2021. május 4., kedd

Találkozások


Ben leparkol a ház elé világos kék camarojával. Kiszállok az autóból, becsukom magam mögött az anyós ülés felöli ajtót, majd körbe nézek. Nem fedezek fel semmilyen mozgást, így arra következtetek talán itthon sincsenek. Ben szintén így tesz, végig pásztázza az épületet, de ő sem vesz észre semmit, ami arra utalna, hogy a lakók itthon tartózkodnának. Megindulunk a bejárati ajtó felé, hogy illő módon tudassuk itt vagyunk, pont úgy ahogy a bevetéseken szoktuk. Az ajtó előtt megtorpanunk, én pedig bekopogok a csicsás kopogtatóval. Újra megteszem ezt a mozdulatot, de senki sem reagál. 

- Körbenézek hátul - közli a partnerem, és válasz nélkül már intézi is a teendőket. Felé pillantok, látom ahogy eltűnik a ház sarkánál, majd becsöngetek. Jobb többször próbálkozni, hátha csak lassan vették észre a vendégeket, azaz minket. Még mindig az ajtónál toporgok, mire Ben visszaér. - Nincs semmi nyitva, még egy árva ablak sem - meséli felfedezéseit.

- Akkor elmentek itthonról - jelentem ki. - Ezek szerint bemehetünk nyugodtan - mondom a férfi felé fordulva. Ezzel jeleztem, hogy készülhet, feltörheti a zárat. Rám pillant, aztán előveszi a kis drótszerűségét, kicsit megpiszkálja a zárat és már kattan is a pöcök, jelezvén, hogy az ajtó nyitva áll. Nem túl profi kémfelszerelést használt épp a társam, de ha ő ezt szereti hurcibálni. Biztosan így betörősebben érzi magát. Ben lenyomja a kilincset és kitárja előttem az ajtót, amin belépek. Becsukja mögöttünk az ajtót. Teljesen ugyanúgy néz ki a lakás mint, ahogy hagytuk csak annyi a különbség, hogy feltakarítottak. - Te fent, én lent - adok utasítást Bennek, hogy gyorsabban körbejárjuk a helyiségeket. Ellenőrzünk minden zeg-zugot, hátha hagytak valami nyomot hova mehettek a lakók, vagyis Destiney és a pasija. Én lent nem találok semmi hasznosat.

- Semmi - jön le a lépcsőn jókivágásu barátunk. - Akkor most mit szeretnél? Megvárjuk őket? - lép mellém. 

- Tuti kiakadnának, ha a házban várnánk meg őket - nézek az imént említett uraságra. 

- Miért hiszen a lány ismer. Tudja ki vagy - értetlenkedik. Ez a normális számára, hiszen ez a munkánk, de azért én még emlékszem, hogy mit gondolhat egy átlagos ember, ha valakit csak úgy a lakásában talál, még ha ismerik is egymást. Igaz annyira nem ismer Destiney, de tudhatja, hogy megbízhat bennem.

- Külünben is mivel ütnénk el az időt idebent? - kérdezem felhúzott szemöldökkel. A tipikus félmosolyával rám néz, ami rosszat sejtet.

- Nyugi lenne egy két ötletem - kacsint és ebből tudom mire gondol. Újra az ágy akrobatikákat akarja gyakorolni. 

- Inkább várjunk kint - mondom, majd kiindulok a házból. Érzem, ahogy követ. Leülünk a lépcsőre és várunk.

Körülbelül 15 perce ülhetünk itt, de én már a füvet szedegetem mellőlem, hogy valami hasznossal elüssem az időt. Ben kinyújtott lábakkal, hátradőlve és tenyerein támaszkodva élvezi a napsütét, mintha csak napozni jöttünk volna. Éppen ebben a pillanatban megáll előttünk egy fekete Mercedes terepjáró, elől ül Destiney, mellette barátja, aki vezeti az autót. Kiszállnak a kocsiból és megpillantom, hogy ki is a lány barátja, hiszen én ismerem őt. Észrevesznek az imént érkezett személyek. Látom, hogy ledöbbentek, de leginkább a vezető, aki nem más mint gyerekkori barátom, Nate.

- Na ne - kiált szinte és odasiet hozzám. Én is szinte futva megyek felé, ahogy felálltam a kőlépcsőről. Egymás karjaiban kötünk ki nagy ölelés közepette. Megpröget a levegőben, közben látom, ahogy a velünk érkezők nagy döbbenten állnak a dolog előtt, nem értik mi folyik itt. - Nem hiszem el. Mennyi ideje is? Hogy vagy? - folytatja barátom. 

- Én is alig akarom elhinni, hogy ilyen kicsi a világ, hiszen legalább 5 éve, hogy utoljára láttalak, ráadásul nem is Kaliforniában - nevetek és újra megölelem. Olyan jó végre egy régi ismerőssel találkozni, és olyan jó újra megölelni, régi szép emlékeket idéz fel bennem. - Te hogy vagy? 

- Nagyon jól, ahogy látod bejött az élet - mutat a kocsijára és a házra. Tehát az övé mindez. Nem mondom tényleg sok mindent elért.

- Látom - mosolygok, majd mögé pillantok, ahol látom Destiney próbál közeledni felénk, de nem akar semmit megzavarni. - Na és meséljetek, hogy találtatok egymásra - nézek a lányra. Nate hátra pillant, majd felé nyújtja kezét. Destiney mellé lép és belé karol. Jó látni őket így, nagyon jól néznek ki együtt és örülök a boldogságuknak.

- Az egy hosszú sztori - mondja a fiú, majd látom mögém néz. - És ti? - kíváncsiskodik. Én is hátra nézek, majd intek Bennek, hogy jöjjön. Majdnem elnevetem magam, de inkább visszatartom.

- Mi nem vagyunk együtt - mondom mikor pont mellém lép az imént említett személy. Rám néz.

- A magad nevében beszélj - ránt vállat. Destiney elneveti magát és bólogat. Nate csak kapkodja a fejét, mert nem érti a helyzetet.

- Na várjunk csak.. ti ismeritek egymást? - néz Destineyre és rám. Mi bőszen bólogatunk. - Honnan?

- Tegnap mi is itt voltunk - mondom csak egyszerűen. Még nem tudom, hogy elmondjam e neki a bérgyilkosos munkám, hiszen mégis csak 5 év az 5 év. - Hogy lehet, hogy nem találkoztunk? 

- Nem tudom - gondolkozik el.

- Pedig az asztalon táncolt - ossza meg az infót Ben, nagyon lazán viselkedik, csak szét ne essen. Bólogatok, de azért egy kicsit leszégyenlem magam. 

- És ti honnan ismeritek egymást? - kérdezi Destiney is. 

- Első nagy szerelem - mosolygok Natere, mire ő is visszamosolyog.

- Jaja - helyesel. Le sem vesszük egymásról a szemünk, olyan jó ennyi idő után újra látni. Köszönöm a sorsnak.

- Azta - mondja Destiney, próbálja leplezni kíváncsiságát. - Amúgy minek köszönhetjük a látogatásotokat? - int az ajtó felé a lány, jelezvén, hogy menjünk be. Elindulunk, Ben jön mögöttem mint egy pótkocsi. Furcsán szótlan, de igaz is mit tudna hozzátenni a témához.

- Igzából be sem megyünk, csak szerettünk volna veled beszélni munkaügyben. Ha jó neked és a barátnőidnek ma este összeülhetnénék és megbeszélhetnénk a részleteket. Nagyon fontos lenne minél előbb - mondom rejtve hagyva a részleteket. 

- Rendben - helyesel, mert érti mire célzok. - Cseréljünk telefonszámot. Beszélek velük, aztán jelzek - mosolyog.

- Oké. Köszi - udvariaskodok, majd telefonszámot cserélünk és igyekszünk búcsúzkodni. - Örülök nektek, és örülök Nate, hogy újra találkoztunk - mosolygok rájuk.

- Én is nagyon örülök. Majd összeülhetnénk valamikor, hiszen rengeteg mindent kell megbeszélnünk. Lemaradtam a fél életedről - nevet, majd a mellkasára von és hosszú ölelésben részesít. Még mindig olyan jó a karjaiban lenni. A test nem felejt, pedig még kis pisisek voltunk a gimiben. 

- Mindenképp - szorítom magamhoz, mintha muszáj volna, majd lazítunk a fogáson és integetés után visszaballagunk Bennel a kocsihoz. Sóhajtok egy hangosat boldogan, mint akinek ez nagyon jól esett.

- Hűha. Sose láttalak még ilyennek - csodálkozik Ben, ahogy beszállunk az autójába. 

- Milyennek? Boldognak - nézek rá értetlenül. Beindítja a motort és bólint. - Pedig tuti voltam már boldog, csak nem sűrű, főleg a te közeledben - mondom szimplán.

- Aucs - fájlalja szavaim.

- Bocsi, de most lásd be. Az utóbbi időkön kívül nem volt jó a kapcsolatunk - nézek rá, ahogy elindul az utón az autóval. - És ez nem igaz, hogy sosem láthattál boldognak, vagy ilyennek.

- Jó igazad van. Mikor kielégítettelek legalább ilyen boldog voltál - vágja a tipikus félmosolyát.

- Haha - tettetem a nevetést.

- Miért, nincs igazam? - teszi fel a költői kérdést, majd rám pillant. 

- Talán - mosolyodom el. Tovább figyeli az utat és vezet.

- Szóval az első nagy szerelem mi? - beszél a szélvédőnek. Én is arra nézek.

- Igen. Ne mondd, hogy neked nem volt ilyen - mondom.

- Pedig nem. Első nagy dugásom volt - rántja meg a vállát. Kezdem sajnálni. 

- Nem hiszem el. Tuti, hogy voltál már szerelmes - nézek rá.

- Ha igen is, nem emlékszem rá.

- Ne már. Ez szomorú.

- Már miért lenne? Nem fecséreltem az időm ilyen baromságokra

- Abban igazad van, hogy nem minden esetben hasznos.

- Látod. Ezt az mondja, aki már volt szerelmes. Szóval nem is értem mi ez a nagy hűhó körülötte. Mindenki keresi a szerelmet, de közben meg szenved tőle.

- Te így látod?

- Igen. 

- És ha ami köztünk van, ahhoz hasonló? - nyelek egyet. Hirtelen látom, ahogy ráfagy minden az arcára kérdésem végett.

- Tök mindegy, ígyis úgyis szenvedünk tőle, bármi is legyen ez - ránt vállat és egy laza mondattal letudja. Az út további részében nem szólunk egymáshoz. Emésztjük magunkat a gondolatainkba zárva. Gondolkozom azon amit mondott. Talán igaza lehet, hogy a szerelem csak szenvedés.

- Haza viszel? - nézek rá, mikor beérünk a belvárosba. 

- Igen - mondja, majd sávot vált és lekanyarodik a másik főútra. 

Tíz perc múlva leparkol a házam előtt.

- Köszönöm - mondom, de ő továbbra sem szól egy szót sem. - Bejössz? - kérdezem, hátha oldom egy kicsit a hangulatt.

- Biztos vagy te ebben - néz rám hatalmas kutyaszemekkel.

- Valakinek át kell kötözni a sebem - mosolyodok el. Bólint. Leállítja a motort, kiszállunk, majd bemegyünk a lakásomba. Leveszem a cipőm és a felsőm. Egy  száll sportmelltartóban és nadrágban feszítek, végülis itthon vagyok. Körbenézek a lakáson, kicsit széttúrva az asztal, a kanapén a pléd, a kép a falon, ami a lépcső fölött lóg kicsit ferdén áll, ez mind a tegnapi napunkat idézi fel bennem és Benben is. Tudom. Odalépek a mosogatóhoz, megmosom a kezem, majd leemelem a pultról a kötszeres dobozt. Leülök az asztal mellé. Ben követ. Segít lehámozni a régi kötést, majd hallom, hogy kopognak.

- Kinyitnád légy szíves - mondom a kezemet nézegetve. Ben odalép az ajtóhoz, majd lenyomja a kilincset. Odanézek és Autumot látom meg kerek szemekkel, majd már rohan is el. Utána sietek. - Autumn ne rohanj el megint. Kérlek beszéljük meg - kiáltok utána. - Ne kelljen megint utánad futnom. 

Megtorpan. Visszafordul felém. Közelebb lépked.

- Szóval utánam nem akarsz futni többé, de utána boldogan - mutat mögém, mire hátra pillantok. Ben csak bámul kifele, nézi a jelenetet amit épp rendezünk. 

- Ugyan ne butáskodj, csak segít a kezemet átkötni - mondom és igyekszem nyugodt maradni.

- Ja tegnap éjjel is azt csinálta - vág fancsali képet és teljesen úgy viselkedik, mint akit már semmi sem érdekel. Nem érdekli mit hall Ben és mit nem. Nem érdekli mit gondol, hogy miért zavajra őt az egész. Egyszerűen látszik, hogy elege lett. - Csak csináljátok nyugodtan. Ne törődjetek vele kit mikor mivel bántotok meg - mondja majd elviharzik. Gyorsan utána lépek és megragadom karját, de ő eltaszít másik kezével és belekap a friss varrataimba, mire felszakad a seb. Felsziszenek.

Hirtelen meglepődik és visszafordul, jönne segíteni, de meglátja a felém szorgosan igyekvő úriembert, azaz Bent. 

- Látom van aki segítsen - szúr még oda egyet majd lelép és ott hagy. A hirtelen ért felszakadástól le kellett guggolnom, mert még a víz is levert. Ben egyből odasietett, mire én begurultam.

- Minek jöttél? Jobb lett volna ha nem akarsz segíteni - mondom majd szépen lassan felállok.

- Aha szóval most én kapom meg a dühöd, amit ő okozott - próbál támogatni, miközben haladunk be a házba. Mérgemben leülök a konyhaasztalhoz és elengedem a kezem tartását. Ben leül mellém, és összeakarja varrni újra.

- Hagyd. Tök mindegy, hogy elvérzek vagy sem - mérgelődök összehúzott szemöldökökkel.

- Ne hülyéskedj már. - mondja majd megragadja karom. Erős szorítása van. Közelebb hajol, amitől érzem parfümje illatát. Valamit beindit nálam, de nagyon durván. Teljesen felfokozott hangulatba kerülök.

- Inkább csókolj meg - mondom ami először eszembe jut. Egy másodpercig furcsán néz, majd nem tétovázik, betapasztja számat övével. Pár percig faljuk egymást mire Ben arrébb húzodik.

- Várj, össze kéne varrni - mondja két zihálás közepette.

- Ugyan, előbb ez kell nekem - mondom majd pólójánál fogva közelebb húzóm és szinte magamhoz préselem felsőtestét. Véresen simogatva, csókolva faljuk egymást. Már teljesen összekentem a véremmel, de most ez kell, nem akarok törődni semmivel csak kiadni a haragom és a szex a legjobb gyógymód erre. 

Eléggé benne vagyunk a munkában már egy tíz perce, mire megint kopognak. Felkapjuk a fejünket, de közben még a szánk érinti egymást. 

- Majd én - mondom és már fel is pattanok a helyemről elfelejtve a vért, ami mindent beterít. Odalépek az ajtóhoz, majd lenyomom a kilincset. Ismét Autumnot pillantom meg. Látom, ahogy végig néz rajtam. 

- Istenem, ne haragudj, jól vagy - tiszta vér a felsőtestem és még a lábam is, de időközben már alig vérzik a felszakadt karom. Lepillantok magamra és végig fut az agyamon mindent. Beljebb lép, látszik, hogy nagyon aggódik. Talán azt hiszi azért vagyok ilyen véres, mert nagyon felszakította a sebem és nem tudtuk elállítani a vérzést. Teljesen bejön a lakásba, én pedig becsukom mögötte az ajtót. - Nagyon sajnálom az egészet. Muszáj volt megnéznem, hogy jól vagy e, hiszen mégis csak a barátnőm vagy - mondja, majd hirtelen befejezi és mögém pillant, mivel én az ajtó becsukása óta előtte állok. Hátra nézek. Ben az asztalnál ül, ahol hagytam, könyököl és a fejét támasztja, így néz felénk érdeklődve. Fehér pólója tiszta vér, az arcára is rászáradt vér tapadt, talán, ha jobban megfigyeljük még a száján is ott van az én vérem. Ezek után látványosan arcomat jobb tenyerembe temetem. - Látom nem az volt az első, hogy elállítsátok a vérzést - sóhajt. Egész nyugodtnak tűnik a mai napon történtek után. - Nem is zavarok - mondja, majd nyitná ki az ajtót, és hagyna megint magunkra. 

- Kérlek! Beszéljük meg - hajtom vissza az ajtót. Nagyot sóhajt, majd Benre néz. - Ha azon aggódsz, ő nem fogja hallani - súgom oda neki.

- Már nem zavar ki mit hall, végeztem ezzel a helyzettel - mondja teljesen kiábrándulva. - De legyen. Beszéljük meg - mondja. - Egy feltétellel.

- Bármit - mondom és Benre pillantok. Azt hiszem, hogy azt akarja küldjem el, de nem így cselekszik, és a férfi sem zavartatja magát.

- Előbb varrjunk össze, mert ha rá bízom - mutat az asztalnál ülőre. -, akkor te ma nem leszel összevarrva - mondja lazán, mintha ez természetes dolog volna. Bólintok. Odamegyünk az asztalhoz, ahol szinte minden véres és én leülök a helyemre Bennel szemben. Autumn mellém lép, kinyitja az elsősegély dobozt és munkához lát. Felemelem a karom, hogy könnyebb legyen neki varrni. Ben rám néz. Látom rajta, hogy sokmindent nem ért, de nem szól egy szót sem. Én barátnőmre pillantok és rámosoylgok, de nem figyel, mert fertőtlenít, majd meg is kezdi a varrást. 

Körülbelül öt perc múlva kész is van a karom, leragasztja és kezdődhet a csetepaté. Barátnőm mindent szépen a helyére rak. Az asztalt is letörli a vértől, meg a dobozt is, majd berakja a szekrénybe a helyére. Bennel végig nézzük mozdulatati. Ott marad a konyhapultnál és neki számaszkodik előbb előről, majd háttal nekidől és felénk fordul.

- Nos mit szeretnél megbeszélni - kérdezi tőlem. 

- Csupán csak azt szeretném, hogy ne haragudj rám a hülye tetteimért - mondom sajnálva mindent, amivel megbántottam. 

- Már nem haragszom - mondja kifejezéstelen arccal.

- Mióta? - teszem fel a kérdést.

- Kb egy 10 perce döntöttem el, hogy semmi értelme. Nincs értelme túl aggódni a dolgokat. Jobb, ha mindent nagy ívben leszarok - mondja csak úgy simán, mintha ez már az életfilozófiája lenne.

- Azt hiszem ez jót jelent - pillantok Ben felé megerőstésre várva, de ő meg sem rezzen, csak némán figyel, ami furcsa tőle. - Azért nagyon sajnálok mindent.

- Mit sajnálsz? Azt, hogy lefeküdtél vele - mutat mögém, Benre. - Azt kötve hiszem - tart egy kis hatásszünetet. - Egyébként nem kell  semmit sajnálni, minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Nincs miért szégyenkezned, vagy bocsánatot kérned. Az egész az én hibám végülis, én kezdtem, én beszéltelek rá. De már úgy sem érdekel, mert lezártam magamban ezeket az érthetetlen érzéseket. Már nincsenek is meg. Elmúlt minden - mondja Autumn először a földet nézve, majd engem, végül pedig Bent. 

- Az hogy lehetséges? - kérdezem érdeklődve.

- Úgy, hogy eldöntöttem nincs erre szükségem, és szertefoszlott, lehet, hogy csak egy tévképzet volt - tisztázza a helyzetet.

- Elmondaná valaki végre, hogy most miről is van pontosan szó - szólal meg végre a beszélgetés tárgya. Megtámasztja fejét, kezével.

- Csak annyi, hogy beléd voltam zúgva úgy 5 percig - mondja Au rezzenéstelen arccal. - De nyugi, nem kell félned, már elmúlt.

- Fasza - döbben le. Nem tudja hova tenni a helyzetet. - Szerintem azért jobb lesz, ha én most lelépek - fogja menekülőre az urfi. 

- Nyugodtan maradj csak. Én megyek - beszél Autumn Benhez, majd rám néz. - Ne aggódj nincs harag, majd még beszélünk. Most magatokra hagylak titeket, had beszéljétek meg a dolgotokat - hagy magunkra a lány, teljes döbbenetben.

Autumn távozása óta, körülbelül 5 perce ülünk magunk elé bámulva, mire Ben megszólal.

- Remélem nem csak én nem értettem az egész helyzetet - néz rám csodálkozva.

- Először én sem, de aztán azt hiszem így lesz a legjobb, ő letisztázza magával és mi is egymással. Talán így minden olyan lehet mint régen - mondom.

- Már semmi sem lesz olyan mint régen köztünk - néz rám csillogó szemekkel.

- Tudom és pont ezt kellene megbeszélnünk, hogy hogyan tovább - mondom.

- De nem azt beszéltük, hogy csak sodródunk az árral.

- Igen, de azért jó lenne tudni mit akarunk. 

- De ha nem igazán tudjuk megfogalmazni csak kifejezni az nem épp elég?

- Egyenlőre elég...

2020. december 15., kedd

Azután



Ez most rendkívül hatalmas érzés volt. Teljesen ellazulva nyitom ki szemeim, megpillantom mellettem Bent, rajta pihen egyik lábam és fejem a mellkasán. Amint leemelném lábam róla, egyből észreveszi és kinyitja szemeit. Rám néz és elmosolyodik. Fogalmam sincs most mi van, de visszamosolygok rá. 

- Ez történt akkor este - fordul felém. 

- Aha szóval csak megmutattad - mosolygok rá.

- Nem kell mindent túl kombinálni - csókol meg és úgy tűnik folytatni akarja a tegnapit.
- Jesszusom.. dél van.. Ben - kiáltok rá. - Ugye tudod, hogy se tegnap se ma nem voltunk még bent a bázison.. - gyorsan kiugrok az ágyból és eltakarva magam a paplannal rohanok a fürdőbe.
- Minek takarod el magad? Egész éjszaka ezt láttam - dől hátra még kényelmesebben és elmosolyodik. Rá nézek és még az ajtóban megállok, ledobom a lepedőt.
- Most jobb? - állok pucéran előtte csípőre tett kézzel. Bólint egy huncut mosoly kíséretében.

Berohanok a fürdőbe gyorsan összekapom magam és arra megyek vissza a szobába, hogy Ben még mindig az ágyban. 
- Gyerünk igyekezz, mennünk kell! Attól még, hogy eléggé el vagyunk eresztve és kötetlen a munkánk, néha be kell menni és vannak betartani kívánt szabályok! - mondom miközben a pólóm húzom fel.
Megforgatja szemeit, majd felkapja ruháit.
- Együtt fogunk menni? - kérdezem a bejárati ajtó előtt felé fordulva. Ben vállat ránt, én pedig bezárom az ajtót.

Tornacipőben, egy kék koptatott skinny farmerban és egy lila-rózsaszín mandalát utánzó festett mintás vastag, hullámos pántú toppban lépek be az épületbe, ahol a napjaim nagy részét tölteni szoktam. Hajam kócosan omlik vállamra, azt hiszem elfelejtettem a reggeli rohanásban a fésűt használni. Úgy teszek mintha egy átlagos nap lenne, besétálok a női öltözőbe, lekapom a nem rég magamra rángatott gönceim és átvedlek egy kényelmesebb szerelésbe. Nike térdalattig érő fekete streccsnadrágba bújtatom lábaim, felveszem az itteni edzős fekete-fehér futócipőm, majd a világoskék sportmelltartóm, és ráveszek egy fekete lenge jóga-toppot. Összefogom a hajam, a tarkóm fölött kb 10 centivel, majd kiballagok a helyiségből. Menetközben épp a zoknimat tolom lejjebb a lábszáramon, amikor is Bennel futok össze a folyosón. Amint észrevesz mosolyra húzza száját.
- Azt hittem megbeszéltük, hogy külön jövünk - suttogom és biccentek az edzőterem ajtaja felé.
- Most is úgy van - játssza meg a suttogást. - Ez csak egy véletlen időzítés volt.
- Jó, de akkor sem mehetünk be együtt - nem kockáztatom meg, hogy közelebb menjek, nehogy együtt lássanak, ráadásul egymáshoz közel. Hiszen a többiek a véres bunyónk óta nem láttak minket együtt. Nem akarom hogy belegondoljanak akármit is.
- Hölgyeké az elsőbbség - int a karjával mosolyogva.
- De ez így sem jó - magyarázom és gondolkozom közben.
- Jaj. Sziasztok! - nyilik az ajtó és Layla lép ki rajta, Katnissel és Autumnnal a nyomában. Én hirtelen megdermedek és rájuk nézek. - Föld hívja Hopeot - legyezget a szemem előtt.
- Sziasztok! Itt vagyok, csak elméláztam - nézek üresbe magam elé.
- Biztos ez a barom mondott valamit neki - mondja Katniss a lányoknak, mikőzben Ben felé biccenti hüvelykujját.
- Én is itt vagyok és köszönöm - játssza a sértődöttet a fiatalember, majd bevonul a csajok mögött.
- Most hogy elment, hol voltál tegnap? - faggatózik Layla. - Most hogy belegondolok ő sem volt sehol? - biccent hátra.
- Bevetésen voltatok? - kérdezi Kat.
- Vagy talán megint véresre vertétek egymást valahol és lábadoztatok egy árokban? - spekulál Layla. Csak kapkodom a fejem a kérdések között és visszagondolok az elmúlt egy napra, mi minden történt. Hát ha tudnák hol feküdtünk együtt és milyen is volt igazából az a bunyó. Hirtelen felnevet Au.
- Vicces ez az utolsó - menti a helyzetet, hiszen ő sejt valamit.
- Nem éreztem jól magam a buli után. Ráadásul beleestem egy asztalba - mutatom fel a karom, hátha, így elhiszik.
- Jól van megesik, de néha vigyázhatnál is magadra - mondja Layla a varratot pásztázva. - Egyébként ki varrta össze ilyen szépen, mert hogy nem te az biztos - lép közelebb a lány. 
 - Mi ez? Vallatás? - emelem magasra szemöldököm. 
- Dehogy. Csak érdekelt kinek a keze munkája - visszaáll az előző helyére a szőkeség. 
- Ugyan, hagyd már Lay - szól hozzá az eddig csak megfigyelő Katniss. Autumn közelebb lép mellém.
- Beszélhetnénk? - biccent arrébb baraátnőm. Bólintok és elindulunk. Végig megyünk az edzőterem folyosóján, egészen a kantinig, ott leülünk a legközelebbi padokra, aztán Au belekezd. - Na mi történt? - pásztáz nagy barna szemeivel. Nagyot sóhajtok.
- Jobb, ha nem is kérdezed - nyugtázom és számat egyenes vonallá alakítom. 
- Na mondd már, kérlek - kapja el eddig előttem pihentetett kezem és ráteszi tenyerét kézfejemre. Csillog a szeme, mitnha valami csodára várna. Sajnos érzem, hogy csalódást fogok neki okozni. Minden benne van a szemében, látom, hogy azt szeretné hallani nem történt semmi, még akkor is, ha az ő ötlete volt. - Nem véletlen volt veled Ben mikor kiléptünk a teremből, igaz? - kérdezi. Bólintok beharapva alsó ajkamat. 
- Jól gondolod - szólalok meg végül. Egy perc néma csönd keletkezik, közben Au elengedi kezem. Látszik, hogy gondolkozik. 
- Ő varrta össze azt ott, ugye .. - mutat a karomon feszülő varratra. Nagy lélegzetet veszek, de csak egy ,,Ühüm" hagyja el számat. - Ne kelljen már mindent harapófogóval kiszedni belőled! - lesz elege. - Közös terv volt, szóval ideje lesz kitálalnod, mert tuti a bulin és utána is történt egy s más - lassan már dühöngőnek mondható hangja. Mielőtt válaszolhatnék kezdenek beözönleni az izzadt testek az ebédlőbe. Ben hatalmas vigyorral az arcán, a fiúkkal nevetve lép be, majd felénk pillant és az arckifejezésén semmit sem változtat. Ennyi elég is volt Autumnnak. Feláll, rácsap ököllel az asztalra és elviharzik. Mindenki megdermed körülöttünk és végig nézik a lány lépteit. Én felállok, utána indulok, de összeakadt tekintetünk azzal, akiről épp beszéltünk. Meglepetten pillant felém, mint ahogy mindenki más is. Jobbnak látom, ha inkább hagyom, hogy lenyugodjon, talán később beszélhetünk. 
Körülbelül fél óra múlva Laylaval megyek ki a helyiségből, kiülünk az udvarra egy kör alakú, fából készült piknikező asztalhoz. Én csak elmerengek a gondolataim sokaságában. 
- Mi történt? - kérdezi Layla, mert ha nem is volt ott a jelenetnél, ilyenkor ő már tuti kiderítette, hogy zajlott valami az ebédlőnél. Igazából nagyszerű barát, csak szeret elébe menni a pletykáknak. 
- Nagyon sok minden, amit nem tudom megmerjek e osztani veled - mondom lefelé nézve. Ezzel nem akarom megbántani, de meg kell fontolnom, hogy mit mondok neki. 
- Figyelj, tudom, hogy pletykásnak tartanak, de igazából a nagy szám ellenére sosem terjesztettem olyan dolgokat, amik kifordítanák az igazságot, vagy ha épp egy jó barátomról szólnak. Hiszen ismersz. Megbízhatsz bennem - teszi kezét a vállamra. Ránézek a jobbomon pihenő kézfejére és elmosolyodom. 
- Legyen - sóhajtok. Körbenézek, hogy kik vannak körülöttünk és elmesélek neki mindent, kezdve a bevetésünk estéjétől, hátha még nem tudja és, így jobban összeállhat a kép. 
- Azta. Ha tudtam volna, hogy mindez körülöttem zajlik. Huh - nyitja tágra szemeit. Ránézek és felhúzom szemöldököm.
- Akkor mit tettél volna? Ne kelljen megbánnom - nézek rá szúrós szemekkel. 
- Nem fogod - mosolyodik el. - Köszönöm, hogy megosztottad velem, nem adom tovább senkinek.
- Hiszek neked és én is köszönöm, hogy meghallgattál. Bármilyen tanácsot elfogadok - nézek Laylara.
- Nehéz ügy az biztos. Ezt végképp nem gondoltam volna rólatok. Egyikőtökről sem - sóhajt. - Szerintem is jó ötlet, hogy Autumnot hagyod egy kicsit. Had gondolja végig mit szeretne kezdeni a helyzettel. Elhiszem, hogy kiakadt, ugyanakkor van egy részem, aki nem érti, mert az ő ötlete volt. 
- Igen, én is így gondolom - mondom, közben Layla feje mellett megpillantom Bent és Matthewt, ahogy kifelé tartanak a bázisról. Látom, amint intenek egymásnak köszönés gyanánt és Matthew elmegy, Ben pedig felénk veszi az irányt. Lepattan Layla mellé és rám néz. 
- Üdv, hölgyeim! - mosolyodik el. - Megint kaptunk egy páros feladatot - biccent felém. - Elrabolhatom a barátnőjét kedves? - bájolog a velem szemben ülő barátnőmmel. 
- Aha, páros feladat mi - somolyog felém. - Én már itt sem vagyok - csapja fel az asztalra kistáskáját, majd vállára akasztva elviharzik. Mosolyogva nézem végig tettét.
- Ez meg mi volt? - néz utána Ben. - Mellesleg örülök, hogy elpucolt - vigyorog, mint a tejbetök. Sóhajtok.
- Amúgy ha nem indiszkrét, mi történt bent Autumnnal és veled? - kíváncsiskodik mintha köze lenne hozzá. Hihetetlen mindezek után még bennem van az ellenségeskedés, de próbálom nem mutatni. Viszont nála minden kétség eltűnt. Nem tudom mi tévő legyek. Nem mondhatom el neki, hogy legjobb barátnőm teljesen belé van zúgva. Inkább témát váltok és megkérdezem a bevetést már ha nem csak kitalálta, hogy elhúzzon Layla.
- Inkább mondd milyen bevetésről van szó - nézek rá unottan.
- Le kéne vadásznunk a lányokat, akiket elengedtél - mondja nyugodtan.
- Mi az, hogy csak én engedtem el őket.. Épp azt hittem meghaltál - förmedek rá. Ugyanolyanok vagyunk mint mindezek előtt. Mint egy rossz házaspár. 

Leparkolunk a Randy's elé, ahol másodjára találkoztunk a lányokkal. Itt próbálunk először szerencsét az idézőjeles levadászásukban. Bennek is megmondtam a kocsiban, hogy eszem ágában sincs megölni őket, és felvetettem neki az ötletet, amit még Destineyvel beszéltünk a tegnapi buli után. Szerintem igenis hasznukat vehetnénk jó pár dologban, legalábbis egy próbát megér. 
- Nincsenek itt - enged be maga előtt a helyiségbe Ben. Nagyon jó megfigyelő, de nincs mindig igaza, ezért sem mondom neki, hogy akkor azonnal menjünk tovább.
- Azért nézzünk csak körbe. A mosdóban is lehetnek, főleg, ha kiszúrtak minket - említem meg a lehetőségeket. Megállok az étkezde közepén és felmérem a terepet, tényleg nem látni őket. Megindulunk a mosdók felé. Ben bekukkant a férfi wcbe, addig én a nőit nézném át. Persze ezt sem hagyja rám, hiszen amint végzett az ő részével, bejön mellém a rózsaszín csoda illemhelyre. - Egyébként te tényleg képes lennél megölni őket? - kérdezem a fülkék ellenőrzése közben. Minden ajtót egyesével lökdösök be, nehogy elkerülje valami a figyelmem. Jelenlegi társam a mosdókagylót támasztja hátsófelével. Felém fordulva karbafont kezekkel figyeli minden mozdulatom. 
- Ha ez a feladat - áll továbbra is úgy. Egy pillanatra megállok, rá nézek felhúzott szemöldökökkel.
- Pont te mondasz ilyet - hangzik költői kérdésnek. - Te aki a maga ura, és akinek senki sem parancsolhat - vonom kérdőre. - Legalábbis ezt mondják - rántok vállat és azért odaszúrok egy két szót neki, majd visszatérek a munkámhoz. 
- Kötekedünk, kötekedünk - hallom hangját a távolból. Épp befejezem a keresést, mikor egyszercsak megérzem közelségét. Megfordulok és szemben találom magam vele. Centik választanak el minket egymástól. Túlságosan be van indulva mostanában, túl sokat engedtem neki. Úgy gondolom nem lesz ennek jó vége, ha most is hagyom magam. 
- Dehogy, csak szimplán tényeket közlök - lépek ki előle, majd kimegyek a női mosdóból. Hallom, hogy csapódik mögöttem az ajtó, majd még egyszer. Ben is kijött. Mellém áll. 
- Most hova? - néz előre ő is. Csak pásztázzuk az éttermet. Muszáj lesz a főnök előtt megtalálni őket, mert így még lehet esélyük. 
- A parti helyszínére, a tengerparti házba, ahol tegnap voltunk - mondom, de igazából tudom, hogy ő is odamenne, hiszen emlékszik, hogy ott volt a lány a bulin, vagy legalábbis a buli másnapján. 
- Remek - örvend, majd mutat, hogy nyugodtan menjek előre. - Azért remélem útközben megbeszélünk pár dolgot.
Kilépünk a helyiségből. Uriemberhez híven kinyitja nekem a kocsi ajtót, és beszáll mellém. Beindítja a motort. Az ő versenytempójában körülbelül fél-, háromnegyed óra alatt ott vagyunk a célnál, de addig muszáj lesz elütnünk az időt, így beszélgetünk.
- Mit szeretnél megbeszélni? - kérdezek rá kerek perec. Inkább beleugrok a közepébe, minthogy megfulladjak a képletes mocsarunk szélén, úszástanulás nélkül. Most tanulunk úszni. Rájövünk mi kell nekünk, vagyis azt tervezem, ezután a beszélgetés után tudni fogjuk, mi kell nekünk. 
- A tegnapot és a ma reggelt - mondja röviden, tömören. Nem pillant rám, csak az utat figyeli. Tipikus védekező mechanizmus. 
- Mit kéne megbeszélnünk azzal kapcsolatban? - húzom az agyát, hogy konkrétan rátérjen a lényegre. Rávezetem én, hogy mit akar igazán. 
- Hát, hogy most mi volt ez és hogyan tovább - látszik, hogy zavart. Örlődik. - Ah, nem tudom. Ez nem az én asztalom - jön rá, hogy tiszta csajos, amit csinál. De igazából nem rossz ötlet, hogy megbeszéljük, már ha tudjuk. 
- Nyugi értem én - sóhajtok és szintúgy a szélvédőn nézek ki. - Mondanám, hogy hiba volt MEGINT, de az túl klisés lenne. Van akit megbántottam vele, de most már nem tudok mit tenni ellene, szóval végülis igen. Részben hiba volt - gondolkozom el a dolgokon, hogy mit okoztam barátnőmnek.
- Autumn - repít vissza gondolataim záporából. Felém pillant hosszú idő óta először. 
- Honnan jöttél rá? - lepődök meg és én is felé nézek. Visszanézek az útra és rájövök nem sokat haladtunk, mert nagy a forgalom. Még kétszer ennyit kell mennünk, mire odaérünk a tengerparti házhoz. 
- Nem volt nehéz - mondja teljesen komolyan. Semmi érzelmet nem tudok leolvasni arckifejezéséről, ahogy újra visszanézek rá. - Kimondatlan feszültség van közöttetek a bevetés óta - szólal meg újra. 
- Tényleg jó megfigyelő vagy - dicsérem meg, talán most először életemben. 
- Köszönöm - mosolyodik el, de továbbra is az úton a szeme. - Akkor most, hogy rájöttem, végre elmondod, hogy mi ez az egész? Elmondod, hogy miért bántottad meg azzal, hogy lefeküdtél velem? - beszél az ablkaüvegnek.
- Nem tehetem - sóhajtok. Bármennyire is egyszerűnek tartanám, ha végre kiderülne, nem tehetem meg vele, mégis csak a legjobb barátnőm. 
- Úgyis rájövök. Ez sem nehéz feladat - jelenti ki. Igaza van. De akkor sem tehetem. Majd, ha Au úgy dönt megosztja vele.
- Inkább térjünk vissza oda, ahol a tegnapról beszélünk - terelem a beszélgetésünk kezdetéhez.
- De ez is hozzá tartozik. Talán sosem értem meg az egészet, ha nem avatsz most be ebbe - rám pillant és egy apró sanda mosolyt fedezek fel a szája szélén.
 - Ennek semmi köze ahhoz, hogy ismét megfektettél - forgatom szemeim az enyhén szép kifejezés közben.
 - Hú de szépen mondtad, mit ne mondjak - nevet. Annyira furcsa, hogy a társaságomban nevet. Teljesen más érzes, mint az eddigiek. Más mert sosem utaztam még így vele.
- Olyan furcsa, hogy nevetsz mellettem - úgy döntöttem kimondom. Ha már olyan őszintén beszélünk. 
- Tudom - vált újra komolyra. 
- Most elrontottam - biggyesztem kicsit a szám, szomorkodva. 
- Ne szomorkodj lesz még karácsony - néz rám. 
- Eszembe jutott, hogy mindent elrontottam. Elszúrtam a bevetést. Áldozatokat engedtem el. Ha akkor azonnal bevisszük őket, élhetnének.. talán. Hagytam, hogy közénk állj Autumnnal, és most azt is hagyom, hogy felforgasd az életem - mondok mindent magam elé. Hihetetlen milyen öszinte vagyok vele. Most az egyszer úgy érzem teljesen megnyilhatok előtte.
- Először is jól cselekedtél. Az első a társad. Azt hitted gáz van és engedély nélkül nem hagyhatsz hátra hullákat. Döntöttél, még ha nem is a legjobban, de megtetted. Előtérbe helyezted a társad életét, ami sosem rossz dolog. Másodszor, hogy a faszba álltam én közétek? -néz rám kiváncsian, majd vissza pillant az útra.
- Csupán a cselekedeteid és az én cselekedetim következménye elég volt - temetem arcom kezeim közé. 
- Szóval, ha jól értem Kydd, azért balhézott az étkezdében, mert elmondtad neki, hogy lefekdütünk? - kezdi összerakni a képet. 
- Nem mondtam el. Rájött. Elég volt neki, hogy rám néztél, vagy, ahogyan rám néztél - nyelek egyet. Várom mi sül ki ebből.
- De miért ekkora tragédia ez neki? - látom, ahogy kattognak a fogaskerekek a pasi agyban. - Egyébként, szerintem tök normálisan néztem rád.
- Épp ez az, okoska - förmedek rá. - Nem így szoktunk egymásra nézni. Ő egyből vette a lapot - okítom ki. Egy perc néma csend.
 - Azt hiszem tudom már.
Ding, ding, ding. Megnyertük a főnyereményt. 
- Igen? - kíváncsikodom, mire mondja ezt.
- Érez irántam valamit - esik le neki a tantusz, de tipikusan kezeli. Nem törődöm üzemmódban, mint mikor egy macsó megtudja, hogy még egy lányt az ujjai köré csavart.
- Mi van ma az emberekkel, hogy mindenki rájön mindenre - mondom inkább magamnak, mintsem másnak. 
- Látod ilyen okosak vagyunk - mondja. - Egyébként, így már minden világos. 
- Most őszintén, az ő öltete volt az egész, erre rám haragszik, mert nem úgy lett, ahogy gondolta - mondom hangosan, pedig jobb lett volna, ha befogom.
- Álljunk csak meg. Mi volt az ő ötlete? - húzodik félre hirtelen fékkel. Felém fordul, rám emeli kék szemeit és válaszra vár.
- Átakartunk verni, ahogy ti Mattel, de közben egy próbatétel is volt - avatom be, de még mindig nem értem miért fecsegek feleslegesen, megint.
- Tudtam, hogy bosszú volt az edzőteremben az az egész előadás - sikerélményt élvez. - A buli utáni after partink is átbaszás volt a részedről? - néz rám hatalmas kutyaszemekkel.
- Nem. Akkor már vége volt a tervnek. Az csak úgy megtörtént - nézek én is szemeibe. - De menjünk, mert sosem érünk oda - mutatok előre. Indekszel, majd folytatjuk utunkat néma csöndben.

Ülünk egymás mellett hangtalanul, mint régen, kivéve, hogy akkor legalább piszkáltuk egymást. Oltogattuk, veszekedtünk, meg ilyenek, de most még az sem. 
- Most dühös vagy? - töröm meg a lassan fél órás csendet. Rá nézek a kérdés után, mire ő is rám pillant lágy meleg tekintettel. 
- Egyáltalán nem - néz vissza az útra. - Csak végig gondoltam mindent, ami történt és amiket beszéltünk. 
- És mire jutottál? - figyelem merre kanyarodunk, hiszen öt perc és a tengerparton találjuk magunkat.
- Nem tudom mi lesz a jövőben, de ha a jelenre koncentrálunk és azt tesszük, amire igazán vágyunk, akkor előbb utóbb a sors elvezet minket az akaratunkhoz.
- Ilyen bölcs dolgot még nem hallottam tőled - nyugtázom. - De igazad van. Rá érünk rájönni a dolgok nyitjára. Most koncentráljunk a feladatra. Hátha most nem baszok el semmit - vágok fancsali képet.

2020. december 13., vasárnap

Érzések


Amint megérkezünk én kivergődök a kocsiból és egyből megindulok a ház felé. Hallom, hogy becsukodik a vezetőoldali ajtó is és léptek közelítenek felém. Most egy szót sem szólok. Mérgezem magam a haragommal és ökölbe szoírtom bal sérült kezem, de nem teszek és nem mondok semmit, csak megyek. Előhalászom a kulcsot a farzsebemből és kinyitom az ajtót, bemegyek azt ajót nyitva hagyva. Tudom, hogy Ben bejött utánam. Hallom, hogy becsukja maga mögött az ajtót.
A konyhába érek és az egyik szekrényből kiveszem a kötszeres dobozt, lerakom a konyhapultra és felpattanok mellé. Fogaimmal és másik kezem segítségével lehámozom karomról a pólókötést, amit ott csináltam azonnal.
- Legalább hadd segítselek összevarrni. Ott nehezebb lesz elérned - beszél a nappaliból és nézi, ahogy végzem az előkészületeket. Mérgesen sóhajtok és bólintok egyet, ezzel jelezvén, hogy jól van jöhet és összevarrhat. Megindul felém, ám elmegy előttem az egyik fali szekrényhez és kinyitva azt elővesz belőle egy nagyobb dobozt, majd odalép mellém és elhelyezi a pulton. Azt meg honnan tudta, hogy ott van..
- Honnan tudtad merre találod? - kérdezem lágyabb hangon és már arcom is kezd enyhíteni tartásán. Ránézek válaszra várva.
- Voltam már itt. Nem rémlik? - néz fel egy pillanatra rám, majd előveszi a tűt és a cérnát, összeilleszti. Megragadja a fertőtlenítőt, rácsöpögtet pár cseppet egy vattára, majd hozzáérinti enyhén még vérző karomhoz. Szerencsére nem ért ütőeret, de elég mélyen elkezdett feltőrni belőle a vér a vágás miatt. A lehető legjobban elszorítottam a pólommal, milyen jó, hogy fekete, nem kell aggódnom a fehérítésen sem.
- Nem - válaszolok költői kérdésére két felszisszenés közben. Közelítene a tűvel a bőrömhöz, hogy összefoltozzon, de válaszomra megáll és felemeli tekintetét rám.
- Részeg voltál.. - tudatosul benne. De vajon ő miért emlékszik rá, én meg miért nem? Kevésbé volt alkohol befojása alatt. Mondjuk én tudok taccs részeg lenni, szóval megértem. De mégis akkor, hogy hoztuk össze, ami történt. Autumnak igaza van, a testi vonzalom mindig is meglehetett, csak a kis alkohol segített előhívni.
- Akkor történt..? - nyelek egyet és lejátszódik a fejemben a parti. Az első parti, amin előszőr részt vettem velük, a munkatársaimmal. Laylanál tartottuk, életem egyik legőrültebb estéje volt, olyanokat ittam és kóstoltam, hogy a gondolattól is megrészegülök. Annyira emlékszem az egészből, ami a parti után történt, hogy Bennel hozzám tartunk, majd a ruháink a lakásban szanaszét hevernek.
- Igen - bólint, miközben belesüllyeszti bőrömbe a tűt, ami kijön a másik oldalt és folytatja a mozdulatot. Csönd telepszik a lakásra, amíg végzi dolgát.
Amint kész és újra letőrli óvatosan fertőtlenítővel, egyből leragassza, nekem pedig muszáj megkérdeznem.
- Te mire emlékszel belőle? - teljesen megváltozik az arcom, ellágyult, nyugodt és lágyan nézek Benre. Elpakolja a nem használt eszközöket, szereket, kidobja a használtat és visszapakolja a helyükre, de nem néz rám egy pillanatra sem a kérdésem után. Csak előre, magaelé szólal meg.
- Mindenre - mondja már ő is leengedett feszültségmérővel. Nem látok rajta semmit. Olyan mintha kicsit elidőzne a szekrényeknél, talán azért, hogy ne kelljen rám néznie.
- Elmesélnéd? - vált kíváncsira, csillógóra a szemem, mint mikor egy gyerek nagyon vágyik valamire. Végre rám néz, szinte kikerekedett, meglepett, hasonló szemekkel, mint én.
- Miért tagadod - kérdez tőlem egy teljesen más dolgot, de megértem mire gondol és végre azt érzem, hogy most őszintén tudunk beszélni, minden szarkasztikus beszólás nélkül. Közelebb lép hozzám, a mosogatónál megáll, ami tőlem talán két méterre van, neki támaszkodik jobb kezével és teste jobb oldalával, lábait keresztezi és a szemembe néz.
- Bárcsak tagadhatnám - sóhajtok és lehajtom fejem, tekintetem a lábaimon pihenő egymásra fektetett tenyeremre vezetem.
- Akkor légy őszinte velem. mondd meg nekem mi történik velünk - tartja a távolságot. Felemelem fejem és ránézek, majd vissza a tenyerembe.
- Nem tudom - nyelek egyet. - Bárcsak tudnám - sóhajtok ismét. - Miért nem jó, amink volt?! - teszem fel költői kérdésem.
- Mert többre vágyunk - lép mellém és háttal neki támaszkodik a pultnak. Továbbra sem emelem rá tekintetem, mintha tartanék ettől.
- De így is meg kaptuk - beszélek magam elé.
- De az nem volt elég - mondja és végig engem figyel.
- Tudom.
Egyre kevesebbet kommunikálunk. Csak érezzük, amit érzünk és nézünk magunk elé, de mégis egymás mellett létezünk.
- Ha részegek vagyunk minden könnyebb - fonja össze karjait a mellkasa előtt, így megfeszülnek izmai és a felsője ezt mégjobban kidobja. Lehetetlen nem észrevenni, főleg, hogy tíz centire van tőlem.
- Voltunk józanok is - emlékeztetem, hogy akkor is voltak események.
- Akkor mi történt? - kérdezi tőlem és rám néz, mint aki tőlem várja az útmutatást. Érzem egyre feszültebbé válik a helyzet, de most más értelemben. Hevesebben ver a szívem, mint elvárnám és gyomrom is összeszorul.
- Ne tőlem kérdezd.. te kezdted. Sőt te vagy furcsa. Végig te viselkedtél furcsán és te kezdted - nézek most már én is fel.
- Na nem. Ne fogd rám. A legelsőnél is te másztál rám - mondja, mintha tudnom kéne.
- Nem mintha emlékeznék rá - mondom. - Valaki nem akarja elmondani.
- Miért érdekel ennyire és miért most? - lepődik meg és végig a szemembe néz.
- Mert kíváncsi vagyok.
- Biztos, hogy nem azért mert szeretnéd megismételni - mosolyodik el és visszatér a megszokott ismerős Ben.
- Hagyjuk már a hülyeséget - mondom és leszállok a pultról.
- Ez a tagadás az, amit említettem. Nem akarod beismerni a változást.
- Akkor mégis az előbb miről beszéltünk.. - megyek a kanapéhoz és háttal nekidőlök.
- Mégsem úgy tűnik mintha elfogadnád - néz rám a konyhából, ahol hagytam.
- Ah - összefonom karjaim a mellem alatt. - Már most olyanok vagyunk, mint egy rossz szerelmes pár... - mondom, amit egyből visszaszívnék, ha lehetne. Hirtelen csönd lesz, szinte a levegő is megfagy körülöttünk. - Ezt most miért mondtam - teszem egyik kezem a számra, és mondom inkább hangosan, mint magamban, bár ezt is mellőzhettem volna. Nem szólunk egy szót sem.
- Ehhez nekem kell egy kis ital - mondja és leengedi kezeit.
- Nekem is, de jó sok - én is bontom a tartást. Felállok és hozok egy üveg wishkeyt, leveszek két poharat a szekrényből és töltök magunknak, majd mindketten gyorsan lehúzzuk a poharak tartalmát, végül csak nézünk egymásra a konyhaasztal két széléről. - Úgy gondolom jöhet a második kör - töröm meg a csöndet zavaromban és töltök magamnak még egy pohárral.
- Én nem kérek - töltenék neki is, de oda tartja a kezét - Most józannak kell lennem - nagyon komolynak tűnik
- Oké, de nekem kell még - jelentem ki majd már húzom is le a másik pohárral és töltöm az újat. A kezemben veszem a félig teli poharat az üveget pedig az asztal közepére helyezem. Végig nézi mozdulataim, majd összeakad a szemünk és csak figyeljük egymást.
- Beszélnünk kell erről - mutatok magunkra a pohárrral a kezemben. Nem vagyok még részeg sőt talán még nem is nagyon érzem hogy ittam, de muszáj most túl lennünk ezen, mert megőrjítem magam.
- Az biztos - mondja.
- Mondd mit érzel - vágok a közepébe, inkább hangzik utasításnak, mint kérdésnek.
- Hu nem gondoltam volna, hogy egyből itt kezdjük - indul meg a kanapé felé és leül, én is így teszek.
- Hol máshol? A lényegnél kell kezdenünk. Már egyszer megkerültük ezt a kérdést tegnap - foglalok helyet a bal oldalán.
- Emlékszem - nyugtázza. Annyira kínosnak érzem, hiszen Bent sose arról lehetett ismerni, hogy az érzéseiről beszél, vagy, hogy egyáltalán vannak érzései. Sose látta még senki, hogy egy éjszaka után tovább mutatkozott volna akárkivel is.
- Szóval.. - kicsit sürgetem mondom, közben már az óra delet üt.
- Nem vagyok a szavak embere - támaszkodik le terpeszben elhelyezett lábaira és a tévére tekint.
- Ilyenkor bezzeg nem - állok fel a kanapéról, majd a mosogatóhoz megyek és beleöntöm a poharam tartalmát, aztán megmosom az arcom, közben a hajamat az egyik vállamra helyezem, hogy ne lógjon a képembe.
- Az nem egy pohár víz volt - mondja nekem a kanapéról hátrahajolva.
- Tudom - jelentem ki egy szájöblítés után. Elzárom a csapot és a pultnál megállva figyelek rá.
- Nem jössz vissza ide? - néz rám.
- Jó itt nekem - támaszkodom újra a pultnak és felveszem az előző pozícióm, karba fonom kezeim, majd bámulok magam elé.
- Távol akarsz lenni tőlem igaz.. - mosolyog aranyosan egy aprót, mint aki teljesen biztos a dolgában.
- Meglehet, hogy jobb is, ha tartom a távolságot - fordulok felé.
- Miért? - támaszkodik bal karjával a kanpé háttámlájánál, hogy megtartsa hátracsavart testét. - Félsz? - veszi fel félmosolyát, majd feláll és elkezd haladni felém. Csábító módban van, teljesen ezt tükrözik a mozdulatai és arcvonásai.
Úgy érzem ösztönösen távolodnom kell tőle, ezt súgják az érézkeim. Az eddig karba font kezeim szétbontom, aztán az eddig a pultnak dőlt testem kiegyenesítem, majd úgy viselkedem, mint aki veszélyben van, és épp megkörnyékezték.
- Szeretném megbeszélni - mondom egyhelyben állva a konyha közepén. Ben tisztes lépéstávolságban megáll előttem. Teljesen úgy tudom elképzelni a helyzetet, mint mikor egy állat vadászik és készűl elejteni zsákmányát.
- Akkor beszéljünk - mondja.
- Ezt várom én is, hogy mondj valamit - sóhajtok és talán világfájdalmas arcot vágok hozzá.
- Én kezdjem? - kérdezi továbbra is mosollyal az arcán.
- Óvodásat játsszunk? Mert akkor mondhatnám, hogy én kérdeztem előbb - forgatom meg szemeim és a konyha ablak felé tekintek.
- Jogos - mosolyog továbbra is félmosolyára utalva, de nem teljesen úgy - Csak mondjuk ki, ami bennünk van. Ne tegyünk fel konkrét kérdéseket! - közli a játékszabályokat.
- Rendben - értek egyet és talán most már elkezdjük.
Csönd lesz. Csak nézünk egymásra, várjuk, hogy valamelyikünk megszólaljon és megnyíljon a másik előtt.
- Akkor inkább kezdem én, mert ahogy látom te nem kezdesz semmit és akkor itt leszünk éjfélig - eresztem ki indulatom. Sóhajtok, nagy levegőt veszek és méllyen kifújom, felkészítem magam. - Valamit érzek a részedről. Máshogyan moslyogsz rám és nem tudom hova tenni a viselkedésed ingadozásait velem szemben. Aztán meg mi történt a bevetésünk estéjén? Gondolok itt kettőnkre - mutatok magunkra.
- Józanok voltunk - említi meg.
- Igen és ez nem magyarázat. Az út közepén a kocsiban..
- Ott voltam, tudom - vág közbe mosolyogva.
- Látod! Most is mosolyogsz és összezavarsz vele - valamiért indulataim közepette egy kicsit én is közelebb megyek hozzá, amire mintha ő is megakarna indulni és lép egyet.
- Akkor ne tegyem? - vált hirtelen komoly arckifejezésre, amit kicsit direkt viccesen tesz. Muszáj ezen elmosolyodnom. 
- Mosolygok, hogy mosolyoghass - mondja. - Közelebb jöhetek vagy tartsuk a távolságot tovább? - mintha valamit észrevett volna, hogy nyitottabb lennék felé.
- Jöhetsz - bólintok és elém áll. - És a válaszod? - fonom karba ismét kezeim.
- A válaszom? - néz a szemembe.
- Igen. Én elmondtam mit gondolok, most te jössz.
- Igen. A válaszom - sóhajt, lenéz a földre, majd a szemeimbe, csakis oda, sehova máshova. - Valami furcsát érzek én is, de azt hiszem azóta az este óta rajzolódott ki bennem, mikor bevetésen voltunk. Valami van, de nem tudom mi - fejezi be.
- Mi történik velünk.. - gondolkozom el a már általunk sokadjára feltett kérdésen.
- Nem tudom  - közeledik felém. - De könnyen rájöhetünk - mosolyog.
- Na! Csak szépen - szólítom fel és állítanám le. - Inkább mondd el mi történt a bulin, amikor először összekeveredtünk.
- Ez egy érdekes szóhasználat, összekeveredtünk - vigyorodik el, hogy már fehér fogai is látszanak. - Megmutathatom, ha szeretnéd- erre jobb kezével fülem mögé tűri hosszú barna hajam és kezében tartja arcom. Csak nézünk egymásra. Mintha összeakarnék esni, olyan érzésem van, majdnem, hogy hang sem akar kijönni a tokomon.
- Úgy értettem, hogy kerültünk hozzám és miért - veszek erőt magamon, hogy kijöjjenek a hangok.
- Egyet tudok, hogy szeretném megmutatni - mondja és gyengéden megcsókol. Elakad a lélegzetem is, de hagyom neki, hogy tegye, amit szeretne. Nem ellenkezem, csak élvezem, hogy a karjaiban lehetek, a pólójában, sebhelyeink összeérnek és magával ragad az érzés. Kezeimet felcsúsztatom a pólóján, a mellkasán és megérintem arcát, de nem hagyjuk abba a csókolózást. Egyik pillanatról a másikra hirtelen felkap az ölébe és elengedi ajkaim, majd a nyakamat csókolgatja halad végig felfelé, aztán újra a számhoz ér. Nekidől az asztalnak, megfordul és felhelyez rá, én pedig hátul kulcsolom össze derekánál a lábaim. Élvezzük a pillanatot és semmi pénzért nem hagynánk abba, hogy megbeszéljük. Úgy tűnik nekünk ez a beszélgetés, itt adjuk ki az érzéseinket, ha már máshogy nem megy. Elkezdi lehámozni rólam a saját pólóját, miközben én már a rrajta levő pólójában vagyok egyik kezemmel és végig vezetem felsőtestén, majd kockás hasán. Lekerült rólam és róla is a felsőruhadarab, a gatyám kikezdve, az övé úgyszintén. A csókvihar nem hagy alább. Újra felkap, ami meglep, de nem eresztem, óvatosan ráhelyez a kanapéra és teljesen lehúzza a nadrágom, majd a sajátját is. Rám nehezedik a lehető legfinomabban és visszaadja birtokomba ajkait. Szinte megveszek az ajkai érintéséért, mindegy hol érint, csak érezhessem. Persze a legjobb, ha a számat tapasztja be vele. Megérintem duzzadó férfiasságát, ami érzem, hogy váratlanul érinti, de aztán egyre közelebb tolja hozzám ágyékát. Végig simítom mellkasát, arcát és hátát. Ő végig az arcomon pihenteti egyik tenyerét és úgy csókol mindig egyre hevesebben. Kikapcsolja a melltartom. Csukva a szemünk szinte az eleje óta, most mégis hirtelen ki kell nyitnom és mint aki megérzi ő is megteszi. Egy pillanatra megállunk, ajkaink eltávolodnak egymástól, méllyen a szemébe nézek és ő is, így tesz. Vágy és csillogás vehető észre bennük, majd úgy döntünk folytatjuk, szinte egyszerre határozzuk el magunkat. Eldobja a melltartóm valahova a nappali egyik szegletébe. Lehalászom róla az alsóneműt, azon nyomban, hogy ez megtörtént, hozzám dörzsöli magát. Annyira vágyom rá, de hagyom, hogy ő döntse el mikor vetkőztet le teljesen. Végig csókolja a testem a számtól lefelé, egy porcikámat sem hagyja ki. Egy hirtelen mozdulattal fordítok az álláson, én kerülök felülre és a nyakán kezdek el játszani. Aztán felül, úgy hogy én az ölében üljek és rám néz, én is rá. Nem tudom mi tévő legyek, de olyan jó érzés, majd elmosolyodik, amitől megmelegszik a szívem, a lelkem és felforr a testem, vagy inkább tovább hevűl. Lehet, hogy meggondolatlan döntés, de nem érdekel, most előbb támadok és rávetem magam. Megcsókolom, nem mintha ellenkezne, egyből visszafordít az eredeti felállásba, hogy ő van fölöttem és leveszi rólam óvatosan a bugyit. Felhúzom térdeim, megtámasztom a fenekemnél és szétterpesztem lábaim két csók között, de még nem hatol belém. Csak hozzám nyomja ágyékát, hogy érezzem a forróságot ott is. Továbbra is a hátát markolva kapkodok a levegőért, ő pedig végig huzza jobb kezét a nyakamtól lefelé a felsőtestemen és megérint lent. Óvatosan játszani kezd, bedugja az ujját a számba, hogy nedvességet szerezzen és tovább folytatja a körkörös mozdulatokat. Mindenesetre mindig is tudta mit kell csinálnia, hogy egy nő jól érezze magát a társaságában. Tovább csókol, majd hirtelen egy pillanatra feszítést érzek és rájöttem, hogy bent van, bennem. Annyira jól mozog és most annyira vágyom rá. Talán tényleg ezek azok a kimondatlan szavak, amiket már meg kellett volna beszélnünk és az is lehet, hogy erről maradtam le akkor este. Megfogja a derekam és feltápászkodik velem, miközben rajta csüngök és bennem mozog. Ajkaink megint szünetet tartanak, kapaszkodok karjaimmal, lábaimmal felsőtestébe. Érzem minden lélegzetvételét, minden procikáját. Elindul a lépcsőfelé, a szemembe néz, majd nekidönt a falnak és ott folytatja mozdulatait és csókjai sokaságát. Egyre gyorsabban veszem a levegőt és ő is, közben felhalad velem a lépcsőn. Figyeli a járást, én meg csak csókolom eközben, ahol érem. Végül megtalálja a hálót, nem mintha nem tudta volna, hogy hol van. Lefektet az ágyra és folytatjuk. Abba sem hagyjuk másnap reggelig.

Nem minden az, aminek látszik

Golden


Rengeteg kérdése volt arról az éjszakáról és, hogy kik vagyunk és mit csinálunk. meg persze az itt létem okára is kíváncsi volt. Elmesélek neki öszintén mindent. azt is hogy tuti be kell vinnem őket a főnökhöz. neki pedig támad egy ötlete, hogyan segíthetnék a munkánkat a közjó érdekében különféle módon. Mindenkinek van erőssége, persze ezt nem csak puszta vágyból és segítőkészségből, hanem mert nem akarja, hogy még véletlen is kinyirja őket a fönök.

Végül elérünk a tegnap éjszakához. Azt mondja nagyon durván buliztam és kiderült, hogy azért lakik itt mert a pasijával él itt és valaki haverjával szervezték ezt a bulit. Mindenki hozhatott, akit akart. Azt is elmesélte, hogy egy pasival mentem fel az egyik fenti szobába , aki a leírtak alapján Matt, ráadásul eléggé egymásra voltunk kattanva az elmondása szerint. Kiderült, hogy ezt követően egy másik srác is feljött utánunk az emeletre, ha minden igaz a hallottakból Benre következtetek, meg mert mellette keltem fel. Mással nem tudott szolgálni, de ez is bőven elég nekem, megtudtam amit kellett.
Ezek után elkezdtünk beszélgetni az ötletéről, hogyan segíthetnének a rossz emberek kiiktatásában, hiszen ez az ő és a világ érdeke is lenne. A férfi, akinek a megölésénél találkoztunk egy rossz körben megismert zsarolójuk volt. Mint a beszélgetés alatt kiderült, a lány neve Destiny és újságíró, így rengeteg emberről tud információt szerezni . Már csak egy a baj, hogy nem sejti, nekünk meg van mindenünk ezen infók felkutatásához. Persze egy találkát összehozhatunk nekik, hátha ők is jól járnak, mint én. Szimpatikus a lány és különben sem akarok egy ártatlan embert sem megölni. Amint elmondom Destinynek a tényeket, látom, hogy Matthew és Ben jönnek le együtt az emeletről. Vajon hol futottak össze, mert hogy én nem láttam Mattet a szobábam az is biztos. Talán egy másik helyiségben lehetett az emeleten. A mozgásra Destiny biccent a lépcső felé.
- Ők voltak, akik veled voltak éjszaka.. - hangzik inkább kijelentésnek mint kérdésnek. Nyelek egy nagyot és gondolkozom kivel kellene előbb beszélnem. Vagy álljak eléjuk és kérdezzem meg őket egyszerre.
- Segíts! Inkább bújtass el! Bármit is teszek ciki lesz a helyzet - próbálok a pult mögé rejtőzködni, hátha Destiny is segít a takarásban, mivel ott áll a pult túl oldalán, a bögréje pedig azon helyezkedik el. Szerencsémre, vagy inkább nem arra, természetesen észreveszik miben mesterkedem.
- Hé, King! - kiált fel Matthew.  Feltápászkodom. - Te meg mit csinálsz az alatt a pult alatt?  - vigyorog. Először Ben is mosolyog, majd hirtelen komolyabb lesz az arca.
- Előletek bújkál - kortyol bele poharába Destiny, mire oldalba bököm könyökömmel. - Jaj! - majd nem kiköpi a folyadékot, amit az előbb próbált lenyelni. - Vagyis .. csak kerül titeket.
Kínomban nevetésként kifújom a levegőt. - Ezzel nem segítesz - fogom meg orrnyergem két ujjammal közben behunyom szemeim és elmosolyodom.
 - Na és csak nem a tegnap este miatt kerülsz? - kacsint Matt, mire megforgatom a szemeim. Ben tekintete feszültté válik. Destiny végig figyel minden mozdulatot. Annyira látszik, hogy újságíró, fecseg, figyel és fejben biztosan már jegyezetel.
- Pontosan mi is történt tegnap este? - vágok fájdalmas fejet, miközben egyik tenyerem ráhelyezem.
- Hogy lehet, hogy nem emlékszel.. - tart egy kis hatásszünetet Matt. - Nem emlékszel erre a testre? - mutat végig magán miközben vigyorog. Látom, hogy Destiny felhúzza szemöldökét, elég szarkasztikusan. Olyan mit képzel ez magáról fejet vág. Én csak kikerekedett szemekkel bámulok magam elé, próbálok emlékezni. - Jó. Látom a rémületet a szemedben, öszintén egy kis smacin és tapin kívül nem történt semmi .. - mondja Matthew. Nagyot sóhajtok. Megkönnyebbültem, bár Ben furcsán csendes. Kicsit engedett tekintetéből, de még mindig komoly és nem az a pajkos pasi, aki ilyenkor beszólna. - De megkönnyebbültél - Játssza a sértődöttet Matty fiú. - Biztosan azért mert nem ez a pasi vagyok itt mellettem.. - mutat Benre hüvelykujjával. Mire hevesebben kezd el verni a szívem, kicsit izgatott leszek, mintha rajtakaptak volna valamin. Haloványan elmosolyodik Ben. Destiny tovább szürcsölgeti a kévéját vagy teáját. Fogalmam sincs mit iszik, de most nem is ez a lényeg.
- Haha de vicces valaki - tettetem a magabiztos ellenállót.
- Na mindegy is. Én megyek - indul meg Matthew a bejárati ajtó felé. - Jössz Mull? - néz vissza Benre. Ben rá néz és biccent, ezzel jelezve, hogy menjen csak.
- Még meg kell beszélnem valamit a hölgyekkel - mondja. Majd hagyja, hogy Matt távozzon egy legyintés után.
- Mit szeretnél? - váltok át makacs dívává. Karba fonom kezeim, erre Ben egyből Destineyre néz.
- Azt hiszem nekem dolgom van fent. Nyugodtan érezzétek otthon magatokat - vette a célzást, majd távozik.
- Szóval.. - nem lágyítok tekintetemen. Ugyanolyan ellenségesnek érzem a szituációt és magamat is, mit mindezek előtt.
- Bocsi ezt itt felejtettem - lép vissza a hölgyemény, mint valami kiváncsi kis madár. Megragadja a bögréjéét, ami a pulton hever, majd felmasíroz az emeletre.
Ben az egyik bárszékre mutat, jelezvén hogy üljünk le.
- Nem. Jó nekem állva is. - makacskodom.
- Miért lettél hirtelen ilyen kemény? - lazít arcvonásain és testtartásán.
- Mert ezt váltod ki belölem. - gondolom meg magam és mégis leülök. Ő is így tesz. Egymás mellett, de egymással szembe fordulva ülünk. Ben fogja a kerek alapú bárszék szélét, én pedig csak ülök vele szemben, mint aki egy hosszú mesére jött a könyvtárba.
- Most mégis mit tettem? -kérdezi Ben felhúzott szemöldökökkel.
- Csupán csak, hogy létezel - förmedek rá, miközben végig nézek az arcán, ahol még mindig látszik a tegnap okozott sérülés, ahogy én is érzem az enyémen. Talán látszik is. -  Szóval mit szerettél volna? - Hevesen ver továbbra is a szívem, mintha izgatott lennék. a vágy, a fellángolás. Így képzelem a szerelem fellángolását, régen volt már,  nem értem magam sem.
- Ha már Matt elmondta mi történt tegnap.. gondoltam kíváncsi vagy az én verziómra is..
- Tőled semmire sem vagyok kíváncsi .. - fonom újra karba a kezem. Felrántja szemöldökeit. - Ösztönös volt. sajnálom - mondom majd lazítok kicsit magamon. - Értékelem, hogy megszeretnéd osztani velem, már ha az igazat mondod.
- Csakis! Már, ha észrevetted, hogy hol keltél fel és ki mellett - vigyorodik el. A tipikus félmosoly vissztér.
- Ez az. Ezt kerestem. Enélkül már nem vagy önmagad. Eddig azt hittem nem is te vagy - mondom.
- Mi? Mire célzol? - mosolyog.
- Az ikonikus mosolyodra..
- Erre gondolsz?- és megcsinálja. Mintha leakarna venni a lábamról, ha ilyen könnyű lenne...
- Igen - mosolyodom el. - Na, de folytassuk. mondd a történeted és én vagy elhiszem vagy nem..
- Ennyi erővel Matt is hazudhatott volna
- Na és hazudott? - kérdezem.
- Nem.
- Sejtettem.  Szóval.. várom a kerek mondatokat, a történet kezdetét, közepét és végét - mondom kicsit unottan.
- Szóval.. láttam este, hogy kéz a kézben, vagyis száj a szájban felvonultok Mattel az emeletre. Ekkor késztetést éreztem, hogy utánatok menjek.. - kezd bele.
- Leselkedni? - szakítom félbe és felhúzom szemöldökeim.
- Nem - hallgat el. Úgy látom ez egy hosszú beszélgetés lesz, ha ilyen rövid válaszokat ad. - Egyszerrűen zavart - folytatná, ha hagynám.
- Igen? - szólok közbe, hiszen nagyon kíváncsivá tett ezzel a két szóval.
- Igen.. na mindegy .. - tereli el a témát, hogy visszatérjünk az eredeti történethez, amit épp mesélne.
- Na folytasd - sóhajtok és neki dőlök a pultnak a testem bal oldalával, karomat pedig felhelyezem rá, hogy a lehető legkényelmesebben figyelhessem minden mozdulatát. Olvasni szeretnék belőle, hogy megértsem.
- Ha nem szólnál folyton közbe folytatnám - forgatja meg szemeit madj újra elmosolyodik. - Az emeletre érve láttam, hogy az egyik ajtó előtt smároltok. ..- vág bele ismét a mesébe. - ..inkább elfordultam és nekitámaszkodtam a korlátnak, mintha nézném az embereket, nehogy úgy tűnjön kukkolok..
- Mióta érdekel téged ki mit gondol? - nézek bután rá, mint aki nem ért semmit.
- Úgy tűnik tegnap érdekelt.... - válaszol. - Na szóval mikor visszafordultam már vonszoltátok be egymást a szobába, majd tíz perc múlva Matt egyedül jött ki. Nem tudom az idő alatt mi történhetett, hogy mennyire gyorslövetű a srác vagy sem - hozza a szokásos formáját. -, de azt tudom miután Matt levonult a lépcsőn tovább bulizni, én kíváncsi voltam rá minden rendben van e veled és bementem hozzád - kerekedik ki a történet. - Szinte meztelen voltál és aludtál az ágyban félig ki és félig betakarva. Valamit motyogtál, amit pontosan nem értettem. Aztán mikor leültem az ágyra egyszerűen magadhoz húztál. Nem hiszem, hogy ébren lehettél. Magadhoz húztál és azt mondtad öleljelek, majd elfordultál és aludtál tovább. Vagy órákon át mozdulatlan voltam, mígnem a buli elcsendesedett és végleg el is hallgatott. Egy kicsit arrébb mentél, ekkor volt időm fellélegezni és elfordulni, hogy én is aludjak valamit.
- Szóval ennyire nehezedre esett... igazából senki sem kérte.. - nyugtázom.
- De te kérted.. - közli, amiben igaza is lehet. Hiszek neki, hogy nem hazudna, akármennyire is tudom, hogy ő Ben Mull.
- És ha azt mondom ugorj a kútba.. - kötekedek.
- Jó tudom mi jön ezután - rántja meg a vállát. - Viszont az érdekes, hogy azt nem veszed figyelembe, hogy egész éjszaka öleltelek, de azt igen, hogy abbahagytam, mert aludni akartam én is - mosolyodik el sejtelmesen. Előveszi a védjegyes félmosolyát. - Mellesleg nem esett nehezemre semmi sem.
- És mégis miért szeretted volna ezt elmondani nekem? Enélkül is nyugodtan leéltem volna az életem - flegmázom. Ugyanakkor annyira jól esik, hogy csakúgy megtette ezt értem és, hogy rám nézett minden oké velem. Érdekelte, mi van velem, ez nem rá vall. Még mindig nehezemre esik elhinni azt a részt, hogy nem ver át a cselekedeteivel, mégis érzem, hogy amit most mondd az a legnagyobb igazság, amit eddig tőle hallani lehetett.
- Csak őszinte akartam lenni, hogy tudd miért voltam melletted, ha észre vetted, hogy ki mellett keltél fel - kacsint a mosolya fölött.
- Képzeld észrevettem - nézek fel egy pillanatra a plafonra. Az egész beszélgetés közben méllyen egymás szemébe nézünk, mintha keresnénk valamit. Valamit, ami alátámaszthatná, hogy valamelyikünk hazudik.
- És mit gondoltál?
- Azt, hogy mi a fenét műveltem már megint éjszaka. Mattre még emlékeztem, legalább is, hogy történt valami köztünk, de azt, hogy meddig mentünk, azt nem tudtam. Csak mertem remélni, hogy nem csináltam már megint valami oltári nagy hülyeséget - viszem tovább a beszélgetést.
- Miért velem hülyeséget csináltál? - komolyan megelpődik, látszik rajta, hogy elgondolkozik. Félrenéz, majd visszavezeti tekintetét rám és várja a válaszom.
- Melyikre gondolsz? - kérdezem szarkasztikusan. Azért szeretném éreztetni vele, hogy nem változott semmi, vagyis a látszatát szeretném fenntartani, mert valami változott. Tisztán érzem, mindkettőnk változott, hogy mikor arról fogalmam sincs. - Akkor este, amikor a buliban voltunk biztosan - válaszolok végül.
- Csak akkor este? - fürkészi kíváncsian tekintetem.
- Akkor biztosan, a többinél józan voltam.. - mondom mintha, olyan sok incidensünk lett volna, közben csak kettő volt.
- Csak részegen lehet hülyeséget csinálni? - keresi a kiskapukat, vagy inkább kiforgatja a szavaim, tudom is én, de már kezd egyre jobban idegesíteni. Talán az igazságtól félek és az kavar fel, az aggaszt ennyire, nem is biztos, hogy rá vagyok mérges...
- Most arra akarsz rábeszélni, hogy hiba volt veled minden, ami történt? - kutakodom én is fejében, próbálom megtörni, hogy fény derüljön mindenre.
- Nem. Dehogy. Csak kérdeztem - vált vissza lágy arckifejezésre. Arcizmai ellazulnak, de tekintete továbbra sem hagy alább, nem ereszt a fogságából. Azért elismerem, hogy rendes megvilágításban megbabonáznak engem is a szemei, ahogy a vesémig néz vele.
- Szóval szerinted nem volt hiba - kezdem kiforgatni én is a szavait, majd mosolyodom el huncutul.
- Kiforgatod a szavaim - talált süllyedt. Felkönyököl a pultra, kicsit beljebb húzodik, így már nem egymással szemben vagyunk, hanem a baloldalát fordította felém. Két tenyerét összeteszi és azon támasztva a fejét felém fordítja, hogy a szemkontaktus még véletlen se maradjon el.
- Ahogy azt illik. Veled az ember sosem mehet biztosra - folytatom a már-már sértőnek mondható gondolatmenetem kiontását magamból.
- Tényleg .. - ért egyet, amivel nagyon meglep, még a szemöldökeim is az égbe merednek.
- Mondd mit akartál ezzel az egésszel - kérem, de inkább utasításnak hangzik , majd én is hasonló pozícióba helyezem magam mint ő. Befordulok a pulthoz, jobb lábam a balra helyezem, karjaimmal pedig rátámaszkodok a pultra és jobb oldra fordulok, felé.
- Csak segíteni - emlegeti újra ezt, de ugyan, hogy segít ez rajtam.
- És ebben mégis mi a segítség.. épp eleget tettél eddig is.
- Már megint rideggé válsz velem - mondja és megfeszülnek arcizmai, ahol látszik a tegnapi ütések nyoma, amit én okoztam. - Az a segítség, hogy így legalább tudod mi történt...
- Miért talán te nem így csinálod, ugyanígy váltakozik a természeted. Ráadásul utáljuk egymást tudod.. ezzel mindenki tisztában van - rántom meg vállaim, mint akit nem érdekel semmi.
- Úgy látszik mi egyre kevésbé - néz magaelé, ki az ablakon. A vízet fürkészi.
- Mégis miről beszélsz - rivallok rá egy kicsit hangosabb és szúrós tekintettel várom a választ.
- Szerintem azért beszélsz velem egyre ridegebben mert te is érzed  - mondja. Mit, mégis mit érzek? Dunsztom sincs. Egyre hevesebben ver a szívem, izgatott vagyok. Már tudom, hát ezért akarom elrejteni és abbahagyni ezt a beszélgetést. Nem akarom, hogy igaz legyen, hogy bármi közöm is legyen hozzá. Autumnot meg pláne nem szeretném megbántani, de azt mondják az érzéseknek nem lehet parancsolni.
Felállok és karbafont kézzel mint egy durcás kislány megindulok az ajtó felé. Szerencsémre megcsúszok egy törött üvegen és beleesek egy üvegpohárba, ami a tricepszembe vágódik. Pompás.
- Hogy az a .. - jönne ki számon, de viszafogom magam. Picsába. Gyrosan leveszem a felsőm és betekerem a kissé vérző felső karom hátsó részét. Ben sietve fölém lép, mert sikerült a földre ülnöm közben. Segítőkészen felajánlja a felsőjé, hogy vegyem fel. Elakar rejteni? Mindegy, elfogadom tőle. Két réteg ruha van rajta, így az alsó polóját kapom meg, ami közelebb volt a testmelegéhez. Haláli, még ezzel is meg kell bírkoznom. Nagyon jó érzés érezni a polója melegségét. Azt hiszem ez a vérveszteségtől lehet, legyengültem és nem vágyom másra csak befeküdni egy meleg ágyba.
- Jól vagy? - kérdezi és felsegít, jobb kezét jobb karom alatt tartja, hogy támasztást nyújtson hátha meginognék. Természetesen nem a sérült karom fogja.
- Soha jobban - vágok fancsali képet.
- Gyere hazaviszlek - néz rám kutyaszemekkel Ben. Nem tudom, hogy ezt a funkciót irányítani tudja, vagy alapból néha előjön nála.
- Igazán nem kell a segítséged.. épp eleget tettél így is - gorombáskodom, majd sóhajtok egy nagyot, kirántom karom kezéből és megindulok az ajtó felé.
- Hihetetlen vagy - mondja és csak áll ott, ahol hagytam. - Hagyd már abba - szól rám, mire felé fordulok miközben jobb kezemmel nyomást gyakorlok a baloldalon bekötött részre.
- Most akkor hazaviszel vagy sem - nézek rá lenézően. Megforgatja a szemeit, majd megindul felém és kinyitja az ajtót előttem, kienged. Beülünk a kocsijába és egy szó nélkül utazunk hozzám. Olyan csönd van, mintha lélegzetet sem vennénk. A feszültség viszont tapintható a levegőben, mindketten mérges arckifejezéssel, megkeményedett arcizmokkal nézünk ki a szélvédőn.

2019. december 25., szerda

Bosszú

I found - zene


- Kitaláltam valamit.. - mondja Autumn miközben már majdnem bealudtam a filmen. - Így legalább biztosra megyünk az én ügyemben is és eltemethetem a dolgot, ha igaz. Mert ki nem állhatom az érzést.
- Mi bajod? - nézek értetlenül barátnőmre. - Megmagyaráznád?
- Kísérletezzünk. Nézzük meg mennyire hazudott Ben neked - mosolyodik el.
- Hogy mi? És mégis hogyan. - tornázom magam törökülésbe és figyelmesen hallgatok.
- Elcsábítod.
- De hogy? És abból hogy jutunk egyről a kettőre? Meg is játszhatja megint. Meg az testi vonzalom.
- Hidd el tudni fogod mi mit jelent.
- Szóval ha jól értem körülbelül azt kéred hogy feküdjek le a pasival aki bejön neked?
- Nem muszáj lefeküdnöd vele, ha nem akarsz. Egy csókból is sok minden kiderülhet - kacsint.
- Te őrült vagy - nevetek.
- Lehet, de nagyon is komolyan gondolom.
- És hogy gondoltad? Ezek után nem hiszik majd azt, hogy én is tréfálkozom?
- Mattnek nem kell tudnia. Holnap. Vagyis ma - mert átaludtuk az éjszakát - lesz tréning és ott el tudod kezdeni a munkád.
- Mi ez egy megbízás?
- Tekints rá úgy. Fontos bevetés.
- Értettem főnök - szalutálok, bármennyire is hülye az ötlet. Bízom benne tudja mit akar. Így legalább segíthetek neki, hátha úgy sül el ahogy eddig tudtuk és akkor talán van esélye Bennél, bár úgyis lehet megbánná.
- Na aludjunk még egy kicsit.
- A kanapén?
- Már tök mindegy.
Elhelyezkedünk kényelmes pózba és lehunyjuk szemünket. Reggel bevetésre készen indulunk meg. Előtte beugrunk Autumhoz, hogy átöltözhessen, majd becsattogunk a bázisra. Elfogyasztjuk reggeli kávéinkat és emésztve bevonulunk a tréninghelyre, ahol mellesleg még anno megmutattam mit tudok a lövész tábláknál. Ben és Matthew éppen a szőnyegen gyakorolják a közelharcot fegyver nélkül, vagyis verekednek. Autumnnal egymásra nézünk, majd bólint, visszabólintok neki.
- Mi ez a titkos kommunikácó? - lép mellénk Katniss lila öltözékben, edzős cucc van rajta, mint mindannyiunkon.
- Semmi - vágjuk rá egyszerre, a lehető leggyanúsabban, erre megérkezik Layla is.
- Mi újság? - vigyorog mint a tejbe tök, de tőle már ez a megszokott.
- Minden oké - mondja Autumn majd körbenéz, mintha felderítené a terepet.
- Még nem a ,,csatamezőn" vagyunk. Kit keresel? - kérdezi Katniss. Nagyon kíváncsi hangulatukban vannak, mondjuk legtöbbször ilyenek.
- Senki fontosat - néz rám.
- Na edzünk csajok! - mondom, majd megindulunk. Párba állunk és nyomjuk a bunyót a fiúk mellett. Katniss és Layla közvetlen Ben és Matthew mellett van, mellettük Jacob és Louis a humor páros, aztán jön Jenny és Barbara, utána Scott és Izach, és itt vagyunk mi az utolsó szőnyegen, a lehető legtávolabb a kíváncsi fülektől. Mit ne mondjak szeretem a munkám. Jó a társaság még akkor is amikor más azt mondaná nem jó a légkör, mert bunkó valaki. De én imádom az életem itt.
Nagy koncentráció kell, ha Autumnnal harcolok, mert villámgyorsak a mozdulatai. Ki védek egyet kettőt, párat pedig telibe bekapok, de azért engem sem kell félteni. Itt ebben a gyakorlatban, mindig párokat cserélünk, talán Autumn ezért nézett rám, mert azt akarta, hogy ezt kihasználjam és azért is álltunk hátulra.
- Valószínűleg így utolsóként te kapod majd Bent és ha minden igaz még kettesben is maradhattok.
- Ördögi vagy Au.
Mosolyog majd folytatjuk a harcot. Tíz perces váltásokkal cserélünk párokat. Közben a lőtéren megy a munka. Ott öt perces lövések vannak. Akik a lőtéren vannak azok nagy részt már itt lemozgatták magukat. Utána mennek ebédelni. A mostani felállás Scott-Én, Zach-Autumn, Katniss-Ben, Layla-Jenny, Barbara-Matt. Tíz perc múlva: Zach-Én, Autumn-Scott, Layla-Ben, Katniss-Barbara, Matt-Jenny. Ez után: Matt-Katniss, Jenny-Ben, Barbara-Autumn, Layla-Én, Scott-Jacob, Louis-Zach. Az előbb nem tudom hol volt ez a két jó madár, de így jobban tudunk párba rendeződni, akivel még nem voltunk. Scott- Layla, Zach-Katniss, Louis-Barbara, Ben-Jacob, Matt-Autumn, Jenny-Én. Jenny-Autumn, Scott-Louis, Ben-Autumn, Matt-Én, Jacob-Jenny, Barbara-Zach, Katniss és Layla eltűnt. Folytatólagosan én jövök Jacobbal, Katniss és Layla is csatlakozik, Ben elcsatangol lőni, bár nem értem miért, lehet már neki csak én vagyok és a többiek jönnek sorba. Ne kérdezzétek, hogyan hoztuk össze, csak mentünk ahogy jött sorba. Végül mindenki túl volt az edzésen, mire Ben visszatért, mert még ki is vonult a teremből.
- Megvárattál - pattanok fel a szőnyegektől nem messze felakasztott bordásfalak alatt elhelyezkedő padról.
- Te maradtál utoljára - költői kérdéssel szórakozik. - Vártál rám? De aranyos - húzza félmosolyra száját. Na az igazi Ben itt van. Nem tudom mit akar Autumn, de szerintem nem jön be amire készülünk.
- Kezdhetnénk? A többiek már mindjárt végeznek - sürgetem.
- Kettesben szeretnél velem maradni? - kacsint.
- Minél előbb végezni akarok, ja és nem akarom, hogy lássák miközben agyon verlek, nehogy rám kenjék a tettet - mosolygok. A saját fegyverével ütök.
- Na kezdjük - áll be harci pozícióba, boxhoz.
Rúgok egyet a levegőbe, mint egy ninja a feje felé, de elrántja azt.

- Azt hiszem eldurvul a helyzet ott hátul - mondja Katniss, miközben leveszi a fülvédőt és átadja Jennynek.
- Szerintem nem kéne kettesben hagyni őket, még a végén megölik egymást - néz Katnissre. - Mellesleg én már voltam.
- Szerintem meg pont ez kell nekik, had adják ki magukból - jön oda Barbara.
- Na mehetünk csajok?! - kérdezi Layla. Most jönne a kérdés, hogy "Miről beszéltetek?", de mielőtt ezt megtehetné Autumn megszólal.
- Mehetünk. Jöttök kajálni Jacob? - biccent oda Au Louisnak és Jacobnek. Jake épp iszik, de bólint. Nagyjából mindenki kijön és eszük ágában sincs megkérdezni Autumot, hogy nem várja-e meg Hope-ot, hiszen felnőttek, majd találkoznak még.

Ben vállon üt, amitől bezsibbad az egész karom, szerencse, hogy arrébb húzódtam és csak súrolt, mi lett volna, ha teliben talál el. A cselekedetére erőből oldalba rúgom a tipikus lendített lábas rúgásommal, avagy a ninja rúgással. Kicsit oldalra kapja magát, de nem állunk le. Külső combon rúg a saját technikámmal, majd szegycsonton súrol az ökle. Gyomorszájba és arcon vágom, mire felszakad a bőr a jobb oldalán, de nem hagyja abba. Itt nagyjából egyenlőség zajlik a nők és férfiak között, ugyanannyit kell tudnunk, ezért megengedett, hogy akár szét is verjen Ben, persze, ha tudna. Hason üt, majd a lendületben ahogy fordulok a hátamat is eléri és egy bazi nagyot rá vág, amitől kicsit megrogyok. Még egyet kap az arcára, ahonnan már folyik a vér. Ő pedig egy rossz mozdulatomat kihasználva újra hátba vág, most már lerogyok a földre. Remegő lábbal felkelek, egyikünk se hátrál, mindkettőnk szemében az elszántság zajlik, mintha mindent most adnánk ki. Az ő szemében a folytonos csintalanság is látható, amitől még merészebbnek tűnik. Állba vágom, mire hátrabicsaklik a feje, aztán homlokon is érem, majd újra arcon, de a másik oldalt, aztán a felszakadt helyen, ahonnan nem szűnik a vér folyása. Szájba vág, érzem, hogy felrepedt a szám és kibuggyan a vér. Még mindig nem hagyjuk abba. Nekem még a lőgyakorlat is van. Szerintem már több mint fél órája nyomjuk, a perifériás látásnak köszönhetően látom, hogy már senki sincs bent. Sajnos a megosztott figyelmemnek köszönhetően kapok egy súrlódó szájba vágást, mire kibuggyan megint a vér. Egyre többet és egyre gyorsabban ütjük egymást, mintha kimaxolnánk magunkat, mindenhol ahol érjük a másikat odavágunk. Majd egy tíz percre rá, már alig tudunk mozogni, csak lihegve a lábunkon támaszkodva nézünk egymásra. Rám mosolyog a félmosolyával, mire nekem is mosolyognom kell két lihegés között. Felállok a görnyedésből és a kulacsomért indulok, megfogom és két mély levegő vétel között - amivel lenyugtatom a szívverésem - iszok egy nagy korty vizet. Ben is így tesz, közben rám néz és én is nézem a következő korty közben. Lerakom az üveget, majd megyek lőni. Felhelyezem a fülvédőt és kizárom a világot ezzel, mindig ez van ilyenkor. Lövök amennyi csak kitellik, majd 10 perc múlva megpihenek és leveszem a fejemről a védőt, a fegyvert kitárazom aztán leteszem. Ben átlóban velem ül ahol hagytam a szőnyegek mellett a bordás fal alatt.
- Mit szeretnél? - iszok és közben ránézek, majd utána kérdezem ezt.
- Semmit csak kipihentem az ütéseid, meg néztem, hogy milyen rosszul lősz - vigyorog.
- Az egyik legjobb lövész vagyok - húzom fel a szemöldököm gúnyosan. Odasétál hozzám.
- Mindjárt megmutatom, hogy kell a legjobbnak lenni, nem az egyiknek, hanem a legjobbnak.
Lerakja a vizét az enyém mellé az ajtó melletti padra, majd mellém lép. Felveszi a fegyvert, betárazza és fülvédő nélkül lő ötöt. Nem süketültem meg, de azért van hangja, de ezt tudtuk is. Mind telibe ugyanabba a lyukba megy.
- A nagyképű - mondom, mire felém fordul, egész közel van. Nem sok választ el minket egymástól.
- A képem már nem a régi, ahogy látod. Valaki nem volt kegyes. Szétverte az arcom - mondja a csábos mosolyával, amivel mindig hódítani szokott, ez a félmosolya halálos. Engem kifejezetten idegesít, főleg ha ilyeneket mondd és beszól.
- Azt megérdemelted - mutatok a még mindig enyhén vérző arcára. - De vajon én megérdemeltem-e ezt? - mutatok jobb mutatóujjammal az alsó ajkam jobb oldalára.
- Ha én igen, akkor valószínűleg te is.
- És én ugyan miért?
- Miért talán én tudom, hogy én miért érdemeltem meg? Vagy azért kaptam mert egy kicsit megvicceltünk Mattel?
Felhúzom a szemöldököm.
-Ugyan. Az már nem érdekel. Jó volt egy kicsit összeverni. Gondolom akkor én is ezért kaptam. Kölcsönösen megvertük egymást. Hát mire a legjobb ha utáljuk egymást.. - teszem fel költői kérdésem, közben vállat rántok és megindulok a vizem felé. Mielőtt odaérnék érintést érzek karomon. Ben visszatart, visszaránt maga felé.
- Én nem utállak - mondja továbbra is mosolyogva.
- Na ne szórakozz már megint - fújtatok és kirántom karom keze közül. - Kérsz még egyet az arcodra?
- Nem, ez is fáj - ér hozzá és nevet. Mintha egy ártatlan kiskutya lenne.
- Helyes. Úgy is kell lennie - fordulok el.
- Akkor mégis haragszol a tegnapi miatt - mosolyog tovább.
- Nem, mert nem érdekel. De ha továbbra is ezzel jössz biztosan haragudni fogok - beszélek szúrós tekintettel felé fordulva.
- Szóval akkor te se utálsz? - kerekedik ki szeme és felhúzza tekintetét.
- Ezt meg miből szűrted le? - fordulok felé kérdően.
- Hát, hogy nem haragszol..
- Az még nem jelent semmit.. - mennék utamra, de nem hagyja.
- Akkor mégis mit jelent? - folytatja a társalgást.
- Azt hogy szeretnélek még egyszer képen törölni, de jó erősen! - hangosabban mondom.
- Biztos?
- Most hogy mondod nem kéne, még a végén elvérzel. Na lássuk el azt a csúnyaságot, amit szerencsére én okoztam - kezdem bevetni magam szép lassan a csábításban.
- Hát nagyon rendes vagy, majd én is ellátlak nővérke - mosolyog.
Meg kell tennem minden tőlem telhetőt. Igaza van Autumnak a testi vonzásnak meg kell lennie, vagy meg kellett ha már lefeküdtünk.
Elmegyek egy szekrényhez majd elsősegélydobozzal térek vissza.
- Ülj le - szólok rá. Leül az ajtó mellé és lefertőtlenítem a sebet, majd hozzá érinteném a tapaszt amitől megrezzen. Az a legérdekesebb, hogy egész végig komoly arccal tekint rám. Ösztönösen jön, mintha nem is én irányítanék. Végig húzom jobb kezem arcán.
- Ez rossz érzés? - csak jönnek magától a szavak, persze eszemben van a csábítás. Kitágult pupillákkal néz a szemembe, ajkai enyhén szétnyílnak és halk apró sóhaj hagyja el torkát.  Látszik rajta valami. Ösztönösen cselekszik. Vagy tudatosan is. Azt már nem tudom.
Mikor elveszem karom megragadja és nem engedi, majd közeledik felém. Mintha lefagyott volna, csak áll és kémleli az arcom. Visszahelyezi tenyerem az arcára.
- Így máris jobb - mondja ugyanolyan arccal, mintha meg lenne babonázva. Nem tudom mi tévő legyek, csak hagyom hogy menjen, történjen aminek kell. Résnyire nekem is nyitva a szám és a szemébe nézek, próbálok olvasni abból. Közeledik, jobb kezével megérinti arcom, pont ellentétesen vagyunk. Majd lassan, óvatosan megcsókol és nem ereszt.

Hosszú pecekig csókolózunk. Kizárunk mindent, vérzünk, égünk a vágytól és nem gondolkozunk csak cselekszünk. Majd kapcsolok, a teszt, mindketten elbuktunk, vonzzuk egymást ez biztos, már csak az érzéseinket kell megismernem. Elhúzódom és a szemébe nézek. Valamit érzek, és az emlékezetembe nyilal, hogy nézett rám alig pár perce, majd érzékien betapasztotta ajkaival ajkaim. Valami bizsergés van. Mindkettőnk részéről. Csak azt nem tudni, hogyan. Ő is a szemeim fürkészi, mintha olvasni akarna belőlem. Sóhajtok, nem tudok értelmeset kinyögni, elakadtak a szavak a torkomban a felismeréstől.
- Hogy jutottunk idáig? - továbbra is fürkész válaszra várva. Nagy levegőt veszek, teljesen megbolondult a szívem, rendszertelenül ver és valahogy meg kell nyugtatnom. Egyik karom mellem alá emelem a másikkal pedig rákönyökölök és az államhoz helyezem kezem, így fordulok el tekintetéből. Érzem, hogy továbbra is az arcomat nézi. Nem nézek rá egy percre sem, szeretnék megszűnni. - Hogyan juthattunk idáig? - kérdezi újra maga elé tekintve. Végig simítom arcom a könyöklő kezemmel és ha lehet még jobban elfordítom a fejem. - Nézz rám kérlek - érinti meg a támaszkodó karom. Oda fordulok. - Mi történik velünk? - beszél nagyon komolyan. Nem hiszem, hogy most megjátszaná.
- Na, milyen érzés? - fonom össze a karom a mellem alatt. Tettetem a magabiztos cselszövőt. A szemembe néz. Megleptem és valamit, valami nem jót válthattam ki belőle.
- Szóval csak visszaadtad nekem.. - gondolkozik. - Ez volt a bosszúd? - minden egyes rezdülésem leköveti. Bólintok, de nem eresztek a laza látszatomból. - Szép volt - húzza fancsali csalódott mosolyra a száját és megindul az ajtó felé. Továbbra is a terem hátsó falát bámulom és őrlődöm. Késztetést érzek, hogy megállítsam.
- Ben! - megteszem. Hihetetlen. Az ajtó felé fordulok és várom, hogy megforduljon, mert megállt a neve hallatán.
- Mit szeretnél? - mondja  a szokásosnak tettetett hangján, de érzem benne a bizonytalanságot. Azt hiszem megtörtem a jeget.
- Nem csak a bosszú vezérelt - indulok meg felé, majd kikerülöm és elhagyom a helyiséget, ott hagyva őt a gondolataival.
Sietősen szedem a lábam az ebédlő felé. Amint elhagytam az edzőterem folyosóját, hallok egy hangos ajtócsapást onnan. Megállok és feszülten győzködöm magam, hogy ne forduljak vissza és nézzek a folyósóra. Nem tudok ellenállni, visszafordulok és benézek a folyosóra. Látom, hogy lassan, feszült hátívvel és kemény mozdulatokkal vonul a másik irányba.. Minden mozdulata haragról árulkodik..
Háttal nekidőlök a falnak és fejemet a mennyezet felé irányítom. Gondolkozom. Mit kellene tennem?

Bemegyek az ebédlőbe, ahol mindenki majszolja a kiválaszott ételét. Felpakolok én is valami ehetőt a tálcámra, amit az imént emeltem le az egyik polcról. A teli tállal megyek a lányok asztalához, ahol Autumn, Katniss, Layla, Jenny és Barbara fogyasztják ételeiket. Ahogy közeledem meglepetten rám néznek.
- Remélem a másik rosszabbul néz ki - mondja Layla miközben egy kis csirkemellcsíkot egyensúlyoz villáján a szájába. Amennyire az előbb meglepődtek, most olyannyira tűnik, úgy mintha gondolták volna, hogy így jövök vissza. Leülök Barbara és Katniss közé az üres helyre. Nem figyelek a körülöttem zajló hangokra, csak körbepásztázom a teret és nyugtázom, hogy Ben nem jött be utánam. Sem előttem, pedig két bejárata van az ebédlőnek. Ha egyenesen ide tartott volna, már akár ott ülhetne a srácok között, akik hangosan röhögve dobálják be a húsdarabokat a pofazacskójukba.
-... Ki van benne? - hallom meg Barbara hangját, mire visszatérek a Földre. Fogalmam sincs miről beszélnek, de gondolom hamarosan megtudom.
- Tőlem mehetünk - mondja Layla és Jenny egyszerre, mire össze nevetnek.
- Te mit gondolsz? Nem férne rád egy kis alkohol, hogy kifertőtlenítsen? - fordul felém mosolyogva  Autumn, miközben egyik ajkát a másikhoz dörzsöli.
- Úgy látom a másik rosszabbul járt - biccent Jenny az egyik ajtó felé, ahol megpillantjuk Bent véres arccal. Űgy látszik egyikünket sem érdekli, hogy néz ki. Az asztalunk felé néz csalódott pillantással, mire bűntudatom lesz.
- De, rám fér - fordulok Autumn felé és kizárom Bent.
Az ebéd alatt senki sem kérdezősködött, hogy mi történt pontosan, nagy részt én csöndben kotorgattam a kajám és néha Ben felé sandítottam hátha elkapom tekintetét, de még véletlen sem fordult hátra, nevetett a többiekkel. A mellettem ülő lányok, pedig az esti hatalmas bulit szervezték .

Lassan elidőzve készülök az estére arcomról már sikeresen eltávolítottam a vért és csak egy kisebb repedés látszik rajta. Úgy érzem kell ez most nekem mindennél jobban. Le kell nyugtatnom a bennem kavargó érzéseket. El kell terelődnie a figyelmemnek.

A buliban egy pohár valamilyen tömény alkoholt szorongatok miközben Autumn próbál faggatni mi történt. Rövid szavakban igyekszem is emesélni neki a történések lényegét. A bulit egyébként egyik munkatársunk hatalmas tengerparti házában tartjuk. Nem tudom pontosan kiében és kinek az ötlete volt. Igazából emberről, emberre terjedt a parti híre. De a lakás gyönyörű, igazi filmbe illő álomház, meseszép kilátással. Akármelyik ablakon néz ki az ember megpillanthatja a kék óceánt. Álmodtam egy ilyen házról még fiatalabb koromban, amikor még éltek a szüleim. Szerettem volna egy ilyesmi lakásban a tengerpart közelében lakni. A nosztalgiám közepette lassan eljutok abba az állapotba, hogy becsiccsentek. Autumn továbbra is próbálja összerakni a történteket, ugyanakkor én ebben az állapotban már nem hiszem, hogy értelmes történetet tudnék faragni neki, meg aztán nem szeretném, ha rosszul érezné magát miattam és Ben miatt. TE JÓ ÉG! Ebéd óta most először jutott eszembe igazán ő. Mi tévő legyek, ha talalálkozom vele.. Ezután hogyan viszonyulhatnék hozzá..
- Részeg vagyok Au - mondom ki az első szavakat amik eltudják hagyni a szám. Barátnőm magához szorít, kisimítja hullámos hajam a szememből és beszélni kezd hozzám.
- Nem baj drágám, rád fér - súgja a fülembe. Csoda, hogy nyitva tudom tartani a szemem, talán még imbolygok is. Autumn leültet egy kanapéra és közli, hogy elmegy mosdóba, addig várjam meg ott. Nem tudom pontosan ezt mikor mondta, de biztos már régen volt, ezért elmegyek körbejárok és felfedezem a lakást.
Egyik pillanatban még Autumn nyaggat, a másikban már az asztalon táncolok, a harmadikban Mattnek rázom a fenekem, ami eléggé tetszik neki, ahogy látszik. A következő pillanatokban csak bulizok, míg a tetőpont ott következik, hogy ezen az éjszakán sikeresen még több bonyodalmat hozok az életembe. Matthewal vagyunk egy szobában és tépjük le egymás ruháit miközben faljuk egymást. Teljes képszakadás.

Reggel, ha hiszitek, ha nem, de nem Matt mellett ébredek, hanem Ben mellett, a ház másik szegletében. De én szinte  biztos vagyok benne, hogy vele még nem is találkoztam az éjszaka folyamán. Hogy kerülhettünk egymás mellé, ráadásul egy ágyba és úgy, hogy rajtam csak fehérnemű van. Gyorsan összeszedegetem a ruháim és az estétől megrészegülve próbálom összeszedni a gondolataimat is. Sietve bugdácsolok le a két szintes ház lépcsőjén. a földszinten még nagyobb meglepetés ér, hiszen az egyik csajszi a lövödözés éjszakájáról sertepertél a konyhában. Próbálok kiosonni, de észre vesz. Kissé alacsony, nem kimondottan hosszú hajú, de egyértelműen nem téveszthetem össze senkivel, ő ott volt azon az éjszakán. Csak tudnám mit keres itt.
- TE mit keresel itt? - nyílik nagyra a szeme. Látszik, hogy nem tudja mit kezdjen a helyzettel, hiszen még teljesen fel sem vagyok öltözve. Gyorsan felkapom magamra a cuccaim.
- Jobb, ha megyek - sonfordálnék el.
- Állj meg! Kérlek... Sok mindenről szerettem volna már veled beszélni, de a többiek lebeszéltek róla. Azt hiszem a sors akarta hogy megtörténjen. Beszélhetnénk?
- Várjunk, te itt laksz? - nézek rá a kávés bögréjére, ami ezt a tényt készül alátámasztani.
- Igen. Te pedig itt voltál tegnap este.. - nyugtázza a lehető legnyugodtabban, mint akinek ez egy természetes dolog lenne..
- Akkor tudod is, hogy mi történt az éjszaka..? - próbálom kiszedni belőle.
- Egyezzünk meg, te válaszolsz a kérdéseimre és akkor énis a tieidre, rendben? - adja ki a leckét.
- Hát jó - sóhajtok, majd elhelyezkedünk a bárpultnál és egy hosszúnak ígérkező beszélgetésbe kezdünk reggel 6kor.

2018. december 15., szombat

A zavar


Amint visszaérünk a házhoz látjuk, hogy Ben nem tágított, őrzi a házat, mint egy jó kutya. 
- Akarod, hogy elküldjem? - súgom oda Autumnak, mivel egyre közeledünk. Megrázza a fejét.
- Nem. Inkább majd én megyek - lép arrébb mellőlem. - Ti fejezzétek be, amiről beszéltetek. Majd később benézek - folytatja, miközben megáll három méterre a verandától.
- Ugyan, ne butáskodj már. Neki kell mennie, nem neked - mondom még mindig tisztes hangfrekvencián. Azért nem vagyok egy sátán, hogy megbántsak akárkit is ok nélkül, még ha ilyen emberről is van szó.
Autumn végig néz Benen, aki folyamatosan felénk néz, majd Au felém fordítja fejét. 
- Szerintem ő nagyon beszélni szeretne veled - mondja, mintha bármit is kiolvashatna a férfi mozdulataiból. - Bent megvárlak - mondja, majd megindul a lépcső felé, fellép, oldalra néz, és lenyomja a kilincset, majd betolja az ajtót, eltűnik a lakásban. A fonott szék mellett álldogáló alak végig nézte ezt a mozdulatot és várakozóan tekint rám. Fújtatva odalépkedek elé és válaszra várok.
- Most mennem kellene - közli egy pillanatra a föld felé hajtott fejjel. A hangomra vissza fordítja.
- Szerintem is.. - szögezem le, majd folytatom. - De Autumn szerint beszélni akarsz velem - lepődik meg a történtekre. - Szóval hallgatlak - fonom össze karjaim magam előtt.
Rám néz, mintha egy pillantásával érzékeltetni szeretne valamit, amit én nem tudok felfogni. 
Félre fordítja fejét. Látom amint az ablak felé pillant, hátha megláthatja Autumot leselkedni. Tisztán kivehető, hogy nincs ott senki, de még mindig nem figyel rám. A veranda másik oldalára pillant, ahol egy kisebb pálmafa van növésben barna kerámiacserépben. Tetteire kissé siettető és unott mozdulatokat teszek, vagyis egyik lábamra helyezem a súlyom, a másikkal kicsit behajlítva megtámasztom magam, kezeimet pedig mellem alatt összefonom. Miután elhelyezkedtem ebben a kényelmes pózban, Ben rám néz. Zavartan viselkedik, az ülőalkalmatosságokra mutat, jelezvén, hogy leülhetnénk az előző helyünkre. Bal kezemet kicsit megemelve megrázom, így adva tudtára, hogy nem szeretnék leülni. Mintha bólintani akarna, de nem teszi, helyette lehajtott fejjel néz maga elé. Hosszúnak tűnő percek telnek el ez idő alatt. Már épp megakarnék szólalni mikor ő teszi ezt meg.
- Nem is tudom hol kezdjem - néz föl az égre. - Nem szeretnék hülyeséget mondani.. - nehezen találja a szavakat. Érzem, hogy szokásomhoz híven valami beszólást akarok mondani, de mégis hallgatok. Látom, hogy valami nagyon fontosat szeretne közölni velem. Nagyot sóhajt és folytatja.
- Nem tudom mi van velem. Nem találom a szavakat, pedig annyi mindent mondanék neked - mélyen a szemembe néz. Meleg, lágyságot érzek tekintetében. Kék szemei ragyogása szikrákként érintik testem. - Akkor kimondom - újra felnéz, aztán rám. Valami történik, a szívem hevesebben pumpálja a vért ezáltal feltüzelve, mintha egy belső rejtett vágy törne elő és teljesedne be ebben a zavaros pillanatban. Én már semmit sem értek. - Valamiért.. - levegőt vesz a folytatáshoz. - folyamatosan egymáshoz találunk.. Nem gondolod? - kérdez rá valamire, amiről fogalmam sincs, mert teljesen elvesztem annál a szónál, hogy ,,egymáshoz”. A szívem mintha hirtelenjében megállna. Csak bámulok magam elé kidülledt szemekkel. Ben azt hiheti őt bámulom, mert annyira meglepett. Talán így van.
- Azt hiszem te máshogy gondolod - megvakarja tarkóját és indulni készül. Feleszmélek, kíváncsiságom nem hagyja elmenni.
- Várj.. - sóhajtok. - Ne hagyd itt abba - kérem. - Talán igazad van - látok be olyat, amiben nem is vagyok biztos, hogy mit jelenthet. Ben a lépcső tetején állva fordul vissza. Semmi sem olvasható le az arcáról. Visszajön és elém áll. Jobb kezét az arcomra helyezi és a szemembe néz. 
- Tegnap éjszaka óta kívánlak - mondja, de nem ül ki arcára tipikus csajozós félmosolya. Teljesen őszintének, komolynak látszik.
- Ne butáskodj - emelem le kezét az arcomról rezzenéstelenül, de lágyan tartva arcizmaim. Úgy marad kezünk, leeresztve középmagasságban előttünk, mint egy furcsa kézfogás, jobb kezem a jobb kezében, ezt tartva a bal kezemmel a karja alatt. - Nem tudom mi történt este, de az nem történhet meg többször - továbbra se eresztjük el kezeinket. 
- Mi akadálya? - még mindig komolyan néz rám. Megrémiszt. Nem tudok ép ésszel gondolkodni. Izgalmat, melegséget érzek bennem, amit szeretnék figyelmen kívül hagyni. Nem válaszolok kérdésére helyette küszködöm az érzéseimmel. - Érzem, hogy vonzódsz hozzám. Le sem tagadhatod - mondja. Amikor már azt hinné az ember, hogy elmosolyodik és előjön a jól ismert férfi, rádöbbenek, hogy ez egy új helyzet. Szinte teljesen más mint tegnap. Kiszámíthatatlan a végkimenetel. - Kíváncsi vagy velem mi a helyzet? - kérdezi és közben másik kezével is megfogja kezem, majd a szívéhez emeli odanyomva azt. Érzem tenyerem alatt a test hőmérsékletét és szíve ritmusos kissé felfokozott verését. Hirtelen beleborsódzik a hátam a gondolatba, hogy nem hazudik. 
- Nem értem mi történik - zavarodok össze. Semmilyen keménység nincs a hangomban, nyugodt és tiszta minden körülöttem. Ben elmosolyodik kijelentésemen. - Végre valami ismerős - lélegzem fel, mire újra komolyra vált. 
- Én is szeretném megérteni - mondja halkan, úgy hogy még éppen halljam. - Segíts megérteni - sóhajt, és folytatja. - Értsük meg együtt.
A lehető legnagyobb lélegzetvételt követem el, amit valaha tettem, majd a szívén pihenő kezem kihúzom tartásából. Lassan magam mellé engedem kezeim, mintha várnék valamire. 
- Szeretném megérteni mi folyik itt, de nem tehetem - nézek a bejárati ajtóra. Közelebb lép, ránézek. Magasságban így pont az állát láthatom, ha csak előre néznék. Homlokon csókol és ujjaival megsimítja ujjaim, majd távozik. Továbbra is a verandán állva hallgatom, ahogy beindítja a motort és elhajt a kocsijával. Leülök az egyik fonott fotelba, hogy megpihenjek és végig gondoljam a történteket mielőtt bemegyek Auhoz.

Negyed óra múlva bemegyek a lakásba, becsukom magam mögött az ajtót. Fogalmam sincs mi történt odakint, nem is akarok tudomást venni róla, el kell felejtenem, de nem tudom, mert Autumn leolvassa az arcomról, hogy valami nagyon összezavart. Egyből hozzám siet.
- Mi történt? - néz rám kíváncsi tekintettel. Most, ha elmondom neki vagy összetörik a szíve, vagy meggyűlöl. Mi tévő legyek ezzel az egésszel... Még meg se kell szólalnom, mert csörög a telefonom, ezzel kimentve a helyzetből. Matthew neve villog a képernyőn. Unottan felveszem a készüléket.
- Mit akarsz? - kérdezem miközben Autumnak mutatom, hogy üljünk le a kanapéra. Csönd van. Majd nevetést hallok, egyszerre kettőt is.
- Bevetted mi? - nevetve nyögdécsel Matt a telefonba. 
- Mit vettem be? Mi van? - nem tudom miről van szó, de most már felkeltette a kíváncsiságom mit akar ez a barom.
- Bevetted, hogy Ben akar valamit tőled, igaz? - mondja. Hallom, ahogy a háttérben Ben kuncog. A parasztok. Azért nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire menne.
- Jó színészi alakítás volt, de akkor megnyugodtam. Köszönöm, hogy öröm hírt hoztál. Most az egyszer jár a keksz Matthew - mondom semleges hangon, a végét pedig vidámabban. 
- A te színészi alakításod most nem jött be, szívem - érzem, hogy elmosolyodott és Bennel egymásra néznek. - Örültél volna ha igaz, ugye, drágaság?! - teszi fel a költői kérdést.
- Egy. Ne becézgess. Kettő. Örülök, hogy ilyenekre van időtök és eszetek, de másra nem. Három. Szeretném bontani a vonalat, ha megengeded, mert nekem fontosabb dolgom is van, szívecském - mondom flegmán. 
- Ahogy akarod, de ne is tagadd, hogy... - mondja Matt, de mielőtt befejezhetné leteszem. Nem is tudom mit gondoljak. Összezavarodtam már az előző harminc percben is, nem hogy még ebben az öt percben. Azt se tudom mit éreztem, nem hogy most. Azért érzem a megkönnyebbülést, szóval örülök neki, hogy az igazság jött ki a számon, mármint, hogy örülök, hogy nem érez semmit Ben irántam. Annak meg pláne, hogy nem bonyolítja az életem ezzel a hülyeségével. 
Autumn megrázza egyik kezét a szemeim előtt. Basszus jól elbambulhattam. - Hahó! Elmondod végre mi folyik itt?
- Semmi különös. Csak a fiúk vicces kedvükben vannak - mondom egy gúnyos félmosollyal az arcomon. Felállok és kimegyek a konyhába valami harapni- és innivalóért. 
- Na de miért? - hallom Au hangját a nappali felől. Ránézek, mivel a konyhából rálátni a nappalira, a kanapén ül, hátra fordulva felém. 
- Mindjárt elmondom - mondom. - Nem vagy éhes? - kérdezem.
- Nem vagyok. Hagyjad! Gyere ide és mesélj! Kíváncsi vagyok - megveregeti maga mellett a helyet. Megindulok egy tál készen zacskózott popcornnal, amit már kiöntöttem és két pohárral, meg egy üveg narancs-dzsúzzal. Lehelyezem a kanapé és tévé között elhelyezett üvegasztalon, majd leülök újra. Felhúzom egyik lábam magam elé, sóhajtok és neki kezdek.
- Szóval.. Matt és Ben azt hitték megszívattak. - fejezem be. Autumn értetlenül néz. 
- Szerintem ez baromság. Mármint nagyon-nagyon jól kellene színészkednie Bennek, hogy  azokat a kutyaszemeket megjátssza. 
- Hidd el nagyon jól tud színészkedni. De én csak megkönnyebbültem. Ha ez igaz lenne, ugye nem haragudnál rám? 
- Dehogy is, hiszen semmit se csináltál, nem is tudhattad mi van velem. Már bánom, ahogy viselkedtem. 
- Ne bánd. Megérdemlem. Nem tudom miért történt a tegnapi. Biztos az is játék volt. Én meg ki voltam.
- Szerintem vonzódás nélkül nem lehet megjátszani ezt.
- Jó. Köszi. Éreztesd a bűntudatot. - húzom el a szám.
- Nem neked szánom. Csak azon gondolkozom, hogy nem először feküdtetek le egymással és tuti vonzódik hozzád, testileg biztosan. A másikat meg lehet megjátszotta, de lehet nem, csak Mattnek.
- Úristen te hogy tudsz kombinálni - nevetek fel. - Na és te? Hogy mikor? Mondj többet. Beleszerettél. De mit szeretsz benne annyira?
- Ah - nyög fel. - Szerintem én is csak hazudtam. Nem tudom. Fogalmam sincs.
- Na ne hülyéskedj már. Tuti, hogy belezúgtál.
- Talán pont azért, mert egy paraszt. Mindig az ilyenek után mentem. De sok évig mióta együtt dolgozunk egyszer se jutott eszembe hogy lehetne több is belőlünk. Erre most egy ideje ez van. Talán a látványotok váltotta ki belőlem a legjobban, vagy csak téged féltettelek. De amúgy nem tudom. A szemei, a sármja.
- Na jó. Utóbbi kettő tényleg csábító. Még a rossz fiús kisugárzása is az lehet. De azt tényleg nem értem, hogy miért nem tudod. Na jó ez már bonyolódik. 
- Egyet kérek, hogy ne mondd el a többieknek, Laylanak és Katnissnek. 
- Nem mondom, de miért akarod ennyire titkolni? Jó értem én, de na.
- Mert az egyik nagyon kiakad, a másik meg tovább kürtöli csupán az arcmimikájával. És egyszerűen nem akarom, hogy Ben tudja. Félek kicsit. Pont én.
- Mindenki fél egy kicsit legbelül. De ne aggódj tartom a szám. 
- Köszönöm. - ölel át.
- Na most hagyjuk ezt az egészet és nézzünk valami filmet. Hagyjuk magunk mögött a hülyeséget. - mondom.