2018. december 15., szombat

A zavar


Amint visszaérünk a házhoz látjuk, hogy Ben nem tágított, őrzi a házat, mint egy jó kutya. 
- Akarod, hogy elküldjem? - súgom oda Autumnak, mivel egyre közeledünk. Megrázza a fejét.
- Nem. Inkább majd én megyek - lép arrébb mellőlem. - Ti fejezzétek be, amiről beszéltetek. Majd később benézek - folytatja, miközben megáll három méterre a verandától.
- Ugyan, ne butáskodj már. Neki kell mennie, nem neked - mondom még mindig tisztes hangfrekvencián. Azért nem vagyok egy sátán, hogy megbántsak akárkit is ok nélkül, még ha ilyen emberről is van szó.
Autumn végig néz Benen, aki folyamatosan felénk néz, majd Au felém fordítja fejét. 
- Szerintem ő nagyon beszélni szeretne veled - mondja, mintha bármit is kiolvashatna a férfi mozdulataiból. - Bent megvárlak - mondja, majd megindul a lépcső felé, fellép, oldalra néz, és lenyomja a kilincset, majd betolja az ajtót, eltűnik a lakásban. A fonott szék mellett álldogáló alak végig nézte ezt a mozdulatot és várakozóan tekint rám. Fújtatva odalépkedek elé és válaszra várok.
- Most mennem kellene - közli egy pillanatra a föld felé hajtott fejjel. A hangomra vissza fordítja.
- Szerintem is.. - szögezem le, majd folytatom. - De Autumn szerint beszélni akarsz velem - lepődik meg a történtekre. - Szóval hallgatlak - fonom össze karjaim magam előtt.
Rám néz, mintha egy pillantásával érzékeltetni szeretne valamit, amit én nem tudok felfogni. 
Félre fordítja fejét. Látom amint az ablak felé pillant, hátha megláthatja Autumot leselkedni. Tisztán kivehető, hogy nincs ott senki, de még mindig nem figyel rám. A veranda másik oldalára pillant, ahol egy kisebb pálmafa van növésben barna kerámiacserépben. Tetteire kissé siettető és unott mozdulatokat teszek, vagyis egyik lábamra helyezem a súlyom, a másikkal kicsit behajlítva megtámasztom magam, kezeimet pedig mellem alatt összefonom. Miután elhelyezkedtem ebben a kényelmes pózban, Ben rám néz. Zavartan viselkedik, az ülőalkalmatosságokra mutat, jelezvén, hogy leülhetnénk az előző helyünkre. Bal kezemet kicsit megemelve megrázom, így adva tudtára, hogy nem szeretnék leülni. Mintha bólintani akarna, de nem teszi, helyette lehajtott fejjel néz maga elé. Hosszúnak tűnő percek telnek el ez idő alatt. Már épp megakarnék szólalni mikor ő teszi ezt meg.
- Nem is tudom hol kezdjem - néz föl az égre. - Nem szeretnék hülyeséget mondani.. - nehezen találja a szavakat. Érzem, hogy szokásomhoz híven valami beszólást akarok mondani, de mégis hallgatok. Látom, hogy valami nagyon fontosat szeretne közölni velem. Nagyot sóhajt és folytatja.
- Nem tudom mi van velem. Nem találom a szavakat, pedig annyi mindent mondanék neked - mélyen a szemembe néz. Meleg, lágyságot érzek tekintetében. Kék szemei ragyogása szikrákként érintik testem. - Akkor kimondom - újra felnéz, aztán rám. Valami történik, a szívem hevesebben pumpálja a vért ezáltal feltüzelve, mintha egy belső rejtett vágy törne elő és teljesedne be ebben a zavaros pillanatban. Én már semmit sem értek. - Valamiért.. - levegőt vesz a folytatáshoz. - folyamatosan egymáshoz találunk.. Nem gondolod? - kérdez rá valamire, amiről fogalmam sincs, mert teljesen elvesztem annál a szónál, hogy ,,egymáshoz”. A szívem mintha hirtelenjében megállna. Csak bámulok magam elé kidülledt szemekkel. Ben azt hiheti őt bámulom, mert annyira meglepett. Talán így van.
- Azt hiszem te máshogy gondolod - megvakarja tarkóját és indulni készül. Feleszmélek, kíváncsiságom nem hagyja elmenni.
- Várj.. - sóhajtok. - Ne hagyd itt abba - kérem. - Talán igazad van - látok be olyat, amiben nem is vagyok biztos, hogy mit jelenthet. Ben a lépcső tetején állva fordul vissza. Semmi sem olvasható le az arcáról. Visszajön és elém áll. Jobb kezét az arcomra helyezi és a szemembe néz. 
- Tegnap éjszaka óta kívánlak - mondja, de nem ül ki arcára tipikus csajozós félmosolya. Teljesen őszintének, komolynak látszik.
- Ne butáskodj - emelem le kezét az arcomról rezzenéstelenül, de lágyan tartva arcizmaim. Úgy marad kezünk, leeresztve középmagasságban előttünk, mint egy furcsa kézfogás, jobb kezem a jobb kezében, ezt tartva a bal kezemmel a karja alatt. - Nem tudom mi történt este, de az nem történhet meg többször - továbbra se eresztjük el kezeinket. 
- Mi akadálya? - még mindig komolyan néz rám. Megrémiszt. Nem tudok ép ésszel gondolkodni. Izgalmat, melegséget érzek bennem, amit szeretnék figyelmen kívül hagyni. Nem válaszolok kérdésére helyette küszködöm az érzéseimmel. - Érzem, hogy vonzódsz hozzám. Le sem tagadhatod - mondja. Amikor már azt hinné az ember, hogy elmosolyodik és előjön a jól ismert férfi, rádöbbenek, hogy ez egy új helyzet. Szinte teljesen más mint tegnap. Kiszámíthatatlan a végkimenetel. - Kíváncsi vagy velem mi a helyzet? - kérdezi és közben másik kezével is megfogja kezem, majd a szívéhez emeli odanyomva azt. Érzem tenyerem alatt a test hőmérsékletét és szíve ritmusos kissé felfokozott verését. Hirtelen beleborsódzik a hátam a gondolatba, hogy nem hazudik. 
- Nem értem mi történik - zavarodok össze. Semmilyen keménység nincs a hangomban, nyugodt és tiszta minden körülöttem. Ben elmosolyodik kijelentésemen. - Végre valami ismerős - lélegzem fel, mire újra komolyra vált. 
- Én is szeretném megérteni - mondja halkan, úgy hogy még éppen halljam. - Segíts megérteni - sóhajt, és folytatja. - Értsük meg együtt.
A lehető legnagyobb lélegzetvételt követem el, amit valaha tettem, majd a szívén pihenő kezem kihúzom tartásából. Lassan magam mellé engedem kezeim, mintha várnék valamire. 
- Szeretném megérteni mi folyik itt, de nem tehetem - nézek a bejárati ajtóra. Közelebb lép, ránézek. Magasságban így pont az állát láthatom, ha csak előre néznék. Homlokon csókol és ujjaival megsimítja ujjaim, majd távozik. Továbbra is a verandán állva hallgatom, ahogy beindítja a motort és elhajt a kocsijával. Leülök az egyik fonott fotelba, hogy megpihenjek és végig gondoljam a történteket mielőtt bemegyek Auhoz.

Negyed óra múlva bemegyek a lakásba, becsukom magam mögött az ajtót. Fogalmam sincs mi történt odakint, nem is akarok tudomást venni róla, el kell felejtenem, de nem tudom, mert Autumn leolvassa az arcomról, hogy valami nagyon összezavart. Egyből hozzám siet.
- Mi történt? - néz rám kíváncsi tekintettel. Most, ha elmondom neki vagy összetörik a szíve, vagy meggyűlöl. Mi tévő legyek ezzel az egésszel... Még meg se kell szólalnom, mert csörög a telefonom, ezzel kimentve a helyzetből. Matthew neve villog a képernyőn. Unottan felveszem a készüléket.
- Mit akarsz? - kérdezem miközben Autumnak mutatom, hogy üljünk le a kanapéra. Csönd van. Majd nevetést hallok, egyszerre kettőt is.
- Bevetted mi? - nevetve nyögdécsel Matt a telefonba. 
- Mit vettem be? Mi van? - nem tudom miről van szó, de most már felkeltette a kíváncsiságom mit akar ez a barom.
- Bevetted, hogy Ben akar valamit tőled, igaz? - mondja. Hallom, ahogy a háttérben Ben kuncog. A parasztok. Azért nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire menne.
- Jó színészi alakítás volt, de akkor megnyugodtam. Köszönöm, hogy öröm hírt hoztál. Most az egyszer jár a keksz Matthew - mondom semleges hangon, a végét pedig vidámabban. 
- A te színészi alakításod most nem jött be, szívem - érzem, hogy elmosolyodott és Bennel egymásra néznek. - Örültél volna ha igaz, ugye, drágaság?! - teszi fel a költői kérdést.
- Egy. Ne becézgess. Kettő. Örülök, hogy ilyenekre van időtök és eszetek, de másra nem. Három. Szeretném bontani a vonalat, ha megengeded, mert nekem fontosabb dolgom is van, szívecském - mondom flegmán. 
- Ahogy akarod, de ne is tagadd, hogy... - mondja Matt, de mielőtt befejezhetné leteszem. Nem is tudom mit gondoljak. Összezavarodtam már az előző harminc percben is, nem hogy még ebben az öt percben. Azt se tudom mit éreztem, nem hogy most. Azért érzem a megkönnyebbülést, szóval örülök neki, hogy az igazság jött ki a számon, mármint, hogy örülök, hogy nem érez semmit Ben irántam. Annak meg pláne, hogy nem bonyolítja az életem ezzel a hülyeségével. 
Autumn megrázza egyik kezét a szemeim előtt. Basszus jól elbambulhattam. - Hahó! Elmondod végre mi folyik itt?
- Semmi különös. Csak a fiúk vicces kedvükben vannak - mondom egy gúnyos félmosollyal az arcomon. Felállok és kimegyek a konyhába valami harapni- és innivalóért. 
- Na de miért? - hallom Au hangját a nappali felől. Ránézek, mivel a konyhából rálátni a nappalira, a kanapén ül, hátra fordulva felém. 
- Mindjárt elmondom - mondom. - Nem vagy éhes? - kérdezem.
- Nem vagyok. Hagyjad! Gyere ide és mesélj! Kíváncsi vagyok - megveregeti maga mellett a helyet. Megindulok egy tál készen zacskózott popcornnal, amit már kiöntöttem és két pohárral, meg egy üveg narancs-dzsúzzal. Lehelyezem a kanapé és tévé között elhelyezett üvegasztalon, majd leülök újra. Felhúzom egyik lábam magam elé, sóhajtok és neki kezdek.
- Szóval.. Matt és Ben azt hitték megszívattak. - fejezem be. Autumn értetlenül néz. 
- Szerintem ez baromság. Mármint nagyon-nagyon jól kellene színészkednie Bennek, hogy  azokat a kutyaszemeket megjátssza. 
- Hidd el nagyon jól tud színészkedni. De én csak megkönnyebbültem. Ha ez igaz lenne, ugye nem haragudnál rám? 
- Dehogy is, hiszen semmit se csináltál, nem is tudhattad mi van velem. Már bánom, ahogy viselkedtem. 
- Ne bánd. Megérdemlem. Nem tudom miért történt a tegnapi. Biztos az is játék volt. Én meg ki voltam.
- Szerintem vonzódás nélkül nem lehet megjátszani ezt.
- Jó. Köszi. Éreztesd a bűntudatot. - húzom el a szám.
- Nem neked szánom. Csak azon gondolkozom, hogy nem először feküdtetek le egymással és tuti vonzódik hozzád, testileg biztosan. A másikat meg lehet megjátszotta, de lehet nem, csak Mattnek.
- Úristen te hogy tudsz kombinálni - nevetek fel. - Na és te? Hogy mikor? Mondj többet. Beleszerettél. De mit szeretsz benne annyira?
- Ah - nyög fel. - Szerintem én is csak hazudtam. Nem tudom. Fogalmam sincs.
- Na ne hülyéskedj már. Tuti, hogy belezúgtál.
- Talán pont azért, mert egy paraszt. Mindig az ilyenek után mentem. De sok évig mióta együtt dolgozunk egyszer se jutott eszembe hogy lehetne több is belőlünk. Erre most egy ideje ez van. Talán a látványotok váltotta ki belőlem a legjobban, vagy csak téged féltettelek. De amúgy nem tudom. A szemei, a sármja.
- Na jó. Utóbbi kettő tényleg csábító. Még a rossz fiús kisugárzása is az lehet. De azt tényleg nem értem, hogy miért nem tudod. Na jó ez már bonyolódik. 
- Egyet kérek, hogy ne mondd el a többieknek, Laylanak és Katnissnek. 
- Nem mondom, de miért akarod ennyire titkolni? Jó értem én, de na.
- Mert az egyik nagyon kiakad, a másik meg tovább kürtöli csupán az arcmimikájával. És egyszerűen nem akarom, hogy Ben tudja. Félek kicsit. Pont én.
- Mindenki fél egy kicsit legbelül. De ne aggódj tartom a szám. 
- Köszönöm. - ölel át.
- Na most hagyjuk ezt az egészet és nézzünk valami filmet. Hagyjuk magunk mögött a hülyeséget. - mondom.

- Kitaláltam valamit.. - mondja Autumn miközben már majdnem bealudtam a filmen. - Így legalább biztosra megyünk az én ügyemben is és eltemethetem a dolgot, ha igaz. Mert ki nem állhatom az érzést.
- Mi bajod? - nézek értetlenül barátnőmre. - Megmagyaráznád?
- Kísérletezzünk. Nézzük meg mennyire hazudott Ben neked - mosolyodik el.
- Hogy mi? És mégis hogyan. - tornázom magam törökülésbe és figyelmesen hallgatok.
- Elcsábítod.
- De hogy? És abból hogy jutunk egyről a kettőre? Meg is játszhatja megint. Meg az testi vonzalom.
- Hidd el tudni fogod mi mit jelent.
- Szóval ha jól értem körülbelül azt kéred hogy feküdjek le a pasival aki bejön neked?
- Nem muszáj lefeküdnöd vele, ha nem akarsz. Egy csókból is sok minden kiderülhet - kacsint.
- Te őrült vagy - nevetek.
- Lehet, de nagyon is komolyan gondolom.
- És hogy gondoltad? Ezek után nem hiszik majd azt, hogy én is tréfálkozom?
- Mattnek nem kell tudnia. Holnap. Vagyis ma - mert átaludtuk az éjszakát - lesz tréning és ott el tudod kezdeni a munkád.
- Mi ez egy megbízás?
- Tekints rá úgy. Fontos bevetés.
- Értettem főnök - szalutálok, bármennyire is hülye az ötlet. Bízom benne tudja mit akar. Így legalább segíthetek neki, hátha úgy sül el ahogy eddig tudtuk és akkor talán van esélye Bennél, bár úgyis lehet megbánná.
- Na aludjunk még egy kicsit.
- A kanapén?
- Már tök mindegy.
Elhelyezkedünk kényelmes pózba és lehunyjuk szemünket. Reggel bevetésre készen indulunk meg. Előtte beugrunk Autumhoz, hogy átöltözhessen, majd becsattogunk a bázisra. Elfogyasztjuk reggeli kávéinkat és emésztve bevonulunk a tréninghelyre, ahol mellesleg még anno megmutattam mit tudok a lövész tábláknál. Ben és Matthew éppen a szőnyegen gyakorolják a közelharcot fegyver nélkül, vagyis verekednek. Autumnnal egymásra nézünk, majd bólint, visszabólintok neki.
- Mi ez a titkos kommunikácó? - lép mellénk Katniss lila öltözékben, edzős cucc van rajta, mint mindannyiunkon.
- Semmi - vágjuk rá egyszerre, a lehető leggyanúsabban, erre megérkezik Layla is.
- Mi újság? - vigyorog mint a tejbe tök, de tőle már ez a megszokott.
- Minden oké - mondja Autumn majd körbenéz, mintha felderítené a terepet.
- Még nem a ,,csatamezőn" vagyunk. Kit keresel? - kérdezi Katniss. Nagyon kíváncsi hangulatukban vannak, mondjuk legtöbbször ilyenek.
- Senki fontosat - néz rám.
- Na edzünk csajok! - mondom, majd megindulunk. Párba állunk és nyomjuk a bunyót a fiúk mellett. Katniss és Layla közvetlen Ben és Matthew mellett van, mellettük Jacob és Louis a humor páros, aztán jön Jenny és Barbara, utána Scott és Izach, és itt vagyunk mi az utolsó szőnyegen, a lehető legtávolabb a kíváncsi fülektől. Mit ne mondjak szeretem a munkám. Jó a társaság még akkor is amikor más azt mondaná nem jó a légkör, mert bunkó valaki. De én imádom az életem itt.
Nagy koncentráció kell, ha Autumnnal harcolok, mert villámgyorsak a mozdulatai. Ki védek egyet kettőt, párat pedig telibe bekapok, de azért engem sem kell félteni. Itt ebben a gyakorlatban, mindig párokat cserélünk, talán Autumn ezért nézett rám, mert azt akarta, hogy ezt kihasználjam és azért is álltunk hátulra.
- Valószínűleg így utolsóként te kapod majd Bent és ha minden igaz még kettesben is maradhattok.
- Ördögi vagy Au.
Mosolyog majd folytatjuk a harcot. Tíz perces váltásokkal cserélünk párokat. Közben a lőtéren megy a munka. Ott öt perces lövések vannak. Akik a lőtéren vannak azok nagy részt már itt lemozgatták magukat. Utána mennek ebédelni. A mostani felállás Scott-Én, Zach-Autumn, Katniss-Ben, Layla-Jenny, Barbara-Matt. Tíz perc múlva: Zach-Én, Autumn-Scott, Layla-Ben, Katniss-Barbara, Matt-Jenny. Ez után: Matt-Katniss, Jenny-Ben, Barbara-Autumn, Layla-Én, Scott-Jacob, Louis-Zach. Az előbb nem tudom hol volt ez a két jó madár, de így jobban tudunk párba rendeződni, akivel még nem voltunk. Scott- Layla, Zach-Katniss, Louis-Barbara, Ben-Jacob, Matt-Autumn, Jenny-Én. Jenny-Autumn, Scott-Louis, Ben-Autumn, Matt-Én, Jacob-Jenny, Barbara-Zach, Katniss és Layla eltűnt. Folytatólagosan én jövök Jacobbal, Katniss és Layla is csatlakozik, Ben elcsatangol lőni, bár nem értem miért, lehet már neki csak én vagyok és a többiek jönnek sorba. Ne kérdezzétek, hogyan hoztuk össze, csak mentünk ahogy jött sorba. Végül mindenki túl volt az edzésen, mire Ben visszatért, mert még ki is vonult a teremből.
- Megvárattál - pattanok fel a szőnyegektől nem messze felakasztott bordásfalak alatt elhelyezkedő padról.
- Te maradtál utoljára - költői kérdéssel szórakozik. - Vártál rám? De aranyos - húzza félmosolyra száját. Na az igazi Ben itt van. Nem tudom mit akar Autumn, de szerintem nem jön be amire készülünk.
- Kezdhetnénk? A többiek már mindjárt végeznek - sürgetem.
- Kettesben szeretnél velem maradni? - kacsint.
- Minél előbb végezni akarok, ja és nem akarom, hogy lássák miközben agyon verlek, nehogy rám kenjék a tettet - mosolygok. A saját fegyverével ütök.
- Na kezdjük - áll be harci pozícióba, boxhoz.
Rúgok egyet a levegőbe, mint egy ninja a feje felé, de elrántja azt.

- Azt hiszem eldurvul a helyzet ott hátul - mondja Katniss, miközben leveszi a fülvédőt és átadja Jennynek.
- Szerintem nem kéne kettesben hagyni őket, még a végén megölik egymást - néz Katnissre. - Mellesleg én már voltam.
- Szerintem meg pont ez kell nekik, had adják ki magukból - jön oda Barbara.
- Na mehetünk csajok?! - kérdezi Layla. Most jönne a kérdés, hogy "Miről beszéltetek?", de mielőtt ezt megtehetné Autumn megszólal.
- Mehetünk. Jöttök kajálni Jacob? - biccent oda Au Louisnak és Jacobnek. Jake épp iszik, de bólint. Nagyjából mindenki kijön és eszük ágában sincs megkérdezni Autumot, hogy nem várja-e meg Hope-ot, hiszen felnőttek, majd találkoznak még.

Ben vállon üt, amitől bezsibbad az egész karom, szerencse, hogy arrébb húzódtam és csak súrolt, mi lett volna, ha teliben talál el. A cselekedetére erőből oldalba rúgom a tipikus lendített lábas rúgásommal, avagy a ninja rúgással. Kicsit oldalra kapja magát, de nem állunk le. Külső combon rúg a saját technikámmal, majd szegycsonton súrol az ökle. Gyomorszájba és arcon vágom, mire felszakad a bőr a jobb oldalán, de nem hagyja abba. Itt nagyjából egyenlőség zajlik a nők és férfiak között, ugyanannyit kell tudnunk, ezért megengedett, hogy akár szét is verjen Ben, persze, ha tudna. Hason üt, majd a lendületben ahogy fordulok a hátamat is eléri és egy bazi nagyot rá vág, amitől kicsit megrogyok. Még egyet kap az arcára, ahonnan már folyik a vér. Ő pedig egy rossz mozdulatomat kihasználva újra hátba vág, most már lerogyok a földre. Remegő lábbal felkelek, egyikünk se hátrál, mindkettőnk szemében az elszántság zajlik, mintha mindent most adnánk ki. Az ő szemében a folytonos csintalanság is látható, amitől még merészebbnek tűnik. Állba vágom, mire hátrabicsaklik a feje, aztán homlokon is érem, majd újra arcon, de a másik oldalt, aztán a felszakadt helyen, ahonnan nem szűnik a vér folyása. Szájba vág, érzem, hogy felrepedt a szám és kibuggyan a vér. Még mindig nem hagyjuk abba. Nekem még a lőgyakorlat is van. Szerintem már több mint fél órája nyomjuk, a perifériás látásnak köszönhetően látom, hogy már senki sincs bent. Sajnos a megosztott figyelmemnek köszönhetően kapok egy súrlódó szájba vágást, mire kibuggyan megint a vér. Egyre többet és egyre gyorsabban ütjük egymást, mintha kimaxolnánk magunkat, mindenhol ahol érjük a másikat odavágunk. Majd egy tíz percre rá, már alig tudunk mozogni, csak lihegve a lábunkon támaszkodva nézünk egymásra. Rám mosolyog a félmosolyával, mire nekem is mosolyognom kell két lihegés között. Felállok a görnyedésből és a kulacsomért indulok, megfogom és két mély levegő vétel között - amivel lenyugtatom a szívverésem - iszok egy nagy korty vizet. Ben is így tesz, közben rám néz és én is nézem a következő korty közben. Lerakom az üveget, majd megyek lőni. Felhelyezem a fülvédőt és kizárom a világot ezzel, mindig ez van ilyenkor. Lövök amennyi csak kitellik, majd 10 perc múlva megpihenek és leveszem a fejemről a védőt, a fegyvert kitárazom aztán leteszem. Ben átlóban velem ül ahol hagytam a szőnyegek mellett a bordás fal alatt.
- Mit szeretnél? - iszok és közben ránézek, majd utána kérdezem ezt.
- Semmit csak kipihentem az ütéseid, meg néztem, hogy milyen rosszul lősz - vigyorog.
- Az egyik legjobb lövész vagyok - húzom fel a szemöldököm gúnyosan. Odasétál hozzám.
- Mindjárt megmutatom, hogy kell a legjobbnak lenni, nem az egyiknek, hanem a legjobbnak.
Lerakja a vizét az enyém mellé az ajtó melletti padra, majd mellém lép. Felveszi a fegyvert, betárazza és fülvédő nélkül lő ötöt. Nem süketültem meg, de azért van hangja, de ezt tudtuk is. Mind telibe ugyanabba a lyukba megy.
- A nagyképű - mondom, mire felém fordul, egész közel van. Nem sok választ el minket egymástól.
- A képem már nem a régi, ahogy látod. Valaki nem volt kegyes. Szétverte az arcom - mondja a csábos mosolyával, amivel mindig hódítani szokott, ez a félmosolya halálos. Engem kifejezetten idegesít, főleg ha ilyeneket mondd és beszól.
- Azt megérdemelted - mutatok a még mindig enyhén vérző arcára. - De vajon én megérdemeltem-e ezt? - mutatok jobb mutatóujjammal az alsó ajkam jobb oldalára.
- Ha én igen, akkor valószínűleg te is.
- És én ugyan miért?
- Miért talán én tudom, hogy én miért érdemeltem meg? Vagy azért kaptam mert egy kicsit megvicceltünk Mattel?
Felhúzom a szemöldököm.
-Ugyan. Az már nem érdekel. Jó volt egy kicsit összeverni. Gondolom akkor én is ezért kaptam. Kölcsönösen megvertük egymást. Hát mire a legjobb ha utáljuk egymást.. - teszem fel költői kérdésem, közben vállat rántok és megindulok a vizem felé. Mielőtt odaérnék érintést érzek karomon. Ben visszatart, visszaránt maga felé.
- Én nem utállak - mondja továbbra is mosolyogva.
- Na ne szórakozz már megint - fújtatok és kirántom karom keze közül. - Kérsz még egyet az arcodra?
- Nem, ez is fáj - ér hozzá és nevet. Mintha egy ártatlan kiskutya lenne.
- Helyes. Úgy is kell lennie - fordulok el.
- Akkor mégis haragszol a tegnapi miatt - mosolyog tovább.
- Nem, mert nem érdekel. De ha továbbra is ezzel jössz biztosan haragudni fogok - beszélek szúrós tekintettel felé fordulva.
- Szóval akkor te se utálsz? - kerekedik ki szeme és felhúzza tekintetét.
- Ezt meg miből szűrted le? - fordulok felé kérdően.
- Hát, hogy nem haragszol..
- Az még nem jelent semmit.. - mennék utamra, de nem hagyja.
- Akkor mégis mit jelent? - folytatja a társalgást.
- Azt hogy szeretnélek még egyszer képen törölni, de jó erősen! - hangosabban mondom.
- Biztos?
- Most hogy mondod nem kéne, még a végén elvérzel. Na lássuk el azt a csúnyaságot, amit szerencsére én okoztam - kezdem bevetni magam szép lassan a csábításban.
- Hát nagyon rendes vagy, majd én is ellátlak nővérke - mosolyog.
Meg kell tennem minden tőlem telhetőt. Igaza van Autumnak a testi vonzásnak meg kell lennie, vagy meg kellett ha már lefeküdtünk.
Elmegyek egy szekrényhez majd elsősegélydobozzal térek vissza.
I found - zene
- Ülj le - szólok rá. Leül az ajtó mellé és lefertőtlenítem a sebet, majd hozzá érinteném a tapaszt amitől megrezzen. Az a legérdekesebb, hogy egész végig komoly arccal tekint rám. Ösztönösen jön, mintha nem is én irányítanék. Végig húzom jobb kezem arcán.
- Ez rossz érzés? - csak jönnek magától a szavak, persze eszemben van a csábítás. Kitágult pupillákkal néz a szemembe, ajkai enyhén szétnyílnak és halk apró sóhaj hagyja el torkát.  Látszik rajta valami. Ösztönösen cselekszik. Vagy tudatosan is. Azt már nem tudom.
Mikor elveszem karom megragadja és nem engedi, majd közeledik felém. Mintha lefagyott volna, csak áll és kémleli az arcom. Visszahelyezi tenyerem az arcára.
- Így máris jobb - mondja ugyanolyan arccal, mintha meg lenne babonázva. Nem tudom mi tévő legyek, csak hagyom hogy menjen, történjen aminek kell. Résnyire nekem is nyitva a szám és szemébe nézek, próbálok olvasni abból. Közeledik, megérinti jobb kezével arcom, pont ellentétesen vagyunk. Majd lassan, óvatosan megcsókol és nem ereszt.

Hosszú pecekig csókolózunk. Kizárunk mindent, vérzünk, égünk a vágytól és nem gondolkozunk csak cselekszünk. Majd kapcsolok, a teszt, mindketten elbuktunk, vonzzuk egymást ez biztos, már csak az érzéseinket kell megismernem. Elhúzódom és a szemébe nézek. Valamit érzek, és az emlékezetembe nyilal, hogy nézett rám alig pár perce, majd érzékien betapasztotta ajkaival ajkaim. Valami bizsergés van. Mindkettőnk részéről. Csak azt nem tudni, hogyan. Ő is a szemeim fürkészi, mintha olvasni akarna belőlem. Sóhajtok, nem tudok értelmeset kinyögni, elakadtak a szavak a torkomban a felismeréstől.
- Hogy jutottunk idáig? - továbbra is fürkész válaszra várva. Nagy levegőt veszek, teljesen megbolondult a szívem, rendszertelenül ver és valahogy meg kell nyugtatnom. Egyik karom mellem alá emelem a másikkal pedig rákönyökölök és az államhoz helyezem kezeim, így fordulok el tekintetéből. Érzem, hogy továbbra is az arcomat nézi. Nem nézek rá egy percre sem, szeretnék megszűnni. - Hogyan juthattunk idáig? - kérdezi újra maga elé tekintve. Végig simítom arcom a könyöklő kezemmel és ha lehet még jobban elfordítom a fejem. - Nézz rám kérlek - érinti meg a támaszkodó karom. Oda fordulok. - Mi történik velünk? - beszél nagyon komolyan. Nem hiszem, hogy most megjátszaná.
- Na, milyen érzés? - fonom össze a karom a mellem alatt. Tettetem a magabiztos cselszövőt. A szemembe néz. Megleptem és valamit, valami nem jót válthattam ki belőle legbelül.
- Szóval csak visszaadtad nekem.. - gondolkozik. - Ez volt a bosszúd? - minden egyes rezdülésem leköveti. Bólintok, de nem eresztek a laza látszatomból. - Szép volt - húzza fancsali csalódott mosolyra a száját és megindul az ajtó felé. Továbbra is a terem hátsó falát bámulom és őrlődöm. Késztetést érzek, hogy megállítsam.
- Ben! - megteszem. Hihetetlen. Az ajtó felé fordulok és várom, hogy megforduljon, mert megállt a neve hallatán.
- Mit szeretnél? - mondja  a szokásosnak tettetett hangján, de érzem benne a bizonytalanságot. Azt hiszem megtörtem a jeget.
- Nem csak a bosszú vezérelt - indulok meg felé, majd kikerülöm és elhagyom a helyiséget, ott hagyva őt a gondolataival.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése