Prológus

"Ha fel akarnak lógatni, kérj vizet. Bármi történhet, mire hoznak."

Sokan úgy tartják egy nagyszerű jövő előtt biztonságos anyagi háttér, karrier áll. Az én jövőm koránt sincs biztosítva, de a jelenem tökéletes számomra és bízom magamban, hogy a munkám még hosszú távon kitart, és boldoggá tesz. Eddigi életem legmeghatározóbb éve az érettségi utáni időszak volt. Azon a nyáron egyre többet kezdett érdekelni a fegyverek világa, minden egyes nap kijártam a lőtérre és gyakoroltam a lövészetet, vagy csak így engedtem ki a fáradt gőzt. Az ősz beköszöntével főiskolára mentem, ott az első két hónapban megismerkedtem egy lánnyal, akivel most is jó kapcsolatot ápolunk. Autumn a legjobb barátnőm, akkoriban egy furcsa, bizarr csapattal ismertetett meg. Fontos, komoly munkát végeztek, a nap minden pillanatában eldugott kések, fegyverek voltak náluk. Tudtam, hogy valami nincs rendben, valami hátborzongató dologba keveredtem, de nem féltem, nem féltem, mert valami eszelős kísértést éreztem a tevékenységük iránt. Nem tudtam mit tesznek, de nagyon is érdekelt, hajtott a kíváncsiság, hogy megtudjam mi ez az egész. Barátnőm egy ideig elég jól titkolta, de a félévi vizsgák után sikerült kihúznom belőle miben mesterkednek. Semmiben, legalábbis ők nem, csak a főnökük, ő mozgatta a szálakat. A férfi tudta, mikor mit tegyen, így hát a tavaszi szünet kezdetén különös telefonhívást kaptam, Autumn pontosan ettől a hívástól félt a legjobban. Tudta, hogy a főnöke tudomást szerez rólam, hogy tudok mindent és fel keres. Megtette, meg kellett jelennem a bázisukon. Au szerint civilek itt nem maradnak sokáig élve, érdekes, ettől sem ijedtem meg. A szívem normál ütemben vert és alig vártam már, hogy találkozhassak a Nagykutyával. Egy matt fekete, azt hiszem acél ajtón mentünk be a tágas helyiségbe, ami belülről hó fehér volt, az ajtónál két magas színes bőrü férfi állt talpig feketében, fekete napszemüveggel. Az ajtóval szemben hatalmas üvegablak, ami előtt egy íróasztal és egy bőr szék állt, az ülőalkalmatosság az ablak felé fordítva. Emlékszem mikor Autumn megszólalt " Itt vagyunk. Mik a terveid a lánnyal? " húzta félre a száját. " Majd megoldom .. " - dörmögte sejtelmesen az orra alatt, miközben megfordult a hatalmas bőrfoteljével. Rám se nézett, végig barátnőmet figyelte, majd egy egyszerű szemmozdulattal kiküldte a szobából. Az őrök közeledtek felém, ekkor már kezdtem izgulni, nem akartam meghalni. Biccentett egyet a két fekete ruhásnak és azon nyomban már ragadták is meg a karjaim és vezettek ki a helyiségből. Egy hosszú fekete szigetelt üvegsor mellett mentünk el, mikor eluralkodott rajtam a kíváncsiság és csak kimondtam, ami először az eszembe jutott " Kérhetnék egy pohár vizet? " . Elég érdekesen néztek rám, de szerencsémre az egyik férfi megindult valamerre. Hosszú percek teltek el, én néha a velem maradt emberre néztem, majd átvezettem tekintetem a rejtélyes üvegekre, vonzott, éreztem. A férfinek kezdett elég gyanúsnak tűnni, hogy merre járhat társa, ezért szigorúan nézett rám a napszemüvege alatt, majd tovább állt megkeresni kollégáját. Kaptam az alkalmon és megindítottam a felfedező expedícióm a feketeségbe. Amint lenyomtam a kilincset, ami az egyik üveghez tartozott, pár emberrel találtam szembe magam, akik a fegyverdörrenések hangzavarjában észre se vettek. Millió fegyver hevert egy asztalon, ezért a hangok mámorában odalépkedtem, próbáltam észrevétlen maradni. Egy srác pont előttem lépett a fegyverek és kések világához, imádtam őket, nem is értem miért. Odamentem mellé és egy megtetszett kést megakartam nézni közelebbről, a srác rácsapott a kezemre. Meglepettségemben visszacsaptam én is. Rám nézett majd értetlen fejet vágott, továbbálltam, megfogtam egy fegyvert és elkezdtem eszeveszetten lőni a céltáblára, a mögöttem álló férfiak mind engem figyeltek, Majd a főnök is belépett és gondolkodóba esett. Itt vette kezdetét nagyszerű munkám.