Amint megérkezünk én kivergődök a kocsiból és egyből megindulok a ház felé. Hallom, hogy becsukodik a vezetőoldali ajtó is és léptek közelítenek felém. Most egy szót sem szólok. Mérgezem magam a haragommal és ökölbe szoírtom bal sérült kezem, de nem teszek és nem mondok semmit, csak megyek. Előhalászom a kulcsot a farzsebemből és kinyitom az ajtót, bemegyek azt ajót nyitva hagyva. Tudom, hogy Ben bejött utánam. Hallom, hogy becsukja maga mögött az ajtót.
A konyhába érek és az egyik szekrényből kiveszem a kötszeres dobozt, lerakom a konyhapultra és felpattanok mellé. Fogaimmal és másik kezem segítségével lehámozom karomról a pólókötést, amit ott csináltam azonnal.
- Legalább hadd segítselek összevarrni. Ott nehezebb lesz elérned - beszél a nappaliból és nézi, ahogy végzem az előkészületeket. Mérgesen sóhajtok és bólintok egyet, ezzel jelezvén, hogy jól van jöhet és összevarrhat. Megindul felém, ám elmegy előttem az egyik fali szekrényhez és kinyitva azt elővesz belőle egy nagyobb dobozt, majd odalép mellém és elhelyezi a pulton. Azt meg honnan tudta, hogy ott van..
- Honnan tudtad merre találod? - kérdezem lágyabb hangon és már arcom is kezd enyhíteni tartásán. Ránézek válaszra várva.
- Voltam már itt. Nem rémlik? - néz fel egy pillanatra rám, majd előveszi a tűt és a cérnát, összeilleszti. Megragadja a fertőtlenítőt, rácsöpögtet pár cseppet egy vattára, majd hozzáérinti enyhén még vérző karomhoz. Szerencsére nem ért ütőeret, de elég mélyen elkezdett feltőrni belőle a vér a vágás miatt. A lehető legjobban elszorítottam a pólommal, milyen jó, hogy fekete, nem kell aggódnom a fehérítésen sem.
- Nem - válaszolok költői kérdésére két felszisszenés közben. Közelítene a tűvel a bőrömhöz, hogy összefoltozzon, de válaszomra megáll és felemeli tekintetét rám.
- Részeg voltál.. - tudatosul benne. De vajon ő miért emlékszik rá, én meg miért nem? Kevésbé volt alkohol befojása alatt. Mondjuk én tudok taccs részeg lenni, szóval megértem. De mégis akkor, hogy hoztuk össze, ami történt. Autumnak igaza van, a testi vonzalom mindig is meglehetett, csak a kis alkohol segített előhívni.
- Akkor történt..? - nyelek egyet és lejátszódik a fejemben a parti. Az első parti, amin előszőr részt vettem velük, a munkatársaimmal. Laylanál tartottuk, életem egyik legőrültebb estéje volt, olyanokat ittam és kóstoltam, hogy a gondolattól is megrészegülök. Annyira emlékszem az egészből, ami a parti után történt, hogy Bennel hozzám tartunk, majd a ruháink a lakásban szanaszét hevernek.
- Igen - bólint, miközben belesüllyeszti bőrömbe a tűt, ami kijön a másik oldalt és folytatja a mozdulatot. Csönd telepszik a lakásra, amíg végzi dolgát.
Amint kész és újra letőrli óvatosan fertőtlenítővel, egyből leragassza, nekem pedig muszáj megkérdeznem.
- Te mire emlékszel belőle? - teljesen megváltozik az arcom, ellágyult, nyugodt és lágyan nézek Benre. Elpakolja a nem használt eszközöket, szereket, kidobja a használtat és visszapakolja a helyükre, de nem néz rám egy pillanatra sem a kérdésem után. Csak előre, magaelé szólal meg.
- Mindenre - mondja már ő is leengedett feszültségmérővel. Nem látok rajta semmit. Olyan mintha kicsit elidőzne a szekrényeknél, talán azért, hogy ne kelljen rám néznie.
- Elmesélnéd? - vált kíváncsira, csillógóra a szemem, mint mikor egy gyerek nagyon vágyik valamire. Végre rám néz, szinte kikerekedett, meglepett, hasonló szemekkel, mint én.
- Miért tagadod - kérdez tőlem egy teljesen más dolgot, de megértem mire gondol és végre azt érzem, hogy most őszintén tudunk beszélni, minden szarkasztikus beszólás nélkül. Közelebb lép hozzám, a mosogatónál megáll, ami tőlem talán két méterre van, neki támaszkodik jobb kezével és teste jobb oldalával, lábait keresztezi és a szemembe néz.
- Bárcsak tagadhatnám - sóhajtok és lehajtom fejem, tekintetem a lábaimon pihenő egymásra fektetett tenyeremre vezetem.
- Akkor légy őszinte velem. mondd meg nekem mi történik velünk - tartja a távolságot. Felemelem fejem és ránézek, majd vissza a tenyerembe.
- Nem tudom - nyelek egyet. - Bárcsak tudnám - sóhajtok ismét. - Miért nem jó, amink volt?! - teszem fel költői kérdésem.
- Mert többre vágyunk - lép mellém és háttal neki támaszkodik a pultnak. Továbbra sem emelem rá tekintetem, mintha tartanék ettől.
- De így is meg kaptuk - beszélek magam elé.
- De az nem volt elég - mondja és végig engem figyel.
- Tudom.
Egyre kevesebbet kommunikálunk. Csak érezzük, amit érzünk és nézünk magunk elé, de mégis egymás mellett létezünk.
- Ha részegek vagyunk minden könnyebb - fonja össze karjait a mellkasa előtt, így megfeszülnek izmai és a felsője ezt mégjobban kidobja. Lehetetlen nem észrevenni, főleg, hogy tíz centire van tőlem.
- Voltunk józanok is - emlékeztetem, hogy akkor is voltak események.
- Akkor mi történt? - kérdezi tőlem és rám néz, mint aki tőlem várja az útmutatást. Érzem egyre feszültebbé válik a helyzet, de most más értelemben. Hevesebben ver a szívem, mint elvárnám és gyomrom is összeszorul.
- Ne tőlem kérdezd.. te kezdted. Sőt te vagy furcsa. Végig te viselkedtél furcsán és te kezdted - nézek most már én is fel.
- Na nem. Ne fogd rám. A legelsőnél is te másztál rám - mondja, mintha tudnom kéne.
- Nem mintha emlékeznék rá - mondom. - Valaki nem akarja elmondani.
- Miért érdekel ennyire és miért most? - lepődik meg és végig a szemembe néz.
- Mert kíváncsi vagyok.
- Biztos, hogy nem azért mert szeretnéd megismételni - mosolyodik el és visszatér a megszokott ismerős Ben.
- Hagyjuk már a hülyeséget - mondom és leszállok a pultról.
- Ez a tagadás az, amit említettem. Nem akarod beismerni a változást.
- Akkor mégis az előbb miről beszéltünk.. - megyek a kanapéhoz és háttal nekidőlök.
- Mégsem úgy tűnik mintha elfogadnád - néz rám a konyhából, ahol hagytam.
- Ah - összefonom karjaim a mellem alatt. - Már most olyanok vagyunk, mint egy rossz szerelmes pár... - mondom, amit egyből visszaszívnék, ha lehetne. Hirtelen csönd lesz, szinte a levegő is megfagy körülöttünk. - Ezt most miért mondtam - teszem egyik kezem a számra, és mondom inkább hangosan, mint magamban, bár ezt is mellőzhettem volna. Nem szólunk egy szót sem.
- Ehhez nekem kell egy kis ital - mondja és leengedi kezeit.
- Nekem is, de jó sok - én is bontom a tartást. Felállok és hozok egy üveg wishkeyt, leveszek két poharat a szekrényből és töltök magunknak, majd mindketten gyorsan lehúzzuk a poharak tartalmát, végül csak nézünk egymásra a konyhaasztal két széléről. - Úgy gondolom jöhet a második kör - töröm meg a csöndet zavaromban és töltök magamnak még egy pohárral.
- Én nem kérek - töltenék neki is, de oda tartja a kezét - Most józannak kell lennem - nagyon komolynak tűnik
- Oké, de nekem kell még - jelentem ki majd már húzom is le a másik pohárral és töltöm az újat. A kezemben veszem a félig teli poharat az üveget pedig az asztal közepére helyezem. Végig nézi mozdulataim, majd összeakad a szemünk és csak figyeljük egymást.
- Beszélnünk kell erről - mutatok magunkra a pohárrral a kezemben. Nem vagyok még részeg sőt talán még nem is nagyon érzem hogy ittam, de muszáj most túl lennünk ezen, mert megőrjítem magam.
- Az biztos - mondja.
- Mondd mit érzel - vágok a közepébe, inkább hangzik utasításnak, mint kérdésnek.
- Hu nem gondoltam volna, hogy egyből itt kezdjük - indul meg a kanapé felé és leül, én is így teszek.
- Hol máshol? A lényegnél kell kezdenünk. Már egyszer megkerültük ezt a kérdést tegnap - foglalok helyet a bal oldalán.
- Emlékszem - nyugtázza. Annyira kínosnak érzem, hiszen Bent sose arról lehetett ismerni, hogy az érzéseiről beszél, vagy, hogy egyáltalán vannak érzései. Sose látta még senki, hogy egy éjszaka után tovább mutatkozott volna akárkivel is.
- Szóval.. - kicsit sürgetem mondom, közben már az óra delet üt.
- Nem vagyok a szavak embere - támaszkodik le terpeszben elhelyezett lábaira és a tévére tekint.
- Ilyenkor bezzeg nem - állok fel a kanapéról, majd a mosogatóhoz megyek és beleöntöm a poharam tartalmát, aztán megmosom az arcom, közben a hajamat az egyik vállamra helyezem, hogy ne lógjon a képembe.
- Az nem egy pohár víz volt - mondja nekem a kanapéról hátrahajolva.
- Tudom - jelentem ki egy szájöblítés után. Elzárom a csapot és a pultnál megállva figyelek rá.
- Nem jössz vissza ide? - néz rám.
- Jó itt nekem - támaszkodom újra a pultnak és felveszem az előző pozícióm, karba fonom kezeim, majd bámulok magam elé.
- Távol akarsz lenni tőlem igaz.. - mosolyog aranyosan egy aprót, mint aki teljesen biztos a dolgában.
- Meglehet, hogy jobb is, ha tartom a távolságot - fordulok felé.
- Miért? - támaszkodik bal karjával a kanpé háttámlájánál, hogy megtartsa hátracsavart testét. - Félsz? - veszi fel félmosolyát, majd feláll és elkezd haladni felém. Csábító módban van, teljesen ezt tükrözik a mozdulatai és arcvonásai.
Úgy érzem ösztönösen távolodnom kell tőle, ezt súgják az érézkeim. Az eddig karba font kezeim szétbontom, aztán az eddig a pultnak dőlt testem kiegyenesítem, majd úgy viselkedem, mint aki veszélyben van, és épp megkörnyékezték.
- Szeretném megbeszélni - mondom egyhelyben állva a konyha közepén. Ben tisztes lépéstávolságban megáll előttem. Teljesen úgy tudom elképzelni a helyzetet, mint mikor egy állat vadászik és készűl elejteni zsákmányát.
- Akkor beszéljünk - mondja.
- Ezt várom én is, hogy mondj valamit - sóhajtok és talán világfájdalmas arcot vágok hozzá.
- Én kezdjem? - kérdezi továbbra is mosollyal az arcán.
- Óvodásat játsszunk? Mert akkor mondhatnám, hogy én kérdeztem előbb - forgatom meg szemeim és a konyha ablak felé tekintek.
- Jogos - mosolyog továbbra is félmosolyára utalva, de nem teljesen úgy - Csak mondjuk ki, ami bennünk van. Ne tegyünk fel konkrét kérdéseket! - közli a játékszabályokat.
- Rendben - értek egyet és talán most már elkezdjük.
Csönd lesz. Csak nézünk egymásra, várjuk, hogy valamelyikünk megszólaljon és megnyíljon a másik előtt.
- Akkor inkább kezdem én, mert ahogy látom te nem kezdesz semmit és akkor itt leszünk éjfélig - eresztem ki indulatom. Sóhajtok, nagy levegőt veszek és méllyen kifújom, felkészítem magam. - Valamit érzek a részedről. Máshogyan moslyogsz rám és nem tudom hova tenni a viselkedésed ingadozásait velem szemben. Aztán meg mi történt a bevetésünk estéjén? Gondolok itt kettőnkre - mutatok magunkra.
- Józanok voltunk - említi meg.
- Igen és ez nem magyarázat. Az út közepén a kocsiban..
- Ott voltam, tudom - vág közbe mosolyogva.
- Látod! Most is mosolyogsz és összezavarsz vele - valamiért indulataim közepette egy kicsit én is közelebb megyek hozzá, amire mintha ő is megakarna indulni és lép egyet.
- Akkor ne tegyem? - vált hirtelen komoly arckifejezésre, amit kicsit direkt viccesen tesz. Muszáj ezen elmosolyodnom.
- Legalább hadd segítselek összevarrni. Ott nehezebb lesz elérned - beszél a nappaliból és nézi, ahogy végzem az előkészületeket. Mérgesen sóhajtok és bólintok egyet, ezzel jelezvén, hogy jól van jöhet és összevarrhat. Megindul felém, ám elmegy előttem az egyik fali szekrényhez és kinyitva azt elővesz belőle egy nagyobb dobozt, majd odalép mellém és elhelyezi a pulton. Azt meg honnan tudta, hogy ott van..
- Honnan tudtad merre találod? - kérdezem lágyabb hangon és már arcom is kezd enyhíteni tartásán. Ránézek válaszra várva.
- Voltam már itt. Nem rémlik? - néz fel egy pillanatra rám, majd előveszi a tűt és a cérnát, összeilleszti. Megragadja a fertőtlenítőt, rácsöpögtet pár cseppet egy vattára, majd hozzáérinti enyhén még vérző karomhoz. Szerencsére nem ért ütőeret, de elég mélyen elkezdett feltőrni belőle a vér a vágás miatt. A lehető legjobban elszorítottam a pólommal, milyen jó, hogy fekete, nem kell aggódnom a fehérítésen sem.
- Nem - válaszolok költői kérdésére két felszisszenés közben. Közelítene a tűvel a bőrömhöz, hogy összefoltozzon, de válaszomra megáll és felemeli tekintetét rám.
- Részeg voltál.. - tudatosul benne. De vajon ő miért emlékszik rá, én meg miért nem? Kevésbé volt alkohol befojása alatt. Mondjuk én tudok taccs részeg lenni, szóval megértem. De mégis akkor, hogy hoztuk össze, ami történt. Autumnak igaza van, a testi vonzalom mindig is meglehetett, csak a kis alkohol segített előhívni.
- Akkor történt..? - nyelek egyet és lejátszódik a fejemben a parti. Az első parti, amin előszőr részt vettem velük, a munkatársaimmal. Laylanál tartottuk, életem egyik legőrültebb estéje volt, olyanokat ittam és kóstoltam, hogy a gondolattól is megrészegülök. Annyira emlékszem az egészből, ami a parti után történt, hogy Bennel hozzám tartunk, majd a ruháink a lakásban szanaszét hevernek.
- Igen - bólint, miközben belesüllyeszti bőrömbe a tűt, ami kijön a másik oldalt és folytatja a mozdulatot. Csönd telepszik a lakásra, amíg végzi dolgát.
Amint kész és újra letőrli óvatosan fertőtlenítővel, egyből leragassza, nekem pedig muszáj megkérdeznem.
- Te mire emlékszel belőle? - teljesen megváltozik az arcom, ellágyult, nyugodt és lágyan nézek Benre. Elpakolja a nem használt eszközöket, szereket, kidobja a használtat és visszapakolja a helyükre, de nem néz rám egy pillanatra sem a kérdésem után. Csak előre, magaelé szólal meg.
- Mindenre - mondja már ő is leengedett feszültségmérővel. Nem látok rajta semmit. Olyan mintha kicsit elidőzne a szekrényeknél, talán azért, hogy ne kelljen rám néznie.
- Elmesélnéd? - vált kíváncsira, csillógóra a szemem, mint mikor egy gyerek nagyon vágyik valamire. Végre rám néz, szinte kikerekedett, meglepett, hasonló szemekkel, mint én.
- Miért tagadod - kérdez tőlem egy teljesen más dolgot, de megértem mire gondol és végre azt érzem, hogy most őszintén tudunk beszélni, minden szarkasztikus beszólás nélkül. Közelebb lép hozzám, a mosogatónál megáll, ami tőlem talán két méterre van, neki támaszkodik jobb kezével és teste jobb oldalával, lábait keresztezi és a szemembe néz.
- Bárcsak tagadhatnám - sóhajtok és lehajtom fejem, tekintetem a lábaimon pihenő egymásra fektetett tenyeremre vezetem.
- Akkor légy őszinte velem. mondd meg nekem mi történik velünk - tartja a távolságot. Felemelem fejem és ránézek, majd vissza a tenyerembe.
- Nem tudom - nyelek egyet. - Bárcsak tudnám - sóhajtok ismét. - Miért nem jó, amink volt?! - teszem fel költői kérdésem.
- Mert többre vágyunk - lép mellém és háttal neki támaszkodik a pultnak. Továbbra sem emelem rá tekintetem, mintha tartanék ettől.
- De így is meg kaptuk - beszélek magam elé.
- De az nem volt elég - mondja és végig engem figyel.
- Tudom.
Egyre kevesebbet kommunikálunk. Csak érezzük, amit érzünk és nézünk magunk elé, de mégis egymás mellett létezünk.
- Ha részegek vagyunk minden könnyebb - fonja össze karjait a mellkasa előtt, így megfeszülnek izmai és a felsője ezt mégjobban kidobja. Lehetetlen nem észrevenni, főleg, hogy tíz centire van tőlem.
- Voltunk józanok is - emlékeztetem, hogy akkor is voltak események.
- Akkor mi történt? - kérdezi tőlem és rám néz, mint aki tőlem várja az útmutatást. Érzem egyre feszültebbé válik a helyzet, de most más értelemben. Hevesebben ver a szívem, mint elvárnám és gyomrom is összeszorul.
- Ne tőlem kérdezd.. te kezdted. Sőt te vagy furcsa. Végig te viselkedtél furcsán és te kezdted - nézek most már én is fel.
- Na nem. Ne fogd rám. A legelsőnél is te másztál rám - mondja, mintha tudnom kéne.
- Nem mintha emlékeznék rá - mondom. - Valaki nem akarja elmondani.
- Miért érdekel ennyire és miért most? - lepődik meg és végig a szemembe néz.
- Mert kíváncsi vagyok.
- Biztos, hogy nem azért mert szeretnéd megismételni - mosolyodik el és visszatér a megszokott ismerős Ben.
- Hagyjuk már a hülyeséget - mondom és leszállok a pultról.
- Ez a tagadás az, amit említettem. Nem akarod beismerni a változást.
- Akkor mégis az előbb miről beszéltünk.. - megyek a kanapéhoz és háttal nekidőlök.
- Mégsem úgy tűnik mintha elfogadnád - néz rám a konyhából, ahol hagytam.
- Ah - összefonom karjaim a mellem alatt. - Már most olyanok vagyunk, mint egy rossz szerelmes pár... - mondom, amit egyből visszaszívnék, ha lehetne. Hirtelen csönd lesz, szinte a levegő is megfagy körülöttünk. - Ezt most miért mondtam - teszem egyik kezem a számra, és mondom inkább hangosan, mint magamban, bár ezt is mellőzhettem volna. Nem szólunk egy szót sem.
- Ehhez nekem kell egy kis ital - mondja és leengedi kezeit.
- Nekem is, de jó sok - én is bontom a tartást. Felállok és hozok egy üveg wishkeyt, leveszek két poharat a szekrényből és töltök magunknak, majd mindketten gyorsan lehúzzuk a poharak tartalmát, végül csak nézünk egymásra a konyhaasztal két széléről. - Úgy gondolom jöhet a második kör - töröm meg a csöndet zavaromban és töltök magamnak még egy pohárral.
- Én nem kérek - töltenék neki is, de oda tartja a kezét - Most józannak kell lennem - nagyon komolynak tűnik
- Oké, de nekem kell még - jelentem ki majd már húzom is le a másik pohárral és töltöm az újat. A kezemben veszem a félig teli poharat az üveget pedig az asztal közepére helyezem. Végig nézi mozdulataim, majd összeakad a szemünk és csak figyeljük egymást.
- Beszélnünk kell erről - mutatok magunkra a pohárrral a kezemben. Nem vagyok még részeg sőt talán még nem is nagyon érzem hogy ittam, de muszáj most túl lennünk ezen, mert megőrjítem magam.
- Az biztos - mondja.
- Mondd mit érzel - vágok a közepébe, inkább hangzik utasításnak, mint kérdésnek.
- Hu nem gondoltam volna, hogy egyből itt kezdjük - indul meg a kanapé felé és leül, én is így teszek.
- Hol máshol? A lényegnél kell kezdenünk. Már egyszer megkerültük ezt a kérdést tegnap - foglalok helyet a bal oldalán.
- Emlékszem - nyugtázza. Annyira kínosnak érzem, hiszen Bent sose arról lehetett ismerni, hogy az érzéseiről beszél, vagy, hogy egyáltalán vannak érzései. Sose látta még senki, hogy egy éjszaka után tovább mutatkozott volna akárkivel is.
- Szóval.. - kicsit sürgetem mondom, közben már az óra delet üt.
- Nem vagyok a szavak embere - támaszkodik le terpeszben elhelyezett lábaira és a tévére tekint.
- Ilyenkor bezzeg nem - állok fel a kanapéról, majd a mosogatóhoz megyek és beleöntöm a poharam tartalmát, aztán megmosom az arcom, közben a hajamat az egyik vállamra helyezem, hogy ne lógjon a képembe.
- Az nem egy pohár víz volt - mondja nekem a kanapéról hátrahajolva.
- Tudom - jelentem ki egy szájöblítés után. Elzárom a csapot és a pultnál megállva figyelek rá.
- Nem jössz vissza ide? - néz rám.
- Jó itt nekem - támaszkodom újra a pultnak és felveszem az előző pozícióm, karba fonom kezeim, majd bámulok magam elé.
- Távol akarsz lenni tőlem igaz.. - mosolyog aranyosan egy aprót, mint aki teljesen biztos a dolgában.
- Meglehet, hogy jobb is, ha tartom a távolságot - fordulok felé.
- Miért? - támaszkodik bal karjával a kanpé háttámlájánál, hogy megtartsa hátracsavart testét. - Félsz? - veszi fel félmosolyát, majd feláll és elkezd haladni felém. Csábító módban van, teljesen ezt tükrözik a mozdulatai és arcvonásai.
Úgy érzem ösztönösen távolodnom kell tőle, ezt súgják az érézkeim. Az eddig karba font kezeim szétbontom, aztán az eddig a pultnak dőlt testem kiegyenesítem, majd úgy viselkedem, mint aki veszélyben van, és épp megkörnyékezték.
- Szeretném megbeszélni - mondom egyhelyben állva a konyha közepén. Ben tisztes lépéstávolságban megáll előttem. Teljesen úgy tudom elképzelni a helyzetet, mint mikor egy állat vadászik és készűl elejteni zsákmányát.
- Akkor beszéljünk - mondja.
- Ezt várom én is, hogy mondj valamit - sóhajtok és talán világfájdalmas arcot vágok hozzá.
- Én kezdjem? - kérdezi továbbra is mosollyal az arcán.
- Óvodásat játsszunk? Mert akkor mondhatnám, hogy én kérdeztem előbb - forgatom meg szemeim és a konyha ablak felé tekintek.
- Jogos - mosolyog továbbra is félmosolyára utalva, de nem teljesen úgy - Csak mondjuk ki, ami bennünk van. Ne tegyünk fel konkrét kérdéseket! - közli a játékszabályokat.
- Rendben - értek egyet és talán most már elkezdjük.
Csönd lesz. Csak nézünk egymásra, várjuk, hogy valamelyikünk megszólaljon és megnyíljon a másik előtt.
- Akkor inkább kezdem én, mert ahogy látom te nem kezdesz semmit és akkor itt leszünk éjfélig - eresztem ki indulatom. Sóhajtok, nagy levegőt veszek és méllyen kifújom, felkészítem magam. - Valamit érzek a részedről. Máshogyan moslyogsz rám és nem tudom hova tenni a viselkedésed ingadozásait velem szemben. Aztán meg mi történt a bevetésünk estéjén? Gondolok itt kettőnkre - mutatok magunkra.
- Józanok voltunk - említi meg.
- Igen és ez nem magyarázat. Az út közepén a kocsiban..
- Ott voltam, tudom - vág közbe mosolyogva.
- Látod! Most is mosolyogsz és összezavarsz vele - valamiért indulataim közepette egy kicsit én is közelebb megyek hozzá, amire mintha ő is megakarna indulni és lép egyet.
- Akkor ne tegyem? - vált hirtelen komoly arckifejezésre, amit kicsit direkt viccesen tesz. Muszáj ezen elmosolyodnom.
- Mosolygok, hogy mosolyoghass - mondja. - Közelebb jöhetek vagy tartsuk a távolságot tovább? - mintha valamit észrevett volna, hogy nyitottabb lennék felé.
- Jöhetsz - bólintok és elém áll. - És a válaszod? - fonom karba ismét kezeim.
- A válaszom? - néz a szemembe.
- Igen. Én elmondtam mit gondolok, most te jössz.
- Igen. A válaszom - sóhajt, lenéz a földre, majd a szemeimbe, csakis oda, sehova máshova. - Valami furcsát érzek én is, de azt hiszem azóta az este óta rajzolódott ki bennem, mikor bevetésen voltunk. Valami van, de nem tudom mi - fejezi be.
- Mi történik velünk.. - gondolkozom el a már általunk sokadjára feltett kérdésen.
- Nem tudom - közeledik felém. - De könnyen rájöhetünk - mosolyog.
- Na! Csak szépen - szólítom fel és állítanám le. - Inkább mondd el mi történt a bulin, amikor először összekeveredtünk.
- Ez egy érdekes szóhasználat, összekeveredtünk - vigyorodik el, hogy már fehér fogai is látszanak. - Megmutathatom, ha szeretnéd- erre jobb kezével fülem mögé tűri hosszú barna hajam és kezében tartja arcom. Csak nézünk egymásra. Mintha összeakarnék esni, olyan érzésem van, majdnem, hogy hang sem akar kijönni a tokomon.
- Úgy értettem, hogy kerültünk hozzám és miért - veszek erőt magamon, hogy kijöjjenek a hangok.
- Egyet tudok, hogy szeretném megmutatni - mondja és gyengéden megcsókol. Elakad a lélegzetem is, de hagyom neki, hogy tegye, amit szeretne. Nem ellenkezem, csak élvezem, hogy a karjaiban lehetek, a pólójában, sebhelyeink összeérnek és magával ragad az érzés. Kezeimet felcsúsztatom a pólóján, a mellkasán és megérintem arcát, de nem hagyjuk abba a csókolózást. Egyik pillanatról a másikra hirtelen felkap az ölébe és elengedi ajkaim, majd a nyakamat csókolgatja halad végig felfelé, aztán újra a számhoz ér. Nekidől az asztalnak, megfordul és felhelyez rá, én pedig hátul kulcsolom össze derekánál a lábaim. Élvezzük a pillanatot és semmi pénzért nem hagynánk abba, hogy megbeszéljük. Úgy tűnik nekünk ez a beszélgetés, itt adjuk ki az érzéseinket, ha már máshogy nem megy. Elkezdi lehámozni rólam a saját pólóját, miközben én már a rrajta levő pólójában vagyok egyik kezemmel és végig vezetem felsőtestén, majd kockás hasán. Lekerült rólam és róla is a felsőruhadarab, a gatyám kikezdve, az övé úgyszintén. A csókvihar nem hagy alább. Újra felkap, ami meglep, de nem eresztem, óvatosan ráhelyez a kanapéra és teljesen lehúzza a nadrágom, majd a sajátját is. Rám nehezedik a lehető legfinomabban és visszaadja birtokomba ajkait. Szinte megveszek az ajkai érintéséért, mindegy hol érint, csak érezhessem. Persze a legjobb, ha a számat tapasztja be vele. Megérintem duzzadó férfiasságát, ami érzem, hogy váratlanul érinti, de aztán egyre közelebb tolja hozzám ágyékát. Végig simítom mellkasát, arcát és hátát. Ő végig az arcomon pihenteti egyik tenyerét és úgy csókol mindig egyre hevesebben. Kikapcsolja a melltartom. Csukva a szemünk szinte az eleje óta, most mégis hirtelen ki kell nyitnom és mint aki megérzi ő is megteszi. Egy pillanatra megállunk, ajkaink eltávolodnak egymástól, méllyen a szemébe nézek és ő is, így tesz. Vágy és csillogás vehető észre bennük, majd úgy döntünk folytatjuk, szinte egyszerre határozzuk el magunkat. Eldobja a melltartóm valahova a nappali egyik szegletébe. Lehalászom róla az alsóneműt, azon nyomban, hogy ez megtörtént, hozzám dörzsöli magát. Annyira vágyom rá, de hagyom, hogy ő döntse el mikor vetkőztet le teljesen. Végig csókolja a testem a számtól lefelé, egy porcikámat sem hagyja ki. Egy hirtelen mozdulattal fordítok az álláson, én kerülök felülre és a nyakán kezdek el játszani. Aztán felül, úgy hogy én az ölében üljek és rám néz, én is rá. Nem tudom mi tévő legyek, de olyan jó érzés, majd elmosolyodik, amitől megmelegszik a szívem, a lelkem és felforr a testem, vagy inkább tovább hevűl. Lehet, hogy meggondolatlan döntés, de nem érdekel, most előbb támadok és rávetem magam. Megcsókolom, nem mintha ellenkezne, egyből visszafordít az eredeti felállásba, hogy ő van fölöttem és leveszi rólam óvatosan a bugyit. Felhúzom térdeim, megtámasztom a fenekemnél és szétterpesztem lábaim két csók között, de még nem hatol belém. Csak hozzám nyomja ágyékát, hogy érezzem a forróságot ott is. Továbbra is a hátát markolva kapkodok a levegőért, ő pedig végig huzza jobb kezét a nyakamtól lefelé a felsőtestemen és megérint lent. Óvatosan játszani kezd, bedugja az ujját a számba, hogy nedvességet szerezzen és tovább folytatja a körkörös mozdulatokat. Mindenesetre mindig is tudta mit kell csinálnia, hogy egy nő jól érezze magát a társaságában. Tovább csókol, majd hirtelen egy pillanatra feszítést érzek és rájöttem, hogy bent van, bennem. Annyira jól mozog és most annyira vágyom rá. Talán tényleg ezek azok a kimondatlan szavak, amiket már meg kellett volna beszélnünk és az is lehet, hogy erről maradtam le akkor este. Megfogja a derekam és feltápászkodik velem, miközben rajta csüngök és bennem mozog. Ajkaink megint szünetet tartanak, kapaszkodok karjaimmal, lábaimmal felsőtestébe. Érzem minden lélegzetvételét, minden procikáját. Elindul a lépcsőfelé, a szemembe néz, majd nekidönt a falnak és ott folytatja mozdulatait és csókjai sokaságát. Egyre gyorsabban veszem a levegőt és ő is, közben felhalad velem a lépcsőn. Figyeli a járást, én meg csak csókolom eközben, ahol érem. Végül megtalálja a hálót, nem mintha nem tudta volna, hogy hol van. Lefektet az ágyra és folytatjuk. Abba sem hagyjuk másnap reggelig.
- Jöhetsz - bólintok és elém áll. - És a válaszod? - fonom karba ismét kezeim.
- A válaszom? - néz a szemembe.
- Igen. Én elmondtam mit gondolok, most te jössz.
- Igen. A válaszom - sóhajt, lenéz a földre, majd a szemeimbe, csakis oda, sehova máshova. - Valami furcsát érzek én is, de azt hiszem azóta az este óta rajzolódott ki bennem, mikor bevetésen voltunk. Valami van, de nem tudom mi - fejezi be.
- Mi történik velünk.. - gondolkozom el a már általunk sokadjára feltett kérdésen.
- Nem tudom - közeledik felém. - De könnyen rájöhetünk - mosolyog.
- Na! Csak szépen - szólítom fel és állítanám le. - Inkább mondd el mi történt a bulin, amikor először összekeveredtünk.
- Ez egy érdekes szóhasználat, összekeveredtünk - vigyorodik el, hogy már fehér fogai is látszanak. - Megmutathatom, ha szeretnéd- erre jobb kezével fülem mögé tűri hosszú barna hajam és kezében tartja arcom. Csak nézünk egymásra. Mintha összeakarnék esni, olyan érzésem van, majdnem, hogy hang sem akar kijönni a tokomon.
- Úgy értettem, hogy kerültünk hozzám és miért - veszek erőt magamon, hogy kijöjjenek a hangok.
- Egyet tudok, hogy szeretném megmutatni - mondja és gyengéden megcsókol. Elakad a lélegzetem is, de hagyom neki, hogy tegye, amit szeretne. Nem ellenkezem, csak élvezem, hogy a karjaiban lehetek, a pólójában, sebhelyeink összeérnek és magával ragad az érzés. Kezeimet felcsúsztatom a pólóján, a mellkasán és megérintem arcát, de nem hagyjuk abba a csókolózást. Egyik pillanatról a másikra hirtelen felkap az ölébe és elengedi ajkaim, majd a nyakamat csókolgatja halad végig felfelé, aztán újra a számhoz ér. Nekidől az asztalnak, megfordul és felhelyez rá, én pedig hátul kulcsolom össze derekánál a lábaim. Élvezzük a pillanatot és semmi pénzért nem hagynánk abba, hogy megbeszéljük. Úgy tűnik nekünk ez a beszélgetés, itt adjuk ki az érzéseinket, ha már máshogy nem megy. Elkezdi lehámozni rólam a saját pólóját, miközben én már a rrajta levő pólójában vagyok egyik kezemmel és végig vezetem felsőtestén, majd kockás hasán. Lekerült rólam és róla is a felsőruhadarab, a gatyám kikezdve, az övé úgyszintén. A csókvihar nem hagy alább. Újra felkap, ami meglep, de nem eresztem, óvatosan ráhelyez a kanapéra és teljesen lehúzza a nadrágom, majd a sajátját is. Rám nehezedik a lehető legfinomabban és visszaadja birtokomba ajkait. Szinte megveszek az ajkai érintéséért, mindegy hol érint, csak érezhessem. Persze a legjobb, ha a számat tapasztja be vele. Megérintem duzzadó férfiasságát, ami érzem, hogy váratlanul érinti, de aztán egyre közelebb tolja hozzám ágyékát. Végig simítom mellkasát, arcát és hátát. Ő végig az arcomon pihenteti egyik tenyerét és úgy csókol mindig egyre hevesebben. Kikapcsolja a melltartom. Csukva a szemünk szinte az eleje óta, most mégis hirtelen ki kell nyitnom és mint aki megérzi ő is megteszi. Egy pillanatra megállunk, ajkaink eltávolodnak egymástól, méllyen a szemébe nézek és ő is, így tesz. Vágy és csillogás vehető észre bennük, majd úgy döntünk folytatjuk, szinte egyszerre határozzuk el magunkat. Eldobja a melltartóm valahova a nappali egyik szegletébe. Lehalászom róla az alsóneműt, azon nyomban, hogy ez megtörtént, hozzám dörzsöli magát. Annyira vágyom rá, de hagyom, hogy ő döntse el mikor vetkőztet le teljesen. Végig csókolja a testem a számtól lefelé, egy porcikámat sem hagyja ki. Egy hirtelen mozdulattal fordítok az álláson, én kerülök felülre és a nyakán kezdek el játszani. Aztán felül, úgy hogy én az ölében üljek és rám néz, én is rá. Nem tudom mi tévő legyek, de olyan jó érzés, majd elmosolyodik, amitől megmelegszik a szívem, a lelkem és felforr a testem, vagy inkább tovább hevűl. Lehet, hogy meggondolatlan döntés, de nem érdekel, most előbb támadok és rávetem magam. Megcsókolom, nem mintha ellenkezne, egyből visszafordít az eredeti felállásba, hogy ő van fölöttem és leveszi rólam óvatosan a bugyit. Felhúzom térdeim, megtámasztom a fenekemnél és szétterpesztem lábaim két csók között, de még nem hatol belém. Csak hozzám nyomja ágyékát, hogy érezzem a forróságot ott is. Továbbra is a hátát markolva kapkodok a levegőért, ő pedig végig huzza jobb kezét a nyakamtól lefelé a felsőtestemen és megérint lent. Óvatosan játszani kezd, bedugja az ujját a számba, hogy nedvességet szerezzen és tovább folytatja a körkörös mozdulatokat. Mindenesetre mindig is tudta mit kell csinálnia, hogy egy nő jól érezze magát a társaságában. Tovább csókol, majd hirtelen egy pillanatra feszítést érzek és rájöttem, hogy bent van, bennem. Annyira jól mozog és most annyira vágyom rá. Talán tényleg ezek azok a kimondatlan szavak, amiket már meg kellett volna beszélnünk és az is lehet, hogy erről maradtam le akkor este. Megfogja a derekam és feltápászkodik velem, miközben rajta csüngök és bennem mozog. Ajkaink megint szünetet tartanak, kapaszkodok karjaimmal, lábaimmal felsőtestébe. Érzem minden lélegzetvételét, minden procikáját. Elindul a lépcsőfelé, a szemembe néz, majd nekidönt a falnak és ott folytatja mozdulatait és csókjai sokaságát. Egyre gyorsabban veszem a levegőt és ő is, közben felhalad velem a lépcsőn. Figyeli a járást, én meg csak csókolom eközben, ahol érem. Végül megtalálja a hálót, nem mintha nem tudta volna, hogy hol van. Lefektet az ágyra és folytatjuk. Abba sem hagyjuk másnap reggelig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése