2017. január 8., vasárnap

Holt sötét



Órák óta várunk Ben-el, hogy valami történjen a célpont háza körül, de egy lélek se jár erre. A legizgalmasabb dolog, ami történhet, ha Ben elalszik, de sajnos ez se történik meg. Legalább nem kell órákon át jártatni a szánkat, senki se mondta, hogy beszélgetnünk is kell. Nem vagyunk éppen a legjobb kapcsolatban, ő volt az a srác, aki annak idején lecsapta a kezem, aztán megismerkedtünk, és azt hittem jó fej, de egy beképzelt, önző, magának való féreg, ezért jobb, ha nem beszélgetünk. Nem is értem, hogy a Főnök miért osztott ki ránk páros munkát, és miért pont én kaptam őt. Sajnos volt egy kis félre sikerült incidens kettőnk között egy munkahelyi bulin, kicsit sokat ittunk és nem otthon kötöttünk ki, ráadásul nem egymás nélkül. Azóta szerintem még jobban utáljuk egymást, de ez már csak így megy nálunk. Néha mikor cukkol és kötekedni akar felhozza, hogy mert ő mennyire menő és szerencsém volt vele, meg hasonlók, én meg csak magamban nevetek az egészen.
- Hé! Mozgás van - szólal meg kék szemei alól, miközben a házra mered. Gyorsan a házra kapom tekintetem, de nem látok semmit. - Hát nem a gatyámban, az biztos - forgatja meg szemeit. Összehúzott szemöldökökkel nézek rá, kiszáll a kocsiból, én pedig követem tevékenységét. A csomagtartóhoz megyünk, elrejtünk magunknál pár eszközt, fegyvert és elindulunk a ház felé.
- Te nézz szét elől, én hátra megyek - indulok meg a ház oldala felé, a perifériás látásnak köszönhetően még látom mikor biccent egyet és felmegy a verandára. Óvatosan, nesztelenül közelítek a kert hátsó részéhez, semmi szokatlant nem látok, így a hátsó ajtót veszem célpontba. Hallom, ahogy a másik oldalon Ben csenget és kopog, a látszatot megtartva. Elől nem nyit senki ajtót, így hátul kiszolgálom magam és bemegyek. A ház tiszta, túlságosan is, néhány helyen kartondoboz borítja a padlót, eléggé érdekes. Sötét van, semmilyen fényforrás nincs, magabiztosan járkálok végig a folyósokon, a tájékozódásban a Hold gyér fénye áll rendelkezésemre. Hegyezem füleim, de nem hallok semmit, tovább megyek és erőteljesen csattanok neki valamilyen testnek. Előrántom az egyik késem és kettőt hátra lépek fényforrást keresve, hiszen valahogy meg kell tudnom kivel állok szemben, ismeretlen személyt nem ölhetek meg. Szerencsére a szemem már hozzászokott a fényhez és az alak kirajzolódik előttem, ahogy halad felém, de arc még mindig nem társítható hozzá. Hátrálásom és közbeni kutakodásom közepette egy ablak mellé érek, arcomat megvilágítja a Hold, és egy hang szól felém ebben a pillanatban, amit azonnal megismerek.
- Hé, King. Leakarsz bukni? - fitogtatja mindentudó képességét, Ám mielőtt válaszolhatnék valami frappáns beszólással, hangok szűrödnek fel a pincéből. Ben egyből megragadja a bal karom és ránt egyet hogy háttal pontosan elé érkezzek a sötétbe. Léptek sokasága hallatszik az említett helyiségből, így mi csak várunk, hogy felfedezzük az ismeretleneket, mert biztosan többen vannak.
Pár másodperc múlva az ajtó kivágódik és zseblámpa fénye világít a bejárati ajtó felé, a mögötte lévő személyek nőies alakja tisztázza, hogy nincs közöttük akit keresünk. Kedvem lenne megkérdezni Bentől, hogy nem állítjuk e meg őket, csak hagyjuk így elmenni. A válasza biztosan az lenne " Nem vagyunk mi FBI ügynökök, hogy közvélemény kutatást tartsunk". Várunk míg a női alakok lassan, de biztosan lépkednek a padlón, de ekkor kicsapódik a bejárati ajtó és megjelenik a célpontunk holdfényben fürösztve. Beljebb lép megáll az alakok előtt, majd megnyom valamit, amitől fény gyúl a lakásban. Ben megragad és beljebb ránt egy eldugottabb helyre és egyből betapasztja szám jobb kezével, mintha nem tudnám mit kéne tenni. Csöndben maradni. Próbálok kikászálódni erős szorításából, de nem enged szabadulni, mintha ettől észrevétlenebbek lennénk. Mondok valamit. Baromság. Ha elengedne akkor is ugyanannyi esélye lenne, hogy észrevehetnek mint így, de mindegy, nem mocorgok, mert abból tuti baj lesz. A célpont és az általam vélt betolakodók heves kommunikációba kezdenek, mintha ismernék egymást, de nem épp a legkedvesebb ismerősökként.
- Nem várhatunk, meg kell ölnünk - veszem le Ben kezét a számról, miközben nesztelenül felé fordulok. A szemembe néz, majd át a fejem fölött és újra vissza vezeti tekintetét rám.
- Ha most cselekszünk mindenkit meg kell ölnünk - tudatja velem a nyilvánvalót. Igaza van, de nem várhatunk míg eltűnnek a vendégek.
Beszélgetésüket halkan teszik, egy szót sem hallunk belőle, a levegő feszült  körülöttük és egyre idegesebbek. Egyik pillanatról a másikra történnek az események, a célpont fegyvert ránt elő és az egyik lány felé irányítja. A falnak támasztott háttal és kicsit előre hajolva figyelem a mellettünk zajló cselekményt. Ben mellettem áll, de felém fordulva, pont ugyanúgy, ahogy neki mentem.
- Jó, most már tennünk kell valamit - szólal meg a fülemhez hajolva.
- Van egy tervem - villan be a fejemben a bizonyos villanykörte. - Menj ki és közelítsd meg a férfit a bejárati ajtó felől, lopakodj a háta mögé. Én meg itt próbálkozom elől egy mesével. Rendben? - Ben nem felel, csak bólint és lassan hátrálni kezd, majd elnyeli a sötétség.
Lassan lépkedek ki az árnyékból, hogy megmutassam magam mindenkinek, így elterelődhet a figyelem, ha Ben megérkezik. Fegyvereimet elrejtettem, így könnyebben elhiszik, hogy semmi rossz szándékom nincsen. Amint a lányoktól pár méterre megállok, értetlen tekintetek vetülnek rám és a fegyvert egyből rám szegezi a célpont. Nem aggódom, semmi esélye nem lenne lelőni, de eljátszom a rémültet és füleim mellé tartom kezem.
- Elnézést, nem akarok semmi rosszat, csak láttam hogy fény szűrődik ki és segítség kéne, eltévedtem - szólalok meg. Hülye egy mese, de hihetőnek tűnik, hiszen nem ismernek, és ártatlannak tűnő arcot vágok.
- Nem is tudod mibe csöppentél, te lány - mondja rezzenéstelen arccal a férfi, közben látom Ben betekintget az ajtón és fegyvert tart a kezében. Csak reménykedem benne, hogy a lányok nem akarják megmenteni ezt az embert, mert ha észreveszik a társam, akár köphetnek is. Ben a lányok felé mutat, mivel látta észrevették, mutatóujját szája elé teszi, ezzel jelezve, hogy maradjanak csendben, de annyira figyelnek, hogy a férfi észreveszi még akkor is, miközben én végig a szemébe nézek. Hátra fordul és lő egyet, Ben visszahúzza magát a falhoz, már nem látszik. Kapok az alkalmon és gyorsan neki támadok. Harcolunk. Gyengébbnek tűnik, mint látszik. Kirúgom a kezéből a fegyvert, ami a lányok előtt ér földet, majd behúzok neki egy jobb egyenest és hátratántorodva próbál talpon lenni, majd egy bal horog és további jobb-bal egyenesek és egy mellkason rúgás. A falnak esik és próbál magához térni, majd hirtelen felkel és nekem jön, a szemközti falnak taszít és elkezd püfölni ahol ér, párszor el is talál, de befeszített izmaim segítenek a sérülések elkerülésében. Védekezem és ütök, de nem enged szorításából, nem értem hol van Ben. Az egyik lány megfogja a fegyvert és meghúzza a ravaszt. Az előttem álló férfi belenéz a szemembe, majd lemerevedik és a földre rogy, aztán elterül a földön. Meghalt. A magas, kreol bőrű, fekete, hosszú hajú lány továbbra is kinyújtott kezében tartja a fegyvert és remegő karral emeli rám.
- Ne csinálj butaságot - nyugtatom mellkasom mellé tartott kezekkel, miközben aprókat lépkedek felé. - Nem akarunk titeket bántani - mondom, és kezd nagyon aggasztani, hogy hol van már Ben. Az immár halott célpont vendégei észreveszik, hogy kitekintek mellettük a nyitott bejárati ajtón. Leereszti a fegyvert a lány, majd lassan egy emberként fordulnak hátra, visszanéznek rám, tekintetükben a meglepettség és az együtt érzés kap szerepet. Kirohanok mellettük a bejárati ajtón, érzem, hogy engem néznek, de tudom nem tesznek kárt bennem, láttam a szemükben. A verandán körbenézek, először jobbra, nem látok semmit, majd balra, ahol végül látom, hogy Ben fekszik eszméletlenül.
- Mi a szaaar?! - csattanok fel és egyből lekuporodok mellé, nem hagyhatom meghalni. A többiek kirohannak és csak figyelnek. - Menjetek, ezt majd én megoldom - fordulok feléjük és hallom ahogy ledobja mellém a lány a fegyvert és rohanni kezdenek. Kezdek nagyon aggódni. Fejem a mellkasa fölé helyezem, majd a szájához. - Ben, Ben, BEN - mondom egyre hangosabban. - Mi a szar bajod van? - akadok ki. Rángatom a dzsekijénél fogva, de nem akar megmozdulni, még nem találtam rajta vérfoltot. - Ezt nem hiszem el.. - szisszenek fel, mikor észreveszek egy vérfoltot a pólóján. Egyből felrántom, de nem látszik semmilyen seb a felsőtestén.
- Ha látni akartad a testem, csak szólnod kellett volna - vigyorodik el, majd felül. Dühömben lökök egyet a mellkasán, de olyan erővel, hogy visszaesik a fagerendákra.
- Barom vagy - nézek a a holdfénytől fénylő autóútra.
- Gondoltam, mindenkinek jó lesz, ha halottat tettetek - vigyorog tovább.
- Te nem vagy normális - nézek most már a szemébe. - Szóval lazsálni akartál és velem elvégeztetni a piszkos munkát? Ezt akartad? - húzom össze szemeim, hogy érezze tényleg mérges vagyok.
- Ilyennek ismersz? - néz rám felhúzott szemöldökkel. - Igazság szerint az a faszfej, majdnem eltalált, gondoltam, ha kijön azt hiszi halott vagyok és egyszerűbb lesz megölni..
- Miből gondoltad, hogy ki jönne? - lepődök meg, de már higgadtabb vagyok. Furcsa dolog kering a levegőben, Ben más, ilyen még sose volt, őszinte.. - Laposra akart verni engem - áll vissza arcom a normál helyzetébe.
- Látom nem sikerült neki - félmosolyra húzza a száját. Érdekes. Nagyon-nagyon érdekes.
- Olyannak ismersz, akit könnyű elverni? - mosolygok rá én is, ez az első normális beszélgetésünk jó hosszú idő óta.
Kezét arcom bal felén lévő halántékomhoz emeli, majd hajamat arrébb tűri. - Mit csinálsz? - nézek kezére.
- Kiszedtem a hajadat a vérből - mosolyog tovább. Meglepett. Fogalmam sincs mi folyik itt, talán beverte a fejét, vagy szórakozik.
- Mi van veled, Ben? - nézek rá válaszok után kutatva. Szeme megrebben, majd mintha mi sem történt volna felkel a földről. - Mi lenne? - kérdésre kérdéssel fele és elindul be a lakásba. - Takarítsuk el a bizonyítékokat.
Utána nézek majd én is felállok és segítek neki. Gyorsan feltakarítunk és kicipeljük a hullát a csomagtartóba, majd Ben visszamegy a villanyt lekapcsolni és becsukni az ajtót. Milyen jó, hogy hangtompitós fegyvere volt a pasasnak, így nem hívtuk fel magunkra a figyelmet. A zárt csomagtartónak támaszkodva azon agyalok vajon kik voltak ezek a lányok és mihez kezd velük a főnök, ha megtudja mi történt. Ben időközben megérkezett mellém és karjait maga előtt összefonva elmélkedett.
- Egyébként miért hagytad elmenni a többieket? - néz rám miközben egyik kezével állát támasztja.
- Mit tehettem volna? Te elvileg haldokoltál és nem akartam, hogy még többet tudjanak meg - rántok vállat, hiszen igazából fogalmam sincs miért engedtem őket el. Valószínűleg, mert megmentették az életem. - Te mit tettél volna? Le lövöd őket?
- Minden bizonnyal igen - emeli vissza kezét a mellkasához. Csak fürkészem szemét, de nem látszik benne semmi megbánás.
- Akkor is, ha ők lőtték le a fazont? - szembesítem a dolgokkal. Először meglepődök, majd nem törődve a dolgokkal megindul a kocsi vezető ülése felé.
- Inkább menjünk - szólal meg mikor már nyitja az ajtót, majd beszáll. Kinyitom az ajtót és beülök mellé, bedugja a kulcsot elindítja a motort, de még nem indul.
- Mondd, mégis mi a fene van veled? Olyan más vagy - fordulok felé és ismét arcán kutakodom a válaszokért.
- Ezt meg, hogy érted? - néz maga elé, majd a szemembe. Elgondolkodom miközben én is a szemébe nézek, valami furcsát fedezek fel.
- Mire volt jó ez a játék? Te sose csinálsz ilyet. Aztán a hajam? Sose törődsz senkivel, főleg nem velem! Nem értelek, Ben.. - törnek fel a gondolatok. Meglepetten, de mégis nyugodtan figyelte, amit mondtam és azt hiszem elgondolkozott.
- Nem hagyhatnánk ezt az egészet? - bámul ismét ki a szélvédőn. még mindig nem az igazi Ben Mull.
- Nem, amíg el nem mondod.. - válaszom hallatán rám mered, majd megszólal.
- Nem tudom mi van velem jó? - néz mélyen a szemembe, majd gázt ad és elindul a kocsi eszeveszett sebességgel.
- Ez így nincs rendben. Valami van - nézek magam elé. - Tudod, néha jó lenne, ha nem ilyen lenne a kapcsolatunk. Nem heccelnél, nem idegesítenénk egymást.. De már megszoktam.. Biztos ez is valamelyik hülyeséged - sóhajtok és kényelmesebben helyezkedem az ülésben, majd bekötöm magam. Éppen hogy bekötöttem magam, a kocsi hirtelen hatalmas fékezéssel megáll. - Te meg akartál ölni? - nézek Benre, észreveszem, hogy engem néz. - Mi van? - húzom fel szemöldökeim.
- Azt hiszed hülyéskedem... - inkább hangzik válasznak mint kérdésnek. Talán gondolkozik. - Azt hiszed hülyéskedem? - szól hangosabban és most már biztos kérdésként ejtve meg ezt a  mondatot.
- Mi mást gondolhatnék rólad?! - végig egymás szemébe nézünk. - Annyira furcsa vagy - halkítom le a hangom. - Szokatlan dolgokat teszel - folytatom. - Kezdek aggódni - esek gondolkodóba e szavak megfogalmazása után.
- Aggódsz? Ugyan miért? - lepődik meg, de hangja nyugodt maradj, ahogy az enyém is.
- Talán mégis eltalált a golyó a fejeden és valami agykárosodást okozott.
- Komolyan? - nevet fel. Még sose nevetett a társaságomban. Mi a fene lehet vele? Most már tényleg aggódom.
- Jobb lesz, ha megnézed nem véres e a fejed - folytatom mosolyra húzott szájjal.
- Tudom, hogy nem az - rázza meg fejét lassan mosollyal az arcán. - De a tiéd annál inkább - már nem mosolyog. Kék szemei kitágulnak és a homlokomat fürkészik. - Remélem tisztában vagy vele, hogy folyik a vér végig az arcodon..
- Mi? Hol? - nézek furán, hiszen nem érzek semmit. Megérintem az arcom bal kezemmel és nedvességet érzek a kezemen, magam elé eresztem és látom, hogy vér folyik az ujjaim közé. - Miért vérzik? Miért most? - teszem fel a kérdéseket inkább magamnak, mint Bennek.
- Mutasd - nyújtózkodik felém. - Van egy elsősegély doboz a kocsi hátsó ülésénél. Hátra tudsz nyúlni? - kérdezi és a mögötte levő ülés felé biccent. - Nehogy összevérezd itt nekem a kocsimat - mosolyog.
- Miért? Nem is a te kocsid - mondom rezzenéstelen arccal, miközben nyújtózkodom a narancssárga dobozért. - Meg is van - győzedelmesen az ölembe helyezem a dobozkát és kinyitom. Egy adag kötszerért nyúlok, de Ben megakadályozza.
- Bízd csak rám - mondja, de a mosoly eltűnt az arcáról. Elveszi a kezemből a gézt, de én utána nyúlok és elkapom tőle.
- Ugyan miért bíznék benned? - húzom fel szemöldökeim és várok a válaszára. Visszaveszi és elkezdi kicsomagolni.
- Most az egyszer igazán megtehetnéd - a kezében lévő gézes zacskót nézi. Kicsomagolás után egy kis vattát vesz a kezébe, beitatja fertőtlenítővel és a bal halántékom felé irányítja a kezét.
- Ma már egyszer megbíztam benned, de cserben hagytál - fordítom el a fejem. Bal kezével az állam alá nyúl és maga felé fordítja fejem, hogy a jobb kezében lévő fertőtlenítős vattával hozzáférhessen a sebhez.
- Kíváncsi voltam, hogy reagálsz - mondja rezzenéstelen arccal és törölgeti az arcomról a vért.
- Mire? Arra, hogy meghaltál? - keresem tekintetét, de az csak az arcomat figyeli, ahogyan törli a sebet és a vért. - Nagyon hülye vagy. És még mindig nem értem mi van veled.. Mi ez itt? - ragadom meg jobb csuklóját és eltartom a fejemtől.
- Ez egy vatta - néz értetlenül. Mérges lettem, túlságosan sok ez nekem. Ki Ő? És hol van az a Ben, aki most is kötözködne velem, hogy "milyen béna vagyok". Aggasztó.
- Tudod mire gondolok - engedem el a kezét és leteszi a vattát, majd leragasztja a sérülésem a géz segítségével. - Miért vagy velem ilyen rendes? - végre a szemembe néz, ugyanolyan közel van, mint ahogy bekötötte a sebet.
- Most már ez is baj? - dől vissza a helyére és beindítja az autót. Kicsit furcsa, hogy nem közlekedik most senki, de mondjuk megértem este van és más fele megyünk, ahol sűrű fák szegélyezik az utat.
- Nem vagyok hozzá szokva a kedvességedhez, bocs - tör ki belőlem és előre nézek, várom mikor indulunk már.
- Nem az én hibám - mered ő is az útra, de még mindig nem indultunk el, csak halkan bőg alattunk a motor.
- Akkor mégis kié? Talán az enyém? - fordulok felé fejemmel. - Te sose voltál kedves senkivel.
- Tévedsz - azt hiszem visszatért az igazi Ben. - Néha kifejezetten rendes tudok lenni - megjelenik az a tipikus félmosoly az arcán, amiből tudom, hogy visszatért. Diadal ittasan hátra dőlök.
- Lehet, de nem velem - mosolyodok el, miközben kifelé nézek a szélvédőn. - Akkor mehetünk?
- Menjünk - vált és éppen indulnánk el mikor megszólalok.
- Egyszer majd azért elmondhatnád mi volt ez - beszélek a szélvédőn kimeredve. Érzem, hogy Ben felém fordította a fejét és engem néz, talán gondolkozik is.
- Tényleg kíváncsi vagy mi volt ez? - ezzel a kérdésével felhívja a figyelmem, rá nézek és aprót bólintok. Alsó ajkamba beleharapok és várok a mesére. - Ez - közelebb hajol és a szemembe néz. - a kíváncsiság - suttogja. - és még valami más - alig tíz centire van tőlem.
- Mi? - kíváncsiskodom. Igen mindig is kíváncsi természet voltam. Ezt bevallom.
Nem szól semmit. Egyszer csak azt veszem észre, hogy csókolózunk, kikapcsolja a biztonsági övem és magához húz.
- Mi ütött beléd? - épphogy levegőhöz jutok, majd újra csókolózunk. Nem kapok választ. De szorításából szabadulni se tudok, még ha akarnék se. Nem mintha annyira akarnék szabadulni. Hihetetlen. Ez is biztos egy trükk, de nem érdekel egyszer élünk. Ez most kell nekem. Úgysincs senkim. Amíg nem vagyok szerelmes úgyse bánthat meg. Úgyis szétrúgom a picsáját.
Annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy észre se vettem, hogy már egymást vetkőztetjük és a vezető ülésen az ölében ülök, Oda se figyelve a biztonság kedvéért behúzza a kéziféket, aztán vetkőztet tovább. A vad csókolózások közepette már csak a fehérneműink vannak rajtunk. Már kellően felforrósodott a hangulat körülöttünk, ám egy autó megáll mellettünk, nem törődünk ezzel, csak akkor mikor dudál egyet. Felhevült állapotban fordulunk az autó felé, Ben balra és jobbra, ahogy a póz megkívánja. Elkerekedett szemmel bámul minket Autumn és vigyorogva figyel mellette Matthew, a társaink, ők is páros munkán voltak és erre szoktunk menni a munka végeztével. Hogy nem jutott eszembe.. Kicsit égő fejjel, de ugyanabban a pozícióban vagyunk Bennel, egymásra nézünk, nem látok semmit a szemében, csak ugyanaz a forróság, ami bennem is ég, nem enged el. Ugyanúgy az ölében ülve, a lábszáraimra támaszkodva, szétterpesztett lábakkal, fehérneműben fog karjaival.
- Srácok! Mit csináltok? - nevet Matt, miután a központi irányítású ablak leereszkedett. Ben is lehúzta és mindennapos arccal válaszolt, mintha ez megszokott lenne.
- Mégis minek látszik - kérdésre kérdéssel, ahogy szokott történni. Én közben legjobb barátnőmet figyeltem, és nem zavartattam magam, hogy fehérneműben ülök Ben ölében, enyhén hullámos hajam pedig csupasz mellkasára lóg.
- Jobb lesz, ha megyünk - nézett a szemembe Autumn rezzenéstelen arccal, majd előre tekintett és már mentek is tovább, persze előtte még ránk vigyorgott Matt. Utánuk néztem és éreztem, hogy Autumn elitél, csak tudnám miért.
- Talán nekünk is mennünk kéne - tolom egy kicsit el magamtól, de nem járok olyan nagy sikerrel mint, ahogy gondoltam volna. Máris bűntudatom van. De miért?
- Nekem jobb ötletem van - mosoly jelent meg arcán, ami most kifejezetten jól esett. Akaratom ellenére is mosolyt csalt az arcomra, ilyen se történt még soha.
- Szerintem, mégis in.. - akarom mondani, de mire a végére érhetnék szájával tapasztotta be a szám. Valami különös van ebben az egészben. Nem vagyok paranoiás, de mégis az az érzésem, hogy ez egy csel. Egy szabály van, ha Bennel vagy résen kell lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése