2020. december 13., vasárnap

Nem minden az, aminek látszik

Golden


Rengeteg kérdése volt arról az éjszakáról és, hogy kik vagyunk és mit csinálunk. meg persze az itt létem okára is kíváncsi volt. Elmesélek neki öszintén mindent. azt is hogy tuti be kell vinnem őket a főnökhöz. neki pedig támad egy ötlete, hogyan segíthetnék a munkánkat a közjó érdekében különféle módon. Mindenkinek van erőssége, persze ezt nem csak puszta vágyból és segítőkészségből, hanem mert nem akarja, hogy még véletlen is kinyirja őket a fönök.

Végül elérünk a tegnap éjszakához. Azt mondja nagyon durván buliztam és kiderült, hogy azért lakik itt mert a pasijával él itt és valaki haverjával szervezték ezt a bulit. Mindenki hozhatott, akit akart. Azt is elmesélte, hogy egy pasival mentem fel az egyik fenti szobába , aki a leírtak alapján Matt, ráadásul eléggé egymásra voltunk kattanva az elmondása szerint. Kiderült, hogy ezt követően egy másik srác is feljött utánunk az emeletre, ha minden igaz a hallottakból Benre következtetek, meg mert mellette keltem fel. Mással nem tudott szolgálni, de ez is bőven elég nekem, megtudtam amit kellett.
Ezek után elkezdtünk beszélgetni az ötletéről, hogyan segíthetnének a rossz emberek kiiktatásában, hiszen ez az ő és a világ érdeke is lenne. A férfi, akinek a megölésénél találkoztunk egy rossz körben megismert zsarolójuk volt. Mint a beszélgetés alatt kiderült, a lány neve Destiny és újságíró, így rengeteg emberről tud információt szerezni . Már csak egy a baj, hogy nem sejti, nekünk meg van mindenünk ezen infók felkutatásához. Persze egy találkát összehozhatunk nekik, hátha ők is jól járnak, mint én. Szimpatikus a lány és különben sem akarok egy ártatlan embert sem megölni. Amint elmondom Destinynek a tényeket, látom, hogy Matthew és Ben jönnek le együtt az emeletről. Vajon hol futottak össze, mert hogy én nem láttam Mattet a szobábam az is biztos. Talán egy másik helyiségben lehetett az emeleten. A mozgásra Destiny biccent a lépcső felé.
- Ők voltak, akik veled voltak éjszaka.. - hangzik inkább kijelentésnek mint kérdésnek. Nyelek egy nagyot és gondolkozom kivel kellene előbb beszélnem. Vagy álljak eléjuk és kérdezzem meg őket egyszerre.
- Segíts! Inkább bújtass el! Bármit is teszek ciki lesz a helyzet - próbálok a pult mögé rejtőzködni, hátha Destiny is segít a takarásban, mivel ott áll a pult túl oldalán, a bögréje pedig azon helyezkedik el. Szerencsémre, vagy inkább nem arra, természetesen észreveszik miben mesterkedem.
- Hé, King! - kiált fel Matthew.  Feltápászkodom. - Te meg mit csinálsz az alatt a pult alatt?  - vigyorog. Először Ben is mosolyog, majd hirtelen komolyabb lesz az arca.
- Előletek bújkál - kortyol bele poharába Destiny, mire oldalba bököm könyökömmel. - Jaj! - majd nem kiköpi a folyadékot, amit az előbb próbált lenyelni. - Vagyis .. csak kerül titeket.
Kínomban nevetésként kifújom a levegőt. - Ezzel nem segítesz - fogom meg orrnyergem két ujjammal közben behunyom szemeim és elmosolyodom.
 - Na és csak nem a tegnap este miatt kerülsz? - kacsint Matt, mire megforgatom a szemeim. Ben tekintete feszültté válik. Destiny végig figyel minden mozdulatot. Annyira látszik, hogy újságíró, fecseg, figyel és fejben biztosan már jegyezetel.
- Pontosan mi is történt tegnap este? - vágok fájdalmas fejet, miközben egyik tenyerem ráhelyezem.
- Hogy lehet, hogy nem emlékszel.. - tart egy kis hatásszünetet Matt. - Nem emlékszel erre a testre? - mutat végig magán miközben vigyorog. Látom, hogy Destiny felhúzza szemöldökét, elég szarkasztikusan. Olyan mit képzel ez magáról fejet vág. Én csak kikerekedett szemekkel bámulok magam elé, próbálok emlékezni. - Jó. Látom a rémületet a szemedben, öszintén egy kis smacin és tapin kívül nem történt semmi .. - mondja Matthew. Nagyot sóhajtok. Megkönnyebbültem, bár Ben furcsán csendes. Kicsit engedett tekintetéből, de még mindig komoly és nem az a pajkos pasi, aki ilyenkor beszólna. - De megkönnyebbültél - Játssza a sértődöttet Matty fiú. - Biztosan azért mert nem ez a pasi vagyok itt mellettem.. - mutat Benre hüvelykujjával. Mire hevesebben kezd el verni a szívem, kicsit izgatott leszek, mintha rajtakaptak volna valamin. Haloványan elmosolyodik Ben. Destiny tovább szürcsölgeti a kévéját vagy teáját. Fogalmam sincs mit iszik, de most nem is ez a lényeg.
- Haha de vicces valaki - tettetem a magabiztos ellenállót.
- Na mindegy is. Én megyek - indul meg Matthew a bejárati ajtó felé. - Jössz Mull? - néz vissza Benre. Ben rá néz és biccent, ezzel jelezve, hogy menjen csak.
- Még meg kell beszélnem valamit a hölgyekkel - mondja. Majd hagyja, hogy Matt távozzon egy legyintés után.
- Mit szeretnél? - váltok át makacs dívává. Karba fonom kezeim, erre Ben egyből Destineyre néz.
- Azt hiszem nekem dolgom van fent. Nyugodtan érezzétek otthon magatokat - vette a célzást, majd távozik.
- Szóval.. - nem lágyítok tekintetemen. Ugyanolyan ellenségesnek érzem a szituációt és magamat is, mit mindezek előtt.
- Bocsi ezt itt felejtettem - lép vissza a hölgyemény, mint valami kiváncsi kis madár. Megragadja a bögréjéét, ami a pulton hever, majd felmasíroz az emeletre.
Ben az egyik bárszékre mutat, jelezvén hogy üljünk le.
- Nem. Jó nekem állva is. - makacskodom.
- Miért lettél hirtelen ilyen kemény? - lazít arcvonásain és testtartásán.
- Mert ezt váltod ki belölem. - gondolom meg magam és mégis leülök. Ő is így tesz. Egymás mellett, de egymással szembe fordulva ülünk. Ben fogja a kerek alapú bárszék szélét, én pedig csak ülök vele szemben, mint aki egy hosszú mesére jött a könyvtárba.
- Most mégis mit tettem? -kérdezi Ben felhúzott szemöldökökkel.
- Csupán csak, hogy létezel - förmedek rá, miközben végig nézek az arcán, ahol még mindig látszik a tegnap okozott sérülés, ahogy én is érzem az enyémen. Talán látszik is. -  Szóval mit szerettél volna? - Hevesen ver továbbra is a szívem, mintha izgatott lennék. a vágy, a fellángolás. Így képzelem a szerelem fellángolását, régen volt már,  nem értem magam sem.
- Ha már Matt elmondta mi történt tegnap.. gondoltam kíváncsi vagy az én verziómra is..
- Tőled semmire sem vagyok kíváncsi .. - fonom újra karba a kezem. Felrántja szemöldökeit. - Ösztönös volt. sajnálom - mondom majd lazítok kicsit magamon. - Értékelem, hogy megszeretnéd osztani velem, már ha az igazat mondod.
- Csakis! Már, ha észrevetted, hogy hol keltél fel és ki mellett - vigyorodik el. A tipikus félmosoly vissztér.
- Ez az. Ezt kerestem. Enélkül már nem vagy önmagad. Eddig azt hittem nem is te vagy - mondom.
- Mi? Mire célzol? - mosolyog.
- Az ikonikus mosolyodra..
- Erre gondolsz?- és megcsinálja. Mintha leakarna venni a lábamról, ha ilyen könnyű lenne...
- Igen - mosolyodom el. - Na, de folytassuk. mondd a történeted és én vagy elhiszem vagy nem..
- Ennyi erővel Matt is hazudhatott volna
- Na és hazudott? - kérdezem.
- Nem.
- Sejtettem.  Szóval.. várom a kerek mondatokat, a történet kezdetét, közepét és végét - mondom kicsit unottan.
- Szóval.. láttam este, hogy kéz a kézben, vagyis száj a szájban felvonultok Mattel az emeletre. Ekkor késztetést éreztem, hogy utánatok menjek.. - kezd bele.
- Leselkedni? - szakítom félbe és felhúzom szemöldökeim.
- Nem - hallgat el. Úgy látom ez egy hosszú beszélgetés lesz, ha ilyen rövid válaszokat ad. - Egyszerrűen zavart - folytatná, ha hagynám.
- Igen? - szólok közbe, hiszen nagyon kíváncsivá tett ezzel a két szóval.
- Igen.. na mindegy .. - tereli el a témát, hogy visszatérjünk az eredeti történethez, amit épp mesélne.
- Na folytasd - sóhajtok és neki dőlök a pultnak a testem bal oldalával, karomat pedig felhelyezem rá, hogy a lehető legkényelmesebben figyelhessem minden mozdulatát. Olvasni szeretnék belőle, hogy megértsem.
- Ha nem szólnál folyton közbe folytatnám - forgatja meg szemeit madj újra elmosolyodik. - Az emeletre érve láttam, hogy az egyik ajtó előtt smároltok. ..- vág bele ismét a mesébe. - ..inkább elfordultam és nekitámaszkodtam a korlátnak, mintha nézném az embereket, nehogy úgy tűnjön kukkolok..
- Mióta érdekel téged ki mit gondol? - nézek bután rá, mint aki nem ért semmit.
- Úgy tűnik tegnap érdekelt.... - válaszol. - Na szóval mikor visszafordultam már vonszoltátok be egymást a szobába, majd tíz perc múlva Matt egyedül jött ki. Nem tudom az idő alatt mi történhetett, hogy mennyire gyorslövetű a srác vagy sem - hozza a szokásos formáját. -, de azt tudom miután Matt levonult a lépcsőn tovább bulizni, én kíváncsi voltam rá minden rendben van e veled és bementem hozzád - kerekedik ki a történet. - Szinte meztelen voltál és aludtál az ágyban félig ki és félig betakarva. Valamit motyogtál, amit pontosan nem értettem. Aztán mikor leültem az ágyra egyszerűen magadhoz húztál. Nem hiszem, hogy ébren lehettél. Magadhoz húztál és azt mondtad öleljelek, majd elfordultál és aludtál tovább. Vagy órákon át mozdulatlan voltam, mígnem a buli elcsendesedett és végleg el is hallgatott. Egy kicsit arrébb mentél, ekkor volt időm fellélegezni és elfordulni, hogy én is aludjak valamit.
- Szóval ennyire nehezedre esett... igazából senki sem kérte.. - nyugtázom.
- De te kérted.. - közli, amiben igaza is lehet. Hiszek neki, hogy nem hazudna, akármennyire is tudom, hogy ő Ben Mull.
- És ha azt mondom ugorj a kútba.. - kötekedek.
- Jó tudom mi jön ezután - rántja meg a vállát. - Viszont az érdekes, hogy azt nem veszed figyelembe, hogy egész éjszaka öleltelek, de azt igen, hogy abbahagytam, mert aludni akartam én is - mosolyodik el sejtelmesen. Előveszi a védjegyes félmosolyát. - Mellesleg nem esett nehezemre semmi sem.
- És mégis miért szeretted volna ezt elmondani nekem? Enélkül is nyugodtan leéltem volna az életem - flegmázom. Ugyanakkor annyira jól esik, hogy csakúgy megtette ezt értem és, hogy rám nézett minden oké velem. Érdekelte, mi van velem, ez nem rá vall. Még mindig nehezemre esik elhinni azt a részt, hogy nem ver át a cselekedeteivel, mégis érzem, hogy amit most mondd az a legnagyobb igazság, amit eddig tőle hallani lehetett.
- Csak őszinte akartam lenni, hogy tudd miért voltam melletted, ha észre vetted, hogy ki mellett keltél fel - kacsint a mosolya fölött.
- Képzeld észrevettem - nézek fel egy pillanatra a plafonra. Az egész beszélgetés közben méllyen egymás szemébe nézünk, mintha keresnénk valamit. Valamit, ami alátámaszthatná, hogy valamelyikünk hazudik.
- És mit gondoltál?
- Azt, hogy mi a fenét műveltem már megint éjszaka. Mattre még emlékeztem, legalább is, hogy történt valami köztünk, de azt, hogy meddig mentünk, azt nem tudtam. Csak mertem remélni, hogy nem csináltam már megint valami oltári nagy hülyeséget - viszem tovább a beszélgetést.
- Miért velem hülyeséget csináltál? - komolyan megelpődik, látszik rajta, hogy elgondolkozik. Félrenéz, majd visszavezeti tekintetét rám és várja a válaszom.
- Melyikre gondolsz? - kérdezem szarkasztikusan. Azért szeretném éreztetni vele, hogy nem változott semmi, vagyis a látszatát szeretném fenntartani, mert valami változott. Tisztán érzem, mindkettőnk változott, hogy mikor arról fogalmam sincs. - Akkor este, amikor a buliban voltunk biztosan - válaszolok végül.
- Csak akkor este? - fürkészi kíváncsian tekintetem.
- Akkor biztosan, a többinél józan voltam.. - mondom mintha, olyan sok incidensünk lett volna, közben csak kettő volt.
- Csak részegen lehet hülyeséget csinálni? - keresi a kiskapukat, vagy inkább kiforgatja a szavaim, tudom is én, de már kezd egyre jobban idegesíteni. Talán az igazságtól félek és az kavar fel, az aggaszt ennyire, nem is biztos, hogy rá vagyok mérges...
- Most arra akarsz rábeszélni, hogy hiba volt veled minden, ami történt? - kutakodom én is fejében, próbálom megtörni, hogy fény derüljön mindenre.
- Nem. Dehogy. Csak kérdeztem - vált vissza lágy arckifejezésre. Arcizmai ellazulnak, de tekintete továbbra sem hagy alább, nem ereszt a fogságából. Azért elismerem, hogy rendes megvilágításban megbabonáznak engem is a szemei, ahogy a vesémig néz vele.
- Szóval szerinted nem volt hiba - kezdem kiforgatni én is a szavait, majd mosolyodom el huncutul.
- Kiforgatod a szavaim - talált süllyedt. Felkönyököl a pultra, kicsit beljebb húzodik, így már nem egymással szemben vagyunk, hanem a baloldalát fordította felém. Két tenyerét összeteszi és azon támasztva a fejét felém fordítja, hogy a szemkontaktus még véletlen se maradjon el.
- Ahogy azt illik. Veled az ember sosem mehet biztosra - folytatom a már-már sértőnek mondható gondolatmenetem kiontását magamból.
- Tényleg .. - ért egyet, amivel nagyon meglep, még a szemöldökeim is az égbe merednek.
- Mondd mit akartál ezzel az egésszel - kérem, de inkább utasításnak hangzik , majd én is hasonló pozícióba helyezem magam mint ő. Befordulok a pulthoz, jobb lábam a balra helyezem, karjaimmal pedig rátámaszkodok a pultra és jobb oldra fordulok, felé.
- Csak segíteni - emlegeti újra ezt, de ugyan, hogy segít ez rajtam.
- És ebben mégis mi a segítség.. épp eleget tettél eddig is.
- Már megint rideggé válsz velem - mondja és megfeszülnek arcizmai, ahol látszik a tegnapi ütések nyoma, amit én okoztam. - Az a segítség, hogy így legalább tudod mi történt...
- Miért talán te nem így csinálod, ugyanígy váltakozik a természeted. Ráadásul utáljuk egymást tudod.. ezzel mindenki tisztában van - rántom meg vállaim, mint akit nem érdekel semmi.
- Úgy látszik mi egyre kevésbé - néz magaelé, ki az ablakon. A vízet fürkészi.
- Mégis miről beszélsz - rivallok rá egy kicsit hangosabb és szúrós tekintettel várom a választ.
- Szerintem azért beszélsz velem egyre ridegebben mert te is érzed  - mondja. Mit, mégis mit érzek? Dunsztom sincs. Egyre hevesebben ver a szívem, izgatott vagyok. Már tudom, hát ezért akarom elrejteni és abbahagyni ezt a beszélgetést. Nem akarom, hogy igaz legyen, hogy bármi közöm is legyen hozzá. Autumnot meg pláne nem szeretném megbántani, de azt mondják az érzéseknek nem lehet parancsolni.
Felállok és karbafont kézzel mint egy durcás kislány megindulok az ajtó felé. Szerencsémre megcsúszok egy törött üvegen és beleesek egy üvegpohárba, ami a tricepszembe vágódik. Pompás.
- Hogy az a .. - jönne ki számon, de viszafogom magam. Picsába. Gyrosan leveszem a felsőm és betekerem a kissé vérző felső karom hátsó részét. Ben sietve fölém lép, mert sikerült a földre ülnöm közben. Segítőkészen felajánlja a felsőjé, hogy vegyem fel. Elakar rejteni? Mindegy, elfogadom tőle. Két réteg ruha van rajta, így az alsó polóját kapom meg, ami közelebb volt a testmelegéhez. Haláli, még ezzel is meg kell bírkoznom. Nagyon jó érzés érezni a polója melegségét. Azt hiszem ez a vérveszteségtől lehet, legyengültem és nem vágyom másra csak befeküdni egy meleg ágyba.
- Jól vagy? - kérdezi és felsegít, jobb kezét jobb karom alatt tartja, hogy támasztást nyújtson hátha meginognék. Természetesen nem a sérült karom fogja.
- Soha jobban - vágok fancsali képet.
- Gyere hazaviszlek - néz rám kutyaszemekkel Ben. Nem tudom, hogy ezt a funkciót irányítani tudja, vagy alapból néha előjön nála.
- Igazán nem kell a segítséged.. épp eleget tettél így is - gorombáskodom, majd sóhajtok egy nagyot, kirántom karom kezéből és megindulok az ajtó felé.
- Hihetetlen vagy - mondja és csak áll ott, ahol hagytam. - Hagyd már abba - szól rám, mire felé fordulok miközben jobb kezemmel nyomást gyakorlok a baloldalon bekötött részre.
- Most akkor hazaviszel vagy sem - nézek rá lenézően. Megforgatja a szemeit, majd megindul felém és kinyitja az ajtót előttem, kienged. Beülünk a kocsijába és egy szó nélkül utazunk hozzám. Olyan csönd van, mintha lélegzetet sem vennénk. A feszültség viszont tapintható a levegőben, mindketten mérges arckifejezéssel, megkeményedett arcizmokkal nézünk ki a szélvédőn.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése