Ez most rendkívül hatalmas érzés volt. Teljesen ellazulva nyitom ki szemeim, megpillantom mellettem Bent, rajta pihen egyik lábam és fejem a mellkasán. Amint leemelném lábam róla, egyből észreveszi és kinyitja szemeit. Rám néz és elmosolyodik. Fogalmam sincs most mi van, de visszamosolygok rá.
- Ez történt akkor este - fordul felém.
- Aha szóval csak megmutattad - mosolygok rá.
- Nem kell mindent túl kombinálni - csókol meg és úgy tűnik folytatni akarja a tegnapit.- Jesszusom.. dél van.. Ben - kiáltok rá. - Ugye tudod, hogy se tegnap se ma nem voltunk még bent a bázison.. - gyorsan kiugrok az ágyból és eltakarva magam a paplannal rohanok a fürdőbe.
- Minek takarod el magad? Egész éjszaka ezt láttam - dől hátra még kényelmesebben és elmosolyodik. Rá nézek és még az ajtóban megállok, ledobom a lepedőt.
- Most jobb? - állok pucéran előtte csípőre tett kézzel. Bólint egy huncut mosoly kíséretében.
Berohanok a fürdőbe gyorsan összekapom magam és arra megyek vissza a szobába, hogy Ben még mindig az ágyban.
- Gyerünk igyekezz, mennünk kell! Attól még, hogy eléggé el vagyunk eresztve és kötetlen a munkánk, néha be kell menni és vannak betartani kívánt szabályok! - mondom miközben a pólóm húzom fel.
Megforgatja szemeit, majd felkapja ruháit.
- Együtt fogunk menni? - kérdezem a bejárati ajtó előtt felé fordulva. Ben vállat ránt, én pedig bezárom az ajtót.
Tornacipőben, egy kék koptatott skinny farmerban és egy lila-rózsaszín mandalát utánzó festett mintás vastag, hullámos pántú toppban lépek be az épületbe, ahol a napjaim nagy részét tölteni szoktam. Hajam kócosan omlik vállamra, azt hiszem elfelejtettem a reggeli rohanásban a fésűt használni. Úgy teszek mintha egy átlagos nap lenne, besétálok a női öltözőbe, lekapom a nem rég magamra rángatott gönceim és átvedlek egy kényelmesebb szerelésbe. Nike térdalattig érő fekete streccsnadrágba bújtatom lábaim, felveszem az itteni edzős fekete-fehér futócipőm, majd a világoskék sportmelltartóm, és ráveszek egy fekete lenge jóga-toppot. Összefogom a hajam, a tarkóm fölött kb 10 centivel, majd kiballagok a helyiségből. Menetközben épp a zoknimat tolom lejjebb a lábszáramon, amikor is Bennel futok össze a folyosón. Amint észrevesz mosolyra húzza száját.
- Azt hittem megbeszéltük, hogy külön jövünk - suttogom és biccentek az edzőterem ajtaja felé.
- Most is úgy van - játssza meg a suttogást. - Ez csak egy véletlen időzítés volt.
- Jó, de akkor sem mehetünk be együtt - nem kockáztatom meg, hogy közelebb menjek, nehogy együtt lássanak, ráadásul egymáshoz közel. Hiszen a többiek a véres bunyónk óta nem láttak minket együtt. Nem akarom hogy belegondoljanak akármit is.
- Hölgyeké az elsőbbség - int a karjával mosolyogva.
- De ez így sem jó - magyarázom és gondolkozom közben.
- Jaj. Sziasztok! - nyilik az ajtó és Layla lép ki rajta, Katnissel és Autumnnal a nyomában. Én hirtelen megdermedek és rájuk nézek. - Föld hívja Hopeot - legyezget a szemem előtt.
- Sziasztok! Itt vagyok, csak elméláztam - nézek üresbe magam elé.
- Biztos ez a barom mondott valamit neki - mondja Katniss a lányoknak, mikőzben Ben felé biccenti hüvelykujját.
- Én is itt vagyok és köszönöm - játssza a sértődöttet a fiatalember, majd bevonul a csajok mögött.
- Most hogy elment, hol voltál tegnap? - faggatózik Layla. - Most hogy belegondolok ő sem volt sehol? - biccent hátra.
- Bevetésen voltatok? - kérdezi Kat.
- Vagy talán megint véresre vertétek egymást valahol és lábadoztatok egy árokban? - spekulál Layla. Csak kapkodom a fejem a kérdések között és visszagondolok az elmúlt egy napra, mi minden történt. Hát ha tudnák hol feküdtünk együtt és milyen is volt igazából az a bunyó. Hirtelen felnevet Au.
- Vicces ez az utolsó - menti a helyzetet, hiszen ő sejt valamit.
- Nem éreztem jól magam a buli után. Ráadásul beleestem egy asztalba - mutatom fel a karom, hátha, így elhiszik.
Megforgatja szemeit, majd felkapja ruháit.
- Együtt fogunk menni? - kérdezem a bejárati ajtó előtt felé fordulva. Ben vállat ránt, én pedig bezárom az ajtót.
Tornacipőben, egy kék koptatott skinny farmerban és egy lila-rózsaszín mandalát utánzó festett mintás vastag, hullámos pántú toppban lépek be az épületbe, ahol a napjaim nagy részét tölteni szoktam. Hajam kócosan omlik vállamra, azt hiszem elfelejtettem a reggeli rohanásban a fésűt használni. Úgy teszek mintha egy átlagos nap lenne, besétálok a női öltözőbe, lekapom a nem rég magamra rángatott gönceim és átvedlek egy kényelmesebb szerelésbe. Nike térdalattig érő fekete streccsnadrágba bújtatom lábaim, felveszem az itteni edzős fekete-fehér futócipőm, majd a világoskék sportmelltartóm, és ráveszek egy fekete lenge jóga-toppot. Összefogom a hajam, a tarkóm fölött kb 10 centivel, majd kiballagok a helyiségből. Menetközben épp a zoknimat tolom lejjebb a lábszáramon, amikor is Bennel futok össze a folyosón. Amint észrevesz mosolyra húzza száját.
- Azt hittem megbeszéltük, hogy külön jövünk - suttogom és biccentek az edzőterem ajtaja felé.
- Most is úgy van - játssza meg a suttogást. - Ez csak egy véletlen időzítés volt.
- Jó, de akkor sem mehetünk be együtt - nem kockáztatom meg, hogy közelebb menjek, nehogy együtt lássanak, ráadásul egymáshoz közel. Hiszen a többiek a véres bunyónk óta nem láttak minket együtt. Nem akarom hogy belegondoljanak akármit is.
- Hölgyeké az elsőbbség - int a karjával mosolyogva.
- De ez így sem jó - magyarázom és gondolkozom közben.
- Jaj. Sziasztok! - nyilik az ajtó és Layla lép ki rajta, Katnissel és Autumnnal a nyomában. Én hirtelen megdermedek és rájuk nézek. - Föld hívja Hopeot - legyezget a szemem előtt.
- Sziasztok! Itt vagyok, csak elméláztam - nézek üresbe magam elé.
- Biztos ez a barom mondott valamit neki - mondja Katniss a lányoknak, mikőzben Ben felé biccenti hüvelykujját.
- Én is itt vagyok és köszönöm - játssza a sértődöttet a fiatalember, majd bevonul a csajok mögött.
- Most hogy elment, hol voltál tegnap? - faggatózik Layla. - Most hogy belegondolok ő sem volt sehol? - biccent hátra.
- Bevetésen voltatok? - kérdezi Kat.
- Vagy talán megint véresre vertétek egymást valahol és lábadoztatok egy árokban? - spekulál Layla. Csak kapkodom a fejem a kérdések között és visszagondolok az elmúlt egy napra, mi minden történt. Hát ha tudnák hol feküdtünk együtt és milyen is volt igazából az a bunyó. Hirtelen felnevet Au.
- Vicces ez az utolsó - menti a helyzetet, hiszen ő sejt valamit.
- Nem éreztem jól magam a buli után. Ráadásul beleestem egy asztalba - mutatom fel a karom, hátha, így elhiszik.
- Jól van megesik, de néha vigyázhatnál is magadra - mondja Layla a varratot pásztázva. - Egyébként ki varrta össze ilyen szépen, mert hogy nem te az biztos - lép közelebb a lány.
- Mi ez? Vallatás? - emelem magasra szemöldököm.
- Dehogy. Csak érdekelt kinek a keze munkája - visszaáll az előző helyére a szőkeség.
- Ugyan, hagyd már Lay - szól hozzá az eddig csak megfigyelő Katniss. Autumn közelebb lép mellém.
- Beszélhetnénk? - biccent arrébb baraátnőm. Bólintok és elindulunk. Végig megyünk az edzőterem folyosóján, egészen a kantinig, ott leülünk a legközelebbi padokra, aztán Au belekezd. - Na mi történt? - pásztáz nagy barna szemeivel. Nagyot sóhajtok.
- Jobb, ha nem is kérdezed - nyugtázom és számat egyenes vonallá alakítom.
- Na mondd már, kérlek - kapja el eddig előttem pihentetett kezem és ráteszi tenyerét kézfejemre. Csillog a szeme, mitnha valami csodára várna. Sajnos érzem, hogy csalódást fogok neki okozni. Minden benne van a szemében, látom, hogy azt szeretné hallani nem történt semmi, még akkor is, ha az ő ötlete volt. - Nem véletlen volt veled Ben mikor kiléptünk a teremből, igaz? - kérdezi. Bólintok beharapva alsó ajkamat.
- Jól gondolod - szólalok meg végül. Egy perc néma csönd keletkezik, közben Au elengedi kezem. Látszik, hogy gondolkozik.
- Ő varrta össze azt ott, ugye .. - mutat a karomon feszülő varratra. Nagy lélegzetet veszek, de csak egy ,,Ühüm" hagyja el számat. - Ne kelljen már mindent harapófogóval kiszedni belőled! - lesz elege. - Közös terv volt, szóval ideje lesz kitálalnod, mert tuti a bulin és utána is történt egy s más - lassan már dühöngőnek mondható hangja. Mielőtt válaszolhatnék kezdenek beözönleni az izzadt testek az ebédlőbe. Ben hatalmas vigyorral az arcán, a fiúkkal nevetve lép be, majd felénk pillant és az arckifejezésén semmit sem változtat. Ennyi elég is volt Autumnnak. Feláll, rácsap ököllel az asztalra és elviharzik. Mindenki megdermed körülöttünk és végig nézik a lány lépteit. Én felállok, utána indulok, de összeakadt tekintetünk azzal, akiről épp beszéltünk. Meglepetten pillant felém, mint ahogy mindenki más is. Jobbnak látom, ha inkább hagyom, hogy lenyugodjon, talán később beszélhetünk.
Körülbelül fél óra múlva Laylaval megyek ki a helyiségből, kiülünk az udvarra egy kör alakú, fából készült piknikező asztalhoz. Én csak elmerengek a gondolataim sokaságában.
- Mi történt? - kérdezi Layla, mert ha nem is volt ott a jelenetnél, ilyenkor ő már tuti kiderítette, hogy zajlott valami az ebédlőnél. Igazából nagyszerű barát, csak szeret elébe menni a pletykáknak.
- Nagyon sok minden, amit nem tudom megmerjek e osztani veled - mondom lefelé nézve. Ezzel nem akarom megbántani, de meg kell fontolnom, hogy mit mondok neki.
- Figyelj, tudom, hogy pletykásnak tartanak, de igazából a nagy szám ellenére sosem terjesztettem olyan dolgokat, amik kifordítanák az igazságot, vagy ha épp egy jó barátomról szólnak. Hiszen ismersz. Megbízhatsz bennem - teszi kezét a vállamra. Ránézek a jobbomon pihenő kézfejére és elmosolyodom.
- Legyen - sóhajtok. Körbenézek, hogy kik vannak körülöttünk és elmesélek neki mindent, kezdve a bevetésünk estéjétől, hátha még nem tudja és, így jobban összeállhat a kép.
- Azta. Ha tudtam volna, hogy mindez körülöttem zajlik. Huh - nyitja tágra szemeit. Ránézek és felhúzom szemöldököm.
- Akkor mit tettél volna? Ne kelljen megbánnom - nézek rá szúrós szemekkel.
- Nem fogod - mosolyodik el. - Köszönöm, hogy megosztottad velem, nem adom tovább senkinek.
- Hiszek neked és én is köszönöm, hogy meghallgattál. Bármilyen tanácsot elfogadok - nézek Laylara.
- Nehéz ügy az biztos. Ezt végképp nem gondoltam volna rólatok. Egyikőtökről sem - sóhajt. - Szerintem is jó ötlet, hogy Autumnot hagyod egy kicsit. Had gondolja végig mit szeretne kezdeni a helyzettel. Elhiszem, hogy kiakadt, ugyanakkor van egy részem, aki nem érti, mert az ő ötlete volt.
- Igen, én is így gondolom - mondom, közben Layla feje mellett megpillantom Bent és Matthewt, ahogy kifelé tartanak a bázisról. Látom, amint intenek egymásnak köszönés gyanánt és Matthew elmegy, Ben pedig felénk veszi az irányt. Lepattan Layla mellé és rám néz.
- Üdv, hölgyeim! - mosolyodik el. - Megint kaptunk egy páros feladatot - biccent felém. - Elrabolhatom a barátnőjét kedves? - bájolog a velem szemben ülő barátnőmmel.
- Aha, páros feladat mi - somolyog felém. - Én már itt sem vagyok - csapja fel az asztalra kistáskáját, majd vállára akasztva elviharzik. Mosolyogva nézem végig tettét.
- Ez meg mi volt? - néz utána Ben. - Mellesleg örülök, hogy elpucolt - vigyorog, mint a tejbetök. Sóhajtok.
- Amúgy ha nem indiszkrét, mi történt bent Autumnnal és veled? - kíváncsiskodik mintha köze lenne hozzá. Hihetetlen mindezek után még bennem van az ellenségeskedés, de próbálom nem mutatni. Viszont nála minden kétség eltűnt. Nem tudom mi tévő legyek. Nem mondhatom el neki, hogy legjobb barátnőm teljesen belé van zúgva. Inkább témát váltok és megkérdezem a bevetést már ha nem csak kitalálta, hogy elhúzzon Layla.
- Inkább mondd milyen bevetésről van szó - nézek rá unottan.
- Le kéne vadásznunk a lányokat, akiket elengedtél - mondja nyugodtan.
- Mi az, hogy csak én engedtem el őket.. Épp azt hittem meghaltál - förmedek rá. Ugyanolyanok vagyunk mint mindezek előtt. Mint egy rossz házaspár.
Leparkolunk a Randy's elé, ahol másodjára találkoztunk a lányokkal. Itt próbálunk először szerencsét az idézőjeles levadászásukban. Bennek is megmondtam a kocsiban, hogy eszem ágában sincs megölni őket, és felvetettem neki az ötletet, amit még Destineyvel beszéltünk a tegnapi buli után. Szerintem igenis hasznukat vehetnénk jó pár dologban, legalábbis egy próbát megér.
- Nincsenek itt - enged be maga előtt a helyiségbe Ben. Nagyon jó megfigyelő, de nincs mindig igaza, ezért sem mondom neki, hogy akkor azonnal menjünk tovább.
- Azért nézzünk csak körbe. A mosdóban is lehetnek, főleg, ha kiszúrtak minket - említem meg a lehetőségeket. Megállok az étkezde közepén és felmérem a terepet, tényleg nem látni őket. Megindulunk a mosdók felé. Ben bekukkant a férfi wcbe, addig én a nőit nézném át. Persze ezt sem hagyja rám, hiszen amint végzett az ő részével, bejön mellém a rózsaszín csoda illemhelyre. - Egyébként te tényleg képes lennél megölni őket? - kérdezem a fülkék ellenőrzése közben. Minden ajtót egyesével lökdösök be, nehogy elkerülje valami a figyelmem. Jelenlegi társam a mosdókagylót támasztja hátsófelével. Felém fordulva karbafont kezekkel figyeli minden mozdulatom.
- Ha ez a feladat - áll továbbra is úgy. Egy pillanatra megállok, rá nézek felhúzott szemöldökökkel.
- Pont te mondasz ilyet - hangzik költői kérdésnek. - Te aki a maga ura, és akinek senki sem parancsolhat - vonom kérdőre. - Legalábbis ezt mondják - rántok vállat és azért odaszúrok egy két szót neki, majd visszatérek a munkámhoz.
- Kötekedünk, kötekedünk - hallom hangját a távolból. Épp befejezem a keresést, mikor egyszercsak megérzem közelségét. Megfordulok és szemben találom magam vele. Centik választanak el minket egymástól. Túlságosan be van indulva mostanában, túl sokat engedtem neki. Úgy gondolom nem lesz ennek jó vége, ha most is hagyom magam.
- Dehogy, csak szimplán tényeket közlök - lépek ki előle, majd kimegyek a női mosdóból. Hallom, hogy csapódik mögöttem az ajtó, majd még egyszer. Ben is kijött. Mellém áll.
- Most hova? - néz előre ő is. Csak pásztázzuk az éttermet. Muszáj lesz a főnök előtt megtalálni őket, mert így még lehet esélyük.
- A parti helyszínére, a tengerparti házba, ahol tegnap voltunk - mondom, de igazából tudom, hogy ő is odamenne, hiszen emlékszik, hogy ott volt a lány a bulin, vagy legalábbis a buli másnapján.
- Remek - örvend, majd mutat, hogy nyugodtan menjek előre. - Azért remélem útközben megbeszélünk pár dolgot.
Kilépünk a helyiségből. Uriemberhez híven kinyitja nekem a kocsi ajtót, és beszáll mellém. Beindítja a motort. Az ő versenytempójában körülbelül fél-, háromnegyed óra alatt ott vagyunk a célnál, de addig muszáj lesz elütnünk az időt, így beszélgetünk.
- Mit szeretnél megbeszélni? - kérdezek rá kerek perec. Inkább beleugrok a közepébe, minthogy megfulladjak a képletes mocsarunk szélén, úszástanulás nélkül. Most tanulunk úszni. Rájövünk mi kell nekünk, vagyis azt tervezem, ezután a beszélgetés után tudni fogjuk, mi kell nekünk.
- A tegnapot és a ma reggelt - mondja röviden, tömören. Nem pillant rám, csak az utat figyeli. Tipikus védekező mechanizmus.
- Mit kéne megbeszélnünk azzal kapcsolatban? - húzom az agyát, hogy konkrétan rátérjen a lényegre. Rávezetem én, hogy mit akar igazán.
- Hát, hogy most mi volt ez és hogyan tovább - látszik, hogy zavart. Örlődik. - Ah, nem tudom. Ez nem az én asztalom - jön rá, hogy tiszta csajos, amit csinál. De igazából nem rossz ötlet, hogy megbeszéljük, már ha tudjuk.
- Nyugi értem én - sóhajtok és szintúgy a szélvédőn nézek ki. - Mondanám, hogy hiba volt MEGINT, de az túl klisés lenne. Van akit megbántottam vele, de most már nem tudok mit tenni ellene, szóval végülis igen. Részben hiba volt - gondolkozom el a dolgokon, hogy mit okoztam barátnőmnek.
- Autumn - repít vissza gondolataim záporából. Felém pillant hosszú idő óta először.
- Honnan jöttél rá? - lepődök meg és én is felé nézek. Visszanézek az útra és rájövök nem sokat haladtunk, mert nagy a forgalom. Még kétszer ennyit kell mennünk, mire odaérünk a tengerparti házhoz.
- Nem volt nehéz - mondja teljesen komolyan. Semmi érzelmet nem tudok leolvasni arckifejezéséről, ahogy újra visszanézek rá. - Kimondatlan feszültség van közöttetek a bevetés óta - szólal meg újra.
- Tényleg jó megfigyelő vagy - dicsérem meg, talán most először életemben.
- Köszönöm - mosolyodik el, de továbbra is az úton a szeme. - Akkor most, hogy rájöttem, végre elmondod, hogy mi ez az egész? Elmondod, hogy miért bántottad meg azzal, hogy lefeküdtél velem? - beszél az ablkaüvegnek.
- Nem tehetem - sóhajtok. Bármennyire is egyszerűnek tartanám, ha végre kiderülne, nem tehetem meg vele, mégis csak a legjobb barátnőm.
- Úgyis rájövök. Ez sem nehéz feladat - jelenti ki. Igaza van. De akkor sem tehetem. Majd, ha Au úgy dönt megosztja vele.
- Inkább térjünk vissza oda, ahol a tegnapról beszélünk - terelem a beszélgetésünk kezdetéhez.
- De ez is hozzá tartozik. Talán sosem értem meg az egészet, ha nem avatsz most be ebbe - rám pillant és egy apró sanda mosolyt fedezek fel a szája szélén.
- Ennek semmi köze ahhoz, hogy ismét megfektettél - forgatom szemeim az enyhén szép kifejezés közben.
- Hú de szépen mondtad, mit ne mondjak - nevet. Annyira furcsa, hogy a társaságomban nevet. Teljesen más érzes, mint az eddigiek. Más mert sosem utaztam még így vele.
- Olyan furcsa, hogy nevetsz mellettem - úgy döntöttem kimondom. Ha már olyan őszintén beszélünk.
- Tudom - vált újra komolyra.
- Most elrontottam - biggyesztem kicsit a szám, szomorkodva.
- Ne szomorkodj lesz még karácsony - néz rám.
- Eszembe jutott, hogy mindent elrontottam. Elszúrtam a bevetést. Áldozatokat engedtem el. Ha akkor azonnal bevisszük őket, élhetnének.. talán. Hagytam, hogy közénk állj Autumnnal, és most azt is hagyom, hogy felforgasd az életem - mondok mindent magam elé. Hihetetlen milyen öszinte vagyok vele. Most az egyszer úgy érzem teljesen megnyilhatok előtte.
- Először is jól cselekedtél. Az első a társad. Azt hitted gáz van és engedély nélkül nem hagyhatsz hátra hullákat. Döntöttél, még ha nem is a legjobban, de megtetted. Előtérbe helyezted a társad életét, ami sosem rossz dolog. Másodszor, hogy a faszba álltam én közétek? -néz rám kiváncsian, majd vissza pillant az útra.
- Csupán a cselekedeteid és az én cselekedetim következménye elég volt - temetem arcom kezeim közé.
- Szóval, ha jól értem Kydd, azért balhézott az étkezdében, mert elmondtad neki, hogy lefekdütünk? - kezdi összerakni a képet.
- Nem mondtam el. Rájött. Elég volt neki, hogy rám néztél, vagy, ahogyan rám néztél - nyelek egyet. Várom mi sül ki ebből.
- De miért ekkora tragédia ez neki? - látom, ahogy kattognak a fogaskerekek a pasi agyban. - Egyébként, szerintem tök normálisan néztem rád.
- Épp ez az, okoska - förmedek rá. - Nem így szoktunk egymásra nézni. Ő egyből vette a lapot - okítom ki. Egy perc néma csend.
- Azt hiszem tudom már.
Ding, ding, ding. Megnyertük a főnyereményt.
- Igen? - kíváncsikodom, mire mondja ezt.
- Érez irántam valamit - esik le neki a tantusz, de tipikusan kezeli. Nem törődöm üzemmódban, mint mikor egy macsó megtudja, hogy még egy lányt az ujjai köré csavart.
- Mi van ma az emberekkel, hogy mindenki rájön mindenre - mondom inkább magamnak, mintsem másnak.
- Látod ilyen okosak vagyunk - mondja. - Egyébként, így már minden világos.
- Most őszintén, az ő öltete volt az egész, erre rám haragszik, mert nem úgy lett, ahogy gondolta - mondom hangosan, pedig jobb lett volna, ha befogom.
- Álljunk csak meg. Mi volt az ő ötlete? - húzodik félre hirtelen fékkel. Felém fordul, rám emeli kék szemeit és válaszra vár.
- Átakartunk verni, ahogy ti Mattel, de közben egy próbatétel is volt - avatom be, de még mindig nem értem miért fecsegek feleslegesen, megint.
- Tudtam, hogy bosszú volt az edzőteremben az az egész előadás - sikerélményt élvez. - A buli utáni after partink is átbaszás volt a részedről? - néz rám hatalmas kutyaszemekkel.
- Nem. Akkor már vége volt a tervnek. Az csak úgy megtörtént - nézek én is szemeibe. - De menjünk, mert sosem érünk oda - mutatok előre. Indekszel, majd folytatjuk utunkat néma csöndben.
Ülünk egymás mellett hangtalanul, mint régen, kivéve, hogy akkor legalább piszkáltuk egymást. Oltogattuk, veszekedtünk, meg ilyenek, de most még az sem.
- Most dühös vagy? - töröm meg a lassan fél órás csendet. Rá nézek a kérdés után, mire ő is rám pillant lágy meleg tekintettel.
- Egyáltalán nem - néz vissza az útra. - Csak végig gondoltam mindent, ami történt és amiket beszéltünk.
- És mire jutottál? - figyelem merre kanyarodunk, hiszen öt perc és a tengerparton találjuk magunkat.
- Nem tudom mi lesz a jövőben, de ha a jelenre koncentrálunk és azt tesszük, amire igazán vágyunk, akkor előbb utóbb a sors elvezet minket az akaratunkhoz.
- Ilyen bölcs dolgot még nem hallottam tőled - nyugtázom. - De igazad van. Rá érünk rájönni a dolgok nyitjára. Most koncentráljunk a feladatra. Hátha most nem baszok el semmit - vágok fancsali képet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése