Érzések

Boyfriend

Amint megérkezünk én kivergődök a kocsiból és egyből megindulok a ház felé. Hallom, hogy becsukodik a vezetőoldali ajtó is és léptek közelítenek felém. Most egy szót sem szólok. Mérgezem magam a haragommal és ökölbe szoírtom bal sérült kezem, de nem teszek és nem mondok semmit, csak megyek. Előhalászom a kulcsot a farzsebemből és kinyitom az ajtót, bemegyek azt ajót nyitva hagyva. Tudom, hogy Ben bejött utánam. Hallom, hogy becsukja maga mögött az ajtót.

A konyhába érek és az egyik szekrényből kiveszem a kötszeres dobozt, lerakom a konyhapultra és felpattanok mellé. Fogaimmal és másik kezem segítségével lehámozom karomról a pólókötést, amit ott csináltam azonnal.
- Legalább hadd segítselek összevarrni. Ott nehezebb lesz elérned - beszél a nappaliból és nézi, ahogy végzem az előkészületeket. Mérgesen sóhajtok és bólintok egyet, ezzel jelezvén, hogy jól van jöhet és összevarrhat. Megindul felém, ám elmegy előttem az egyik fali szekrényhez és kinyitva azt elővesz belőle egy nagyobb dobozt, majd odalép mellém és elhelyezi a pulton. Azt meg honnan tudta, hogy ott van..
- Honnan tudtad merre találod? - kérdezem lágyabb hangon és már arcom is kezd enyhíteni tartásán. Ránézek válaszra várva.
- Voltam már itt. Nem rémlik? - néz fel egy pillanatra rám, majd előveszi a tűt és a cérnát, összeilleszti. Megragadja a fertőtlenítőt, rácsöpögtet pár cseppet egy vattára, majd hozzáérinti enyhén még vérző karomhoz. Szerencsére nem ért ütőeret, de elég mélyen elkezdett feltőrni belőle a vér a vágás miatt. A lehető legjobban elszorítottam a pólommal, milyen jó, hogy fekete, nem kell aggódnom a fehérítésen sem.
- Nem - válaszolok költői kérdésére két felszisszenés közben. Közelítene a tűvel a bőrömhöz, hogy összefoltozzon, de válaszomra megáll és felemeli tekintetét rám.
- Részeg voltál.. - tudatosul benne. De vajon ő miért emlékszik rá, én meg miért nem? Kevésbé volt alkohol befojása alatt. Mondjuk én tudok taccs részeg lenni, szóval megértem. De mégis akkor, hogy hoztuk össze, ami történt. Autumnak igaza van, a testi vonzalom mindig is meglehetett, csak a kis alkohol segített előhívni.
- Akkor történt..? - nyelek egyet és lejátszódik a fejemben a parti. Az első parti, amin előszőr részt vettem velük, a munkatársaimmal. Laylanál tartottuk, életem egyik legőrültebb estéje volt, olyanokat ittam és kóstoltam, hogy a gondolattól is megrészegülök. Annyira emlékszem az egészből, ami a parti után történt, hogy Bennel hozzám tartunk, majd a ruháink a lakásban szanaszét hevernek.
- Igen - bólint, miközben belesüllyeszti bőrömbe a tűt, ami kijön a másik oldalt és folytatja a mozdulatot. Csönd telepszik a lakásra, amíg végzi dolgát.
Amint kész és újra letőrli óvatosan fertőtlenítővel, egyből leragassza, nekem pedig muszáj megkérdeznem.
- Te mire emlékszel belőle? - teljesen megváltozik az arcom, ellágyult, nyugodt és lágyan nézek Benre. Elpakolja a nem használt eszközöket, szereket, kidobja a használtat és visszapakolja a helyükre, de nem néz rám egy pillanatra sem a kérdésem után. Csak előre, magaelé szólal meg.
- Mindenre - mondja már ő is leengedett feszültségmérővel. Nem látok rajta semmit. Olyan mintha kicsit elidőzne a szekrényeknél, talán azért, hogy ne kelljen rám néznie.
- Elmesélnéd? - vált kíváncsira, csillógóra a szemem, mint mikor egy gyerek nagyon vágyik valamire. Végre rám néz, szinte kikerekedett, meglepett, hasonló szemekkel, mint én.
- Miért tagadod - kérdez tőlem egy teljesen más dolgot, de megértem mire gondol és végre azt érzem, hogy most őszintén tudunk beszélni, minden szarkasztikus beszólás nélkül. Közelebb lép hozzám, a mosogatónál megáll, ami tőlem talán két méterre van, neki támaszkodik jobb kezével és teste jobb oldalával, lábait keresztezi és a szemembe néz.
- Bárcsak tagadhatnám - sóhajtok és lehajtom fejem, tekintetem a lábaimon pihenő egymásra fektetett tenyeremre vezetem.
- Akkor légy őszinte velem. mondd meg nekem mi történik velünk - tartja a távolságot. Felemelem fejem és ránézek, majd vissza a tenyerembe.
- Nem tudom - nyelek egyet. - Bárcsak tudnám - sóhajtok ismét. - Miért nem jó, amink volt?! - teszem fel költői kérdésem.
- Mert többre vágyunk - lép mellém és háttal neki támaszkodik a pultnak. Továbbra sem emelem rá tekintetem, mintha tartanék ettől.
- De így is meg kaptuk - beszélek magam elé.
- De az nem volt elég - mondja és végig engem figyel.
- Tudom.
Egyre kevesebbet kommunikálunk. Csak érezzük, amit érzünk és nézünk magunk elé, de mégis egymás mellett létezünk.
- Ha részegek vagyunk minden könnyebb - fonja össze karjait a mellkasa előtt, így megfeszülnek izmai és a felsője ezt mégjobban kidobja. Lehetetlen nem észrevenni, főleg, hogy tíz centire van tőlem.
- Voltunk józanok is - emlékeztetem, hogy akkor is voltak események.
- Akkor mi történt? - kérdezi tőlem és rám néz, mint aki tőlem várja az útmutatást. Érzem egyre feszültebbé válik a helyzet, de most más értelemben. Hevesebben ver a szívem, mint elvárnám és gyomrom is összeszorul.
- Ne tőlem kérdezd.. te kezdted. Sőt te vagy furcsa. Végig te viselkedtél furcsán és te kezdted - nézek most már én is fel.
- Na nem. Ne fogd rám. A legelsőnél is te másztál rám - mondja, mintha tudnom kéne.
- Nem mintha emlékeznék rá - mondom. - Valaki nem akarja elmondani.
- Miért érdekel ennyire és miért most? - lepődik meg és végig a szemembe néz.
- Mert kíváncsi vagyok.
- Biztos, hogy nem azért mert szeretnéd megismételni - mosolyodik el és visszatér a megszokott ismerős Ben.
- Hagyjuk már a hülyeséget - mondom és leszállok a pultról.
- Ez a tagadás az, amit említettem. Nem akarod beismerni a változást.
- Akkor mégis az előbb miről beszéltünk.. - megyek a kanapéhoz és háttal nekidőlök.
- Mégsem úgy tűnik mintha elfogadnád - néz rám a konyhából, ahol hagytam.
- Ah - összefonom karjaim a mellem alatt. - Már most olyanok vagyunk, mint egy rossz szerelmes pár... - mondom, amit egyből visszaszívnék, ha lehetne. Hirtelen csönd lesz, szinte a levegő is megfagy körülöttünk. - Ezt most miért mondtam - teszem egyik kezem a számra, és mondom inkább hangosan, mint magamban, bár ezt is mellőzhettem volna. Nem szólunk egy szót sem.
- Ehhez nekem kell egy kis ital - mondja és leengedi kezeit.
- Nekem is, de jó sok - én is bontom a tartást. Felállok és hozok egy üveg wishkeyt, leveszek két poharat a szekrényből és töltök magunknak, majd mindketten gyorsan lehúzzuk a poharak tartalmát, végül csak nézünk egymásra a konyhaasztal két széléről. - Úgy gondolom jöhet a második kör - töröm meg a csöndet zavaromban és töltök magamnak még egy pohárral.
- Én nem kérek - töltenék neki is, de oda tartja a kezét - Most józannak kell lennem - nagyon komolynak tűnik
- Oké, de nekem kell még - jelentem ki majd már húzom is le a másik pohárral és töltöm az újat. A kezemben veszem a félig teli poharat az üveget pedig az asztal közepére helyezem. Végig nézi mozdulataim, majd összeakad a szemünk és csak figyeljük egymást.
- Beszélnünk kell erről - mutatok magunkra a pohárrral a kezemben. Nem vagyok még részeg sőt talán még nem is nagyon érzem hogy ittam, de muszáj most túl lennünk ezen, mert megőrjítem magam.
- Az biztos - mondja.
- Mondd mit érzel - vágok a közepébe, inkább hangzik utasításnak, mint kérdésnek.
- Hu nem gondoltam volna, hogy egyből itt kezdjük - indul meg a kanapé felé és leül, én is így teszek.
- Hol máshol? A lényegnél kell kezdenünk. Már egyszer megkerültük ezt a kérdést tegnap - foglalok helyet a bal oldalán.
- Emlékszem - nyugtázza. Annyira kínosnak érzem, hiszen Bent sose arról lehetett ismerni, hogy az érzéseiről beszél, vagy, hogy egyáltalán vannak érzései. Sose látta még senki, hogy egy éjszaka után tovább mutatkozott volna akárkivel is.
- Szóval.. - kicsit sürgetem mondom, közben már az óra delet üt.
- Nem vagyok a szavak embere - támaszkodik le terpeszben elhelyezett lábaira és a tévére tekint.
- Ilyenkor bezzeg nem - állok fel a kanapéról, majd a mosogatóhoz megyek és beleöntöm a poharam tartalmát, aztán megmosom az arcom, közben a hajamat az egyik vállamra helyezem, hogy ne lógjon a képembe.
- Az nem egy pohár víz volt - mondja nekem a kanapéról hátrahajolva.
- Tudom - jelentem ki egy szájöblítés után. Elzárom a csapot és a pultnál megállva figyelek rá.
- Nem jössz vissza ide? - néz rám.
- Jó itt nekem - támaszkodom újra a pultnak és felveszem az előző pozícióm, karba fonom kezeim, majd bámulok magam elé.
- Távol akarsz lenni tőlem igaz.. - mosolyog aranyosan egy aprót, mint aki teljesen biztos a dolgában.
- Meglehet, hogy jobb is, ha tartom a távolságot - fordulok felé.
- Miért? - támaszkodik bal karjával a kanpé háttámlájánál, hogy megtartsa hátracsavart testét. - Félsz? - veszi fel félmosolyát, majd feláll és elkezd haladni felém. Csábító módban van, teljesen ezt tükrözik a mozdulatai és arcvonásai.
Úgy érzem ösztönösen távolodnom kell tőle, ezt súgják az érézkeim. Az eddig karba font kezeim szétbontom, aztán az eddig a pultnak dőlt testem kiegyenesítem, majd úgy viselkedem, mint aki veszélyben van, és épp megkörnyékezték.
- Szeretném megbeszélni - mondom egyhelyben állva a konyha közepén. Ben tisztes lépéstávolságban megáll előttem. Teljesen úgy tudom elképzelni a helyzetet, mint mikor egy állat vadászik és készűl elejteni zsákmányát.
- Akkor beszéljünk - mondja.
- Ezt várom én is, hogy mondj valamit - sóhajtok és talán világfájdalmas arcot vágok hozzá.
- Én kezdjem? - kérdezi továbbra is mosollyal az arcán.
- Óvodásat játsszunk? Mert akkor mondhatnám, hogy én kérdeztem előbb - forgatom meg szemeim és a konyha ablak felé tekintek.
- Jogos - mosolyog továbbra is félmosolyára utalva, de nem teljesen úgy - Csak mondjuk ki, ami bennünk van. Ne tegyünk fel konkrét kérdéseket! - közli a játékszabályokat.
- Rendben - értek egyet és talán most már elkezdjük.
Csönd lesz. Csak nézünk egymásra, várjuk, hogy valamelyikünk megszólaljon és megnyíljon a másik előtt.
- Akkor inkább kezdem én, mert ahogy látom te nem kezdesz semmit és akkor itt leszünk éjfélig - eresztem ki indulatom. Sóhajtok, nagy levegőt veszek és méllyen kifújom, felkészítem magam. - Valamit érzek a részedről. Máshogyan moslyogsz rám és nem tudom hova tenni a viselkedésed ingadozásait velem szemben. Aztán meg mi történt a bevetésünk estéjén? Gondolok itt kettőnkre - mutatok magunkra.
- Józanok voltunk - említi meg.
- Igen és ez nem magyarázat. Az út közepén a kocsiban..
- Ott voltam, tudom - vág közbe mosolyogva.
- Látod! Most is mosolyogsz és összezavarsz vele - valamiért indulataim közepette egy kicsit én is közelebb megyek hozzá, amire mintha ő is megakarna indulni és lép egyet.
- Akkor ne tegyem? - vált hirtelen komoly arckifejezésre, amit kicsit direkt viccesen tesz. Muszáj ezen elmosolyodnom. 

- Mosolygok, hogy mosolyoghass - mondja. - Közelebb jöhetek vagy tartsuk a távolságot tovább? - mintha valamit észrevett volna, hogy nyitottabb lennék felé.
- Jöhetsz - bólintok és elém áll. - És a válaszod? - fonom karba ismét kezeim.
- A válaszom? - néz a szemembe.
- Igen. Én elmondtam mit gondolok, most te jössz.
- Igen. A válaszom - sóhajt, lenéz a földre, majd a szemeimbe, csakis oda, sehova máshova. - Valami furcsát érzek én is, de azt hiszem azóta az este óta rajzolódott ki bennem, mikor bevetésen voltunk. Valami van, de nem tudom mi - fejezi be.
- Mi történik velünk.. - gondolkozom el a már általunk sokadjára feltett kérdésen.
- Nem tudom  - közeledik felém. - De könnyen rájöhetünk - mosolyog.
- Na! Csak szépen - szólítom fel és állítanám le. - Inkább mondd el mi történt a bulin, amikor először összekeveredtünk.
- Ez egy érdekes szóhasználat, összekeveredtünk - vigyorodik el, hogy már fehér fogai is látszanak. - Megmutathatom, ha szeretnéd- erre jobb kezével fülem mögé tűri hosszú barna hajam és kezében tartja arcom. Csak nézünk egymásra. Mintha összeakarnék esni, olyan érzésem van, majdnem, hogy hang sem akar kijönni a tokomon.
- Úgy értettem, hogy kerültünk hozzám és miért - veszek erőt magamon, hogy kijöjjenek a hangok.
- Egyet tudok, hogy szeretném megmutatni - mondja és gyengéden megcsókol. Elakad a lélegzetem is, de hagyom neki, hogy tegye, amit szeretne. Nem ellenkezem, csak élvezem, hogy a karjaiban lehetek, a pólójában, sebhelyeink összeérnek és magával ragad az érzés. Kezeimet felcsúsztatom a pólóján, a mellkasán és megérintem arcát, de nem hagyjuk abba a csókolózást. Egyik pillanatról a másikra hirtelen felkap az ölébe és elengedi ajkaim, majd a nyakamat csókolgatja halad végig felfelé, aztán újra a számhoz ér. Nekidől az asztalnak, megfordul és felhelyez rá, én pedig hátul kulcsolom össze derekánál a lábaim. Élvezzük a pillanatot és semmi pénzért nem hagynánk abba, hogy megbeszéljük. Úgy tűnik nekünk ez a beszélgetés, itt adjuk ki az érzéseinket, ha már máshogy nem megy. Elkezdi lehámozni rólam a saját pólóját, miközben én már a rrajta levő pólójában vagyok egyik kezemmel és végig vezetem felsőtestén, majd kockás hasán. Lekerült rólam és róla is a felsőruhadarab, a gatyám kikezdve, az övé úgyszintén. A csókvihar nem hagy alább. Újra felkap, ami meglep, de nem eresztem, óvatosan ráhelyez a kanapéra és teljesen lehúzza a nadrágom, majd a sajátját is. Rám nehezedik a lehető legfinomabban és visszaadja birtokomba ajkait. Szinte megveszek az ajkai érintéséért, mindegy hol érint, csak érezhessem. Persze a legjobb, ha a számat tapasztja be vele. Megérintem duzzadó férfiasságát, ami érzem, hogy váratlanul érinti, de aztán egyre közelebb tolja hozzám ágyékát. Végig simítom mellkasát, arcát és hátát. Ő végig az arcomon pihenteti egyik tenyerét és úgy csókol mindig egyre hevesebben. Kikapcsolja a melltartom. Csukva a szemünk szinte az eleje óta, most mégis hirtelen ki kell nyitnom és mint aki megérzi ő is megteszi. Egy pillanatra megállunk, ajkaink eltávolodnak egymástól, méllyen a szemébe nézek és ő is, így tesz. Vágy és csillogás vehető észre bennük, majd úgy döntünk folytatjuk, szinte egyszerre határozzuk el magunkat. Eldobja a melltartóm valahova a nappali egyik szegletébe. Lehalászom róla az alsóneműt, azon nyomban, hogy ez megtörtént, hozzám dörzsöli magát. Annyira vágyom rá, de hagyom, hogy ő döntse el mikor vetkőztet le teljesen. Végig csókolja a testem a számtól lefelé, egy porcikámat sem hagyja ki. Egy hirtelen mozdulattal fordítok az álláson, én kerülök felülre és a nyakán kezdek el játszani. Aztán felül, úgy hogy én az ölében üljek és rám néz, én is rá. Nem tudom mi tévő legyek, de olyan jó érzés, majd elmosolyodik, amitől megmelegszik a szívem, a lelkem és felforr a testem, vagy inkább tovább hevűl. Lehet, hogy meggondolatlan döntés, de nem érdekel, most előbb támadok és rávetem magam. Megcsókolom, nem mintha ellenkezne, egyből visszafordít az eredeti felállásba, hogy ő van fölöttem és leveszi rólam óvatosan a bugyit. Felhúzom térdeim, megtámasztom a fenekemnél és szétterpesztem lábaim két csók között, de még nem hatol belém. Csak hozzám nyomja ágyékát, hogy érezzem a forróságot ott is. Továbbra is a hátát markolva kapkodok a levegőért, ő pedig végig huzza jobb kezét a nyakamtól lefelé a felsőtestemen és megérint lent. Óvatosan játszani kezd, bedugja az ujját a számba, hogy nedvességet szerezzen és tovább folytatja a körkörös mozdulatokat. Mindenesetre mindig is tudta mit kell csinálnia, hogy egy nő jól érezze magát a társaságában. Tovább csókol, majd hirtelen egy pillanatra feszítést érzek és rájöttem, hogy bent van, bennem. Annyira jól mozog és most annyira vágyom rá. Talán tényleg ezek azok a kimondatlan szavak, amiket már meg kellett volna beszélnünk és az is lehet, hogy erről maradtam le akkor este. Megfogja a derekam és feltápászkodik velem, miközben rajta csüngök és bennem mozog. Ajkaink megint szünetet tartanak, kapaszkodok karjaimmal, lábaimmal felsőtestébe. Érzem minden lélegzetvételét, minden procikáját. Elindul a lépcsőfelé, a szemembe néz, majd nekidönt a falnak és ott folytatja mozdulatait és csókjai sokaságát. Egyre gyorsabban veszem a levegőt és ő is, közben felhalad velem a lépcsőn. Figyeli a járást, én meg csak csókolom eközben, ahol érem. Végül megtalálja a hálót, nem mintha nem tudta volna, hogy hol van. Lefektet az ágyra és folytatjuk. Abba sem hagyjuk másnap reggelig.

Nem minden az, aminek látszik

Golden

Rengeteg kérdése volt arról az éjszakáról és, hogy kik vagyunk és mit csinálunk. meg persze az itt létem okára is kíváncsi volt. Elmesélek neki öszintén mindent. azt is hogy tuti be kell vinnem őket a főnökhöz. neki pedig támad egy ötlete, hogyan segíthetnék a munkánkat a közjó érdekében különféle módon. Mindenkinek van erőssége, persze ezt nem csak puszta vágyból és segítőkészségből, hanem mert nem akarja, hogy még véletlen is kinyirja őket a fönök.

Végül elérünk a tegnap éjszakához. Azt mondja nagyon durván buliztam és kiderült, hogy azért lakik itt mert a pasijával él itt és valaki haverjával szervezték ezt a bulit. Mindenki hozhatott, akit akart. Azt is elmesélte, hogy egy pasival mentem fel az egyik fenti szobába , aki a leírtak alapján Matt, ráadásul eléggé egymásra voltunk kattanva az elmondása szerint. Kiderült, hogy ezt követően egy másik srác is feljött utánunk az emeletre, ha minden igaz a hallottakból Benre következtetek, meg mert mellette keltem fel. Mással nem tudott szolgálni, de ez is bőven elég nekem, megtudtam amit kellett.
Ezek után elkezdtünk beszélgetni az ötletéről, hogyan segíthetnének a rossz emberek kiiktatásában, hiszen ez az ő és a világ érdeke is lenne. A férfi, akinek a megölésénél találkoztunk egy rossz körben megismert zsarolójuk volt. Mint a beszélgetés alatt kiderült, a lány neve Destiny és újságíró, így rengeteg emberről tud információt szerezni . Már csak egy a baj, hogy nem sejti, nekünk meg van mindenünk ezen infók felkutatásához. Persze egy találkát összehozhatunk nekik, hátha ők is jól járnak, mint én. Szimpatikus a lány és különben sem akarok egy ártatlan embert sem megölni. Amint elmondom Destinynek a tényeket, látom, hogy Matthew és Ben jönnek le együtt az emeletről. Vajon hol futottak össze, mert hogy én nem láttam Mattet a szobábam az is biztos. Talán egy másik helyiségben lehetett az emeleten. A mozgásra Destiny biccent a lépcső felé.
- Ők voltak, akik veled voltak éjszaka.. - hangzik inkább kijelentésnek mint kérdésnek. Nyelek egy nagyot és gondolkozom kivel kellene előbb beszélnem. Vagy álljak eléjuk és kérdezzem meg őket egyszerre.
- Segíts! Inkább bújtass el! Bármit is teszek ciki lesz a helyzet - próbálok a pult mögé rejtőzködni, hátha Destiny is segít a takarásban, mivel ott áll a pult túl oldalán, a bögréje pedig azon helyezkedik el. Szerencsémre, vagy inkább nem arra, természetesen észreveszik miben mesterkedem.
- Hé, King! - kiált fel Matthew.  Feltápászkodom. - Te meg mit csinálsz az alatt a pult alatt?  - vigyorog. Először Ben is mosolyog, majd hirtelen komolyabb lesz az arca.
- Előletek bújkál - kortyol bele poharába Destiny, mire oldalba bököm könyökömmel. - Jaj! - majd nem kiköpi a folyadékot, amit az előbb próbált lenyelni. - Vagyis .. csak kerül titeket.
Kínomban nevetésként kifújom a levegőt. - Ezzel nem segítesz - fogom meg orrnyergem két ujjammal közben behunyom szemeim és elmosolyodom.
 - Na és csak nem a tegnap este miatt kerülsz? - kacsint Matt, mire megforgatom a szemeim. Ben tekintete feszültté válik. Destiny végig figyel minden mozdulatot. Annyira látszik, hogy újságíró, fecseg, figyel és fejben biztosan már jegyezetel.
- Pontosan mi is történt tegnap este? - vágok fájdalmas fejet, miközben egyik tenyerem ráhelyezem.
- Hogy lehet, hogy nem emlékszel.. - tart egy kis hatásszünetet Matt. - Nem emlékszel erre a testre? - mutat végig magán miközben vigyorog. Látom, hogy Destiny felhúzza szemöldökét, elég szarkasztikusan. Olyan mit képzel ez magáról fejet vág. Én csak kikerekedett szemekkel bámulok magam elé, próbálok emlékezni. - Jó. Látom a rémületet a szemedben, öszintén egy kis smacin és tapin kívül nem történt semmi .. - mondja Matthew. Nagyot sóhajtok. Megkönnyebbültem, bár Ben furcsán csendes. Kicsit engedett tekintetéből, de még mindig komoly és nem az a pajkos pasi, aki ilyenkor beszólna. - De megkönnyebbültél - Játssza a sértődöttet Matty fiú. - Biztosan azért mert nem ez a pasi vagyok itt mellettem.. - mutat Benre hüvelykujjával. Mire hevesebben kezd el verni a szívem, kicsit izgatott leszek, mintha rajtakaptak volna valamin. Haloványan elmosolyodik Ben. Destiny tovább szürcsölgeti a kévéját vagy teáját. Fogalmam sincs mit iszik, de most nem is ez a lényeg.
- Haha de vicces valaki - tettetem a magabiztos ellenállót.
- Na mindegy is. Én megyek - indul meg Matthew a bejárati ajtó felé. - Jössz Mull? - néz vissza Benre. Ben rá néz és biccent, ezzel jelezve, hogy menjen csak.
- Még meg kell beszélnem valamit a hölgyekkel - mondja. Majd hagyja, hogy Matt távozzon egy legyintés után.
- Mit szeretnél? - váltok át makacs dívává. Karba fonom kezeim, erre Ben egyből Destineyre néz.
- Azt hiszem nekem dolgom van fent. Nyugodtan érezzétek otthon magatokat - vette a célzást, majd távozik.
- Szóval.. - nem lágyítok tekintetemen. Ugyanolyan ellenségesnek érzem a szituációt és magamat is, mit mindezek előtt.
- Bocsi ezt itt felejtettem - lép vissza a hölgyemény, mint valami kiváncsi kis madár. Megragadja a bögréjéét, ami a pulton hever, majd felmasíroz az emeletre.
Ben az egyik bárszékre mutat, jelezvén hogy üljünk le.
- Nem. Jó nekem állva is. - makacskodom.
- Miért lettél hirtelen ilyen kemény? - lazít arcvonásain és testtartásán.
- Mert ezt váltod ki belölem. - gondolom meg magam és mégis leülök. Ő is így tesz. Egymás mellett, de egymással szembe fordulva ülünk. Ben fogja a kerek alapú bárszék szélét, én pedig csak ülök vele szemben, mint aki egy hosszú mesére jött a könyvtárba.
- Most mégis mit tettem? -kérdezi Ben felhúzott szemöldökökkel.
- Csupán csak, hogy létezel - förmedek rá, miközben végig nézek az arcán, ahol még mindig látszik a tegnap okozott sérülés, ahogy én is érzem az enyémen. Talán látszik is. -  Szóval mit szerettél volna? - Hevesen ver továbbra is a szívem, mintha izgatott lennék. a vágy, a fellángolás. Így képzelem a szerelem fellángolását, régen volt már,  nem értem magam sem.
- Ha már Matt elmondta mi történt tegnap.. gondoltam kíváncsi vagy az én verziómra is..
- Tőled semmire sem vagyok kíváncsi .. - fonom újra karba a kezem. Felrántja szemöldökeit. - Ösztönös volt. sajnálom - mondom majd lazítok kicsit magamon. - Értékelem, hogy megszeretnéd osztani velem, már ha az igazat mondod.
- Csakis! Már, ha észrevetted, hogy hol keltél fel és ki mellett - vigyorodik el. A tipikus félmosoly vissztér.
- Ez az. Ezt kerestem. Enélkül már nem vagy önmagad. Eddig azt hittem nem is te vagy - mondom.
- Mi? Mire célzol? - mosolyog.
- Az ikonikus mosolyodra..
- Erre gondolsz?- és megcsinálja. Mintha leakarna venni a lábamról, ha ilyen könnyű lenne...
- Igen - mosolyodom el. - Na, de folytassuk. mondd a történeted és én vagy elhiszem vagy nem..
- Ennyi erővel Matt is hazudhatott volna
- Na és hazudott? - kérdezem.
- Nem.
- Sejtettem.  Szóval.. várom a kerek mondatokat, a történet kezdetét, közepét és végét - mondom kicsit unottan.
- Szóval.. láttam este, hogy kéz a kézben, vagyis száj a szájban felvonultok Mattel az emeletre. Ekkor késztetést éreztem, hogy utánatok menjek.. - kezd bele.
- Leselkedni? - szakítom félbe és felhúzom szemöldökeim.
- Nem - hallgat el. Úgy látom ez egy hosszú beszélgetés lesz, ha ilyen rövid válaszokat ad. - Egyszerrűen zavart - folytatná, ha hagynám.
- Igen? - szólok közbe, hiszen nagyon kíváncsivá tett ezzel a két szóval.
- Igen.. na mindegy .. - tereli el a témát, hogy visszatérjünk az eredeti történethez, amit épp mesélne.
- Na folytasd - sóhajtok és neki dőlök a pultnak a testem bal oldalával, karomat pedig felhelyezem rá, hogy a lehető legkényelmesebben figyelhessem minden mozdulatát. Olvasni szeretnék belőle, hogy megértsem.
- Ha nem szólnál folyton közbe folytatnám - forgatja meg szemeit madj újra elmosolyodik. - Az emeletre érve láttam, hogy az egyik ajtó előtt smároltok. ..- vág bele ismét a mesébe. - ..inkább elfordultam és nekitámaszkodtam a korlátnak, mintha nézném az embereket, nehogy úgy tűnjön kukkolok..
- Mióta érdekel téged ki mit gondol? - nézek bután rá, mint aki nem ért semmit.
- Úgy tűnik tegnap érdekelt.... - válaszol. - Na szóval mikor visszafordultam már vonszoltátok be egymást a szobába, majd tíz perc múlva Matt egyedül jött ki. Nem tudom az idő alatt mi történhetett, hogy mennyire gyorslövetű a srác vagy sem - hozza a szokásos formáját. -, de azt tudom miután Matt levonult a lépcsőn tovább bulizni, én kíváncsi voltam rá minden rendben van e veled és bementem hozzád - kerekedik ki a történet. - Szinte meztelen voltál és aludtál az ágyban félig ki és félig betakarva. Valamit motyogtál, amit pontosan nem értettem. Aztán mikor leültem az ágyra egyszerűen magadhoz húztál. Nem hiszem, hogy ébren lehettél. Magadhoz húztál és azt mondtad öleljelek, majd elfordultál és aludtál tovább. Vagy órákon át mozdulatlan voltam, mígnem a buli elcsendesedett és végleg el is hallgatott. Egy kicsit arrébb mentél, ekkor volt időm fellélegezni és elfordulni, hogy én is aludjak valamit.
- Szóval ennyire nehezedre esett... igazából senki sem kérte.. - nyugtázom.
- De te kérted.. - közli, amiben igaza is lehet. Hiszek neki, hogy nem hazudna, akármennyire is tudom, hogy ő Ben Mull.
- És ha azt mondom ugorj a kútba.. - kötekedek.
- Jó tudom mi jön ezután - rántja meg a vállát. - Viszont az érdekes, hogy azt nem veszed figyelembe, hogy egész éjszaka öleltelek, de azt igen, hogy abbahagytam, mert aludni akartam én is - mosolyodik el sejtelmesen. Előveszi a védjegyes félmosolyát. - Mellesleg nem esett nehezemre semmi sem.
- És mégis miért szeretted volna ezt elmondani nekem? Enélkül is nyugodtan leéltem volna az életem - flegmázom. Ugyanakkor annyira jól esik, hogy csakúgy megtette ezt értem és, hogy rám nézett minden oké velem. Érdekelte, mi van velem, ez nem rá vall. Még mindig nehezemre esik elhinni azt a részt, hogy nem ver át a cselekedeteivel, mégis érzem, hogy amit most mondd az a legnagyobb igazság, amit eddig tőle hallani lehetett.
- Csak őszinte akartam lenni, hogy tudd miért voltam melletted, ha észre vetted, hogy ki mellett keltél fel - kacsint a mosolya fölött.
- Képzeld észrevettem - nézek fel egy pillanatra a plafonra. Az egész beszélgetés közben méllyen egymás szemébe nézünk, mintha keresnénk valamit. Valamit, ami alátámaszthatná, hogy valamelyikünk hazudik.
- És mit gondoltál?
- Azt, hogy mi a fenét műveltem már megint éjszaka. Mattre még emlékeztem, legalább is, hogy történt valami köztünk, de azt, hogy meddig mentünk, azt nem tudtam. Csak mertem remélni, hogy nem csináltam már megint valami oltári nagy hülyeséget - viszem tovább a beszélgetést.
- Miért velem hülyeséget csináltál? - komolyan megelpődik, látszik rajta, hogy elgondolkozik. Félrenéz, majd visszavezeti tekintetét rám és várja a válaszom.
- Melyikre gondolsz? - kérdezem szarkasztikusan. Azért szeretném éreztetni vele, hogy nem változott semmi, vagyis a látszatát szeretném fenntartani, mert valami változott. Tisztán érzem, mindkettőnk változott, hogy mikor arról fogalmam sincs. - Akkor este, amikor a buliban voltunk biztosan - válaszolok végül.
- Csak akkor este? - fürkészi kíváncsian tekintetem.
- Akkor biztosan, a többinél józan voltam.. - mondom mintha, olyan sok incidensünk lett volna, közben csak kettő volt.
- Csak részegen lehet hülyeséget csinálni? - keresi a kiskapukat, vagy inkább kiforgatja a szavaim, tudom is én, de már kezd egyre jobban idegesíteni. Talán az igazságtól félek és az kavar fel, az aggaszt ennyire, nem is biztos, hogy rá vagyok mérges...
- Most arra akarsz rábeszélni, hogy hiba volt veled minden, ami történt? - kutakodom én is fejében, próbálom megtörni, hogy fény derüljön mindenre.
- Nem. Dehogy. Csak kérdeztem - vált vissza lágy arckifejezésre. Arcizmai ellazulnak, de tekintete továbbra sem hagy alább, nem ereszt a fogságából. Azért elismerem, hogy rendes megvilágításban megbabonáznak engem is a szemei, ahogy a vesémig néz vele.
- Szóval szerinted nem volt hiba - kezdem kiforgatni én is a szavait, majd mosolyodom el huncutul.
- Kiforgatod a szavaim - talált süllyedt. Felkönyököl a pultra, kicsit beljebb húzodik, így már nem egymással szemben vagyunk, hanem a baloldalát fordította felém. Két tenyerét összeteszi és azon támasztva a fejét felém fordítja, hogy a szemkontaktus még véletlen se maradjon el.
- Ahogy azt illik. Veled az ember sosem mehet biztosra - folytatom a már-már sértőnek mondható gondolatmenetem kiontását magamból.
- Tényleg .. - ért egyet, amivel nagyon meglep, még a szemöldökeim is az égbe merednek.
- Mondd mit akartál ezzel az egésszel - kérem, de inkább utasításnak hangzik , majd én is hasonló pozícióba helyezem magam mint ő. Befordulok a pulthoz, jobb lábam a balra helyezem, karjaimmal pedig rátámaszkodok a pultra és jobb oldra fordulok, felé.
- Csak segíteni - emlegeti újra ezt, de ugyan, hogy segít ez rajtam.
- És ebben mégis mi a segítség.. épp eleget tettél eddig is.
- Már megint rideggé válsz velem - mondja és megfeszülnek arcizmai, ahol látszik a tegnapi ütések nyoma, amit én okoztam. - Az a segítség, hogy így legalább tudod mi történt...
- Miért talán te nem így csinálod, ugyanígy váltakozik a természeted. Ráadásul utáljuk egymást tudod.. ezzel mindenki tisztában van - rántom meg vállaim, mint akit nem érdekel semmi.
- Úgy látszik mi egyre kevésbé - néz magaelé, ki az ablakon. A vízet fürkészi.
- Mégis miről beszélsz - rivallok rá egy kicsit hangosabb és szúrós tekintettel várom a választ.
- Szerintem azért beszélsz velem egyre ridegebben mert te is érzed  - mondja. Mit, mégis mit érzek? Dunsztom sincs. Egyre hevesebben ver a szívem, izgatott vagyok. Már tudom, hát ezért akarom elrejteni és abbahagyni ezt a beszélgetést. Nem akarom, hogy igaz legyen, hogy bármi közöm is legyen hozzá. Autumnot meg pláne nem szeretném megbántani, de azt mondják az érzéseknek nem lehet parancsolni.
Felállok és karbafont kézzel mint egy durcás kislány megindulok az ajtó felé. Szerencsémre megcsúszok egy törött üvegen és beleesek egy üvegpohárba, ami a tricepszembe vágódik. Pompás.
- Hogy az a .. - jönne ki számon, de viszafogom magam. Picsába. Gyrosan leveszem a felsőm és betekerem a kissé vérző felső karom hátsó részét. Ben sietve fölém lép, mert sikerült a földre ülnöm közben. Segítőkészen felajánlja a felsőjé, hogy vegyem fel. Elakar rejteni? Mindegy, elfogadom tőle. Két réteg ruha van rajta, így az alsó polóját kapom meg, ami közelebb volt a testmelegéhez. Haláli, még ezzel is meg kell bírkoznom. Nagyon jó érzés érezni a polója melegségét. Azt hiszem ez a vérveszteségtől lehet, legyengültem és nem vágyom másra csak befeküdni egy meleg ágyba.
- Jól vagy? - kérdezi és felsegít, jobb kezét jobb karom alatt tartja, hogy támasztást nyújtson hátha meginognék. Természetesen nem a sérült karom fogja.
- Soha jobban - vágok fancsali képet.
- Gyere hazaviszlek - néz rám kutyaszemekkel Ben. Nem tudom, hogy ezt a funkciót irányítani tudja, vagy alapból néha előjön nála.
- Igazán nem kell a segítséged.. épp eleget tettél így is - gorombáskodom, majd sóhajtok egy nagyot, kirántom karom kezéből és megindulok az ajtó felé.
- Hihetetlen vagy - mondja és csak áll ott, ahol hagytam. - Hagyd már abba - szól rám, mire felé fordulok miközben jobb kezemmel nyomást gyakorlok a baloldalon bekötött részre.
- Most akkor hazaviszel vagy sem - nézek rá lenézően. Megforgatja a szemeit, majd megindul felém és kinyitja az ajtót előttem, kienged. Beülünk a kocsijába és egy szó nélkül utazunk hozzám. Olyan csönd van, mintha lélegzetet sem vennénk. A feszültség viszont tapintható a levegőben, mindketten mérges arckifejezéssel, megkeményedett arcizmokkal nézünk ki a szélvédőn.

Bosszú

I found - zene

- Kitaláltam valamit.. - mondja Autumn miközben már majdnem bealudtam a filmen. - Így legalább biztosra megyünk az én ügyemben is és eltemethetem a dolgot, ha igaz. Mert ki nem állhatom az érzést.
- Mi bajod? - nézek értetlenül barátnőmre. - Megmagyaráznád?
- Kísérletezzünk. Nézzük meg mennyire hazudott Ben neked - mosolyodik el.
- Hogy mi? És mégis hogyan. - tornázom magam törökülésbe és figyelmesen hallgatok.
- Elcsábítod.
- De hogy? És abból hogy jutunk egyről a kettőre? Meg is játszhatja megint. Meg az testi vonzalom.
- Hidd el tudni fogod mi mit jelent.
- Szóval ha jól értem körülbelül azt kéred hogy feküdjek le a pasival aki bejön neked?
- Nem muszáj lefeküdnöd vele, ha nem akarsz. Egy csókból is sok minden kiderülhet - kacsint.
- Te őrült vagy - nevetek.
- Lehet, de nagyon is komolyan gondolom.
- És hogy gondoltad? Ezek után nem hiszik majd azt, hogy én is tréfálkozom?
- Mattnek nem kell tudnia. Holnap. Vagyis ma - mert átaludtuk az éjszakát - lesz tréning és ott el tudod kezdeni a munkád.
- Mi ez egy megbízás?
- Tekints rá úgy. Fontos bevetés.
- Értettem főnök - szalutálok, bármennyire is hülye az ötlet. Bízom benne tudja mit akar. Így legalább segíthetek neki, hátha úgy sül el ahogy eddig tudtuk és akkor talán van esélye Bennél, bár úgyis lehet megbánná.
- Na aludjunk még egy kicsit.
- A kanapén?
- Már tök mindegy.
Elhelyezkedünk kényelmes pózba és lehunyjuk szemünket. Reggel bevetésre készen indulunk meg. Előtte beugrunk Autumhoz, hogy átöltözhessen, majd becsattogunk a bázisra. Elfogyasztjuk reggeli kávéinkat és emésztve bevonulunk a tréninghelyre, ahol mellesleg még anno megmutattam mit tudok a lövész tábláknál. Ben és Matthew éppen a szőnyegen gyakorolják a közelharcot fegyver nélkül, vagyis verekednek. Autumnnal egymásra nézünk, majd bólint, visszabólintok neki.
- Mi ez a titkos kommunikácó? - lép mellénk Katniss lila öltözékben, edzős cucc van rajta, mint mindannyiunkon.
- Semmi - vágjuk rá egyszerre, a lehető leggyanúsabban, erre megérkezik Layla is.
- Mi újság? - vigyorog mint a tejbe tök, de tőle már ez a megszokott.
- Minden oké - mondja Autumn majd körbenéz, mintha felderítené a terepet.
- Még nem a ,,csatamezőn" vagyunk. Kit keresel? - kérdezi Katniss. Nagyon kíváncsi hangulatukban vannak, mondjuk legtöbbször ilyenek.
- Senki fontosat - néz rám.
- Na edzünk csajok! - mondom, majd megindulunk. Párba állunk és nyomjuk a bunyót a fiúk mellett. Katniss és Layla közvetlen Ben és Matthew mellett van, mellettük Jacob és Louis a humor páros, aztán jön Jenny és Barbara, utána Scott és Izach, és itt vagyunk mi az utolsó szőnyegen, a lehető legtávolabb a kíváncsi fülektől. Mit ne mondjak szeretem a munkám. Jó a társaság még akkor is amikor más azt mondaná nem jó a légkör, mert bunkó valaki. De én imádom az életem itt.
Nagy koncentráció kell, ha Autumnnal harcolok, mert villámgyorsak a mozdulatai. Ki védek egyet kettőt, párat pedig telibe bekapok, de azért engem sem kell félteni. Itt ebben a gyakorlatban, mindig párokat cserélünk, talán Autumn ezért nézett rám, mert azt akarta, hogy ezt kihasználjam és azért is álltunk hátulra.
- Valószínűleg így utolsóként te kapod majd Bent és ha minden igaz még kettesben is maradhattok.
- Ördögi vagy Au.
Mosolyog majd folytatjuk a harcot. Tíz perces váltásokkal cserélünk párokat. Közben a lőtéren megy a munka. Ott öt perces lövések vannak. Akik a lőtéren vannak azok nagy részt már itt lemozgatták magukat. Utána mennek ebédelni. A mostani felállás Scott-Én, Zach-Autumn, Katniss-Ben, Layla-Jenny, Barbara-Matt. Tíz perc múlva: Zach-Én, Autumn-Scott, Layla-Ben, Katniss-Barbara, Matt-Jenny. Ez után: Matt-Katniss, Jenny-Ben, Barbara-Autumn, Layla-Én, Scott-Jacob, Louis-Zach. Az előbb nem tudom hol volt ez a két jó madár, de így jobban tudunk párba rendeződni, akivel még nem voltunk. Scott- Layla, Zach-Katniss, Louis-Barbara, Ben-Jacob, Matt-Autumn, Jenny-Én. Jenny-Autumn, Scott-Louis, Ben-Autumn, Matt-Én, Jacob-Jenny, Barbara-Zach, Katniss és Layla eltűnt. Folytatólagosan én jövök Jacobbal, Katniss és Layla is csatlakozik, Ben elcsatangol lőni, bár nem értem miért, lehet már neki csak én vagyok és a többiek jönnek sorba. Ne kérdezzétek, hogyan hoztuk össze, csak mentünk ahogy jött sorba. Végül mindenki túl volt az edzésen, mire Ben visszatért, mert még ki is vonult a teremből.
- Megvárattál - pattanok fel a szőnyegektől nem messze felakasztott bordásfalak alatt elhelyezkedő padról.
- Te maradtál utoljára - költői kérdéssel szórakozik. - Vártál rám? De aranyos - húzza félmosolyra száját. Na az igazi Ben itt van. Nem tudom mit akar Autumn, de szerintem nem jön be amire készülünk.
- Kezdhetnénk? A többiek már mindjárt végeznek - sürgetem.
- Kettesben szeretnél velem maradni? - kacsint.
- Minél előbb végezni akarok, ja és nem akarom, hogy lássák miközben agyon verlek, nehogy rám kenjék a tettet - mosolygok. A saját fegyverével ütök.
- Na kezdjük - áll be harci pozícióba, boxhoz.
Rúgok egyet a levegőbe, mint egy ninja a feje felé, de elrántja azt.

- Azt hiszem eldurvul a helyzet ott hátul - mondja Katniss, miközben leveszi a fülvédőt és átadja Jennynek.
- Szerintem nem kéne kettesben hagyni őket, még a végén megölik egymást - néz Katnissre. - Mellesleg én már voltam.
- Szerintem meg pont ez kell nekik, had adják ki magukból - jön oda Barbara.
- Na mehetünk csajok?! - kérdezi Layla. Most jönne a kérdés, hogy "Miről beszéltetek?", de mielőtt ezt megtehetné Autumn megszólal.
- Mehetünk. Jöttök kajálni Jacob? - biccent oda Au Louisnak és Jacobnek. Jake épp iszik, de bólint. Nagyjából mindenki kijön és eszük ágában sincs megkérdezni Autumot, hogy nem várja-e meg Hope-ot, hiszen felnőttek, majd találkoznak még.

Ben vállon üt, amitől bezsibbad az egész karom, szerencse, hogy arrébb húzódtam és csak súrolt, mi lett volna, ha teliben talál el. A cselekedetére erőből oldalba rúgom a tipikus lendített lábas rúgásommal, avagy a ninja rúgással. Kicsit oldalra kapja magát, de nem állunk le. Külső combon rúg a saját technikámmal, majd szegycsonton súrol az ökle. Gyomorszájba és arcon vágom, mire felszakad a bőr a jobb oldalán, de nem hagyja abba. Itt nagyjából egyenlőség zajlik a nők és férfiak között, ugyanannyit kell tudnunk, ezért megengedett, hogy akár szét is verjen Ben, persze, ha tudna. Hason üt, majd a lendületben ahogy fordulok a hátamat is eléri és egy bazi nagyot rá vág, amitől kicsit megrogyok. Még egyet kap az arcára, ahonnan már folyik a vér. Ő pedig egy rossz mozdulatomat kihasználva újra hátba vág, most már lerogyok a földre. Remegő lábbal felkelek, egyikünk se hátrál, mindkettőnk szemében az elszántság zajlik, mintha mindent most adnánk ki. Az ő szemében a folytonos csintalanság is látható, amitől még merészebbnek tűnik. Állba vágom, mire hátrabicsaklik a feje, aztán homlokon is érem, majd újra arcon, de a másik oldalt, aztán a felszakadt helyen, ahonnan nem szűnik a vér folyása. Szájba vág, érzem, hogy felrepedt a szám és kibuggyan a vér. Még mindig nem hagyjuk abba. Nekem még a lőgyakorlat is van. Szerintem már több mint fél órája nyomjuk, a perifériás látásnak köszönhetően látom, hogy már senki sincs bent. Sajnos a megosztott figyelmemnek köszönhetően kapok egy súrlódó szájba vágást, mire kibuggyan megint a vér. Egyre többet és egyre gyorsabban ütjük egymást, mintha kimaxolnánk magunkat, mindenhol ahol érjük a másikat odavágunk. Majd egy tíz percre rá, már alig tudunk mozogni, csak lihegve a lábunkon támaszkodva nézünk egymásra. Rám mosolyog a félmosolyával, mire nekem is mosolyognom kell két lihegés között. Felállok a görnyedésből és a kulacsomért indulok, megfogom és két mély levegő vétel között - amivel lenyugtatom a szívverésem - iszok egy nagy korty vizet. Ben is így tesz, közben rám néz és én is nézem a következő korty közben. Lerakom az üveget, majd megyek lőni. Felhelyezem a fülvédőt és kizárom a világot ezzel, mindig ez van ilyenkor. Lövök amennyi csak kitellik, majd 10 perc múlva megpihenek és leveszem a fejemről a védőt, a fegyvert kitárazom aztán leteszem. Ben átlóban velem ül ahol hagytam a szőnyegek mellett a bordás fal alatt.
- Mit szeretnél? - iszok és közben ránézek, majd utána kérdezem ezt.
- Semmit csak kipihentem az ütéseid, meg néztem, hogy milyen rosszul lősz - vigyorog.
- Az egyik legjobb lövész vagyok - húzom fel a szemöldököm gúnyosan. Odasétál hozzám.
- Mindjárt megmutatom, hogy kell a legjobbnak lenni, nem az egyiknek, hanem a legjobbnak.
Lerakja a vizét az enyém mellé az ajtó melletti padra, majd mellém lép. Felveszi a fegyvert, betárazza és fülvédő nélkül lő ötöt. Nem süketültem meg, de azért van hangja, de ezt tudtuk is. Mind telibe ugyanabba a lyukba megy.
- A nagyképű - mondom, mire felém fordul, egész közel van. Nem sok választ el minket egymástól.
- A képem már nem a régi, ahogy látod. Valaki nem volt kegyes. Szétverte az arcom - mondja a csábos mosolyával, amivel mindig hódítani szokott, ez a félmosolya halálos. Engem kifejezetten idegesít, főleg ha ilyeneket mondd és beszól.
- Azt megérdemelted - mutatok a még mindig enyhén vérző arcára. - De vajon én megérdemeltem-e ezt? - mutatok jobb mutatóujjammal az alsó ajkam jobb oldalára.
- Ha én igen, akkor valószínűleg te is.
- És én ugyan miért?
- Miért talán én tudom, hogy én miért érdemeltem meg? Vagy azért kaptam mert egy kicsit megvicceltünk Mattel?
Felhúzom a szemöldököm.
-Ugyan. Az már nem érdekel. Jó volt egy kicsit összeverni. Gondolom akkor én is ezért kaptam. Kölcsönösen megvertük egymást. Hát mire a legjobb ha utáljuk egymást.. - teszem fel költői kérdésem, közben vállat rántok és megindulok a vizem felé. Mielőtt odaérnék érintést érzek karomon. Ben visszatart, visszaránt maga felé.
- Én nem utállak - mondja továbbra is mosolyogva.
- Na ne szórakozz már megint - fújtatok és kirántom karom keze közül. - Kérsz még egyet az arcodra?
- Nem, ez is fáj - ér hozzá és nevet. Mintha egy ártatlan kiskutya lenne.
- Helyes. Úgy is kell lennie - fordulok el.
- Akkor mégis haragszol a tegnapi miatt - mosolyog tovább.
- Nem, mert nem érdekel. De ha továbbra is ezzel jössz biztosan haragudni fogok - beszélek szúrós tekintettel felé fordulva.
- Szóval akkor te se utálsz? - kerekedik ki szeme és felhúzza tekintetét.
- Ezt meg miből szűrted le? - fordulok felé kérdően.
- Hát, hogy nem haragszol..
- Az még nem jelent semmit.. - mennék utamra, de nem hagyja.
- Akkor mégis mit jelent? - folytatja a társalgást.
- Azt hogy szeretnélek még egyszer képen törölni, de jó erősen! - hangosabban mondom.
- Biztos?
- Most hogy mondod nem kéne, még a végén elvérzel. Na lássuk el azt a csúnyaságot, amit szerencsére én okoztam - kezdem bevetni magam szép lassan a csábításban.
- Hát nagyon rendes vagy, majd én is ellátlak nővérke - mosolyog.
Meg kell tennem minden tőlem telhetőt. Igaza van Autumnak a testi vonzásnak meg kell lennie, vagy meg kellett ha már lefeküdtünk.
Elmegyek egy szekrényhez majd elsősegélydobozzal térek vissza.
- Ülj le - szólok rá. Leül az ajtó mellé és lefertőtlenítem a sebet, majd hozzá érinteném a tapaszt amitől megrezzen. Az a legérdekesebb, hogy egész végig komoly arccal tekint rám. Ösztönösen jön, mintha nem is én irányítanék. Végig húzom jobb kezem arcán.
- Ez rossz érzés? - csak jönnek magától a szavak, persze eszemben van a csábítás. Kitágult pupillákkal néz a szemembe, ajkai enyhén szétnyílnak és halk apró sóhaj hagyja el torkát.  Látszik rajta valami. Ösztönösen cselekszik. Vagy tudatosan is. Azt már nem tudom.
Mikor elveszem karom megragadja és nem engedi, majd közeledik felém. Mintha lefagyott volna, csak áll és kémleli az arcom. Visszahelyezi tenyerem az arcára.
- Így máris jobb - mondja ugyanolyan arccal, mintha meg lenne babonázva. Nem tudom mi tévő legyek, csak hagyom hogy menjen, történjen aminek kell. Résnyire nekem is nyitva a szám és a szemébe nézek, próbálok olvasni abból. Közeledik, jobb kezével megérinti arcom, pont ellentétesen vagyunk. Majd lassan, óvatosan megcsókol és nem ereszt.

Hosszú pecekig csókolózunk. Kizárunk mindent, vérzünk, égünk a vágytól és nem gondolkozunk csak cselekszünk. Majd kapcsolok, a teszt, mindketten elbuktunk, vonzzuk egymást ez biztos, már csak az érzéseinket kell megismernem. Elhúzódom és a szemébe nézek. Valamit érzek, és az emlékezetembe nyilal, hogy nézett rám alig pár perce, majd érzékien betapasztotta ajkaival ajkaim. Valami bizsergés van. Mindkettőnk részéről. Csak azt nem tudni, hogyan. Ő is a szemeim fürkészi, mintha olvasni akarna belőlem. Sóhajtok, nem tudok értelmeset kinyögni, elakadtak a szavak a torkomban a felismeréstől.
- Hogy jutottunk idáig? - továbbra is fürkész válaszra várva. Nagy levegőt veszek, teljesen megbolondult a szívem, rendszertelenül ver és valahogy meg kell nyugtatnom. Egyik karom mellem alá emelem a másikkal pedig rákönyökölök és az államhoz helyezem kezem, így fordulok el tekintetéből. Érzem, hogy továbbra is az arcomat nézi. Nem nézek rá egy percre sem, szeretnék megszűnni. - Hogyan juthattunk idáig? - kérdezi újra maga elé tekintve. Végig simítom arcom a könyöklő kezemmel és ha lehet még jobban elfordítom a fejem. - Nézz rám kérlek - érinti meg a támaszkodó karom. Oda fordulok. - Mi történik velünk? - beszél nagyon komolyan. Nem hiszem, hogy most megjátszaná.
- Na, milyen érzés? - fonom össze a karom a mellem alatt. Tettetem a magabiztos cselszövőt. A szemembe néz. Megleptem és valamit, valami nem jót válthattam ki belőle.
- Szóval csak visszaadtad nekem.. - gondolkozik. - Ez volt a bosszúd? - minden egyes rezdülésem leköveti. Bólintok, de nem eresztek a laza látszatomból. - Szép volt - húzza fancsali csalódott mosolyra a száját és megindul az ajtó felé. Továbbra is a terem hátsó falát bámulom és őrlődöm. Késztetést érzek, hogy megállítsam.
- Ben! - megteszem. Hihetetlen. Az ajtó felé fordulok és várom, hogy megforduljon, mert megállt a neve hallatán.
- Mit szeretnél? - mondja  a szokásosnak tettetett hangján, de érzem benne a bizonytalanságot. Azt hiszem megtörtem a jeget.
- Nem csak a bosszú vezérelt - indulok meg felé, majd kikerülöm és elhagyom a helyiséget, ott hagyva őt a gondolataival.
Sietősen szedem a lábam az ebédlő felé. Amint elhagytam az edzőterem folyosóját, hallok egy hangos ajtócsapást onnan. Megállok és feszülten győzködöm magam, hogy ne forduljak vissza és nézzek a folyósóra. Nem tudok ellenállni, visszafordulok és benézek a folyosóra. Látom, hogy lassan, feszült hátívvel és kemény mozdulatokkal vonul a másik irányba.. Minden mozdulata haragról árulkodik..
Háttal nekidőlök a falnak és fejemet a mennyezet felé irányítom. Gondolkozom. Mit kellene tennem?

Bemegyek az ebédlőbe, ahol mindenki majszolja a kiválaszott ételét. Felpakolok én is valami ehetőt a tálcámra, amit az imént emeltem le az egyik polcról. A teli tállal megyek a lányok asztalához, ahol Autumn, Katniss, Layla, Jenny és Barbara fogyasztják ételeiket. Ahogy közeledem meglepetten rám néznek.
- Remélem a másik rosszabbul néz ki - mondja Layla miközben egy kis csirkemellcsíkot egyensúlyoz villáján a szájába. Amennyire az előbb meglepődtek, most olyannyira tűnik, úgy mintha gondolták volna, hogy így jövök vissza. Leülök Barbara és Katniss közé az üres helyre. Nem figyelek a körülöttem zajló hangokra, csak körbepásztázom a teret és nyugtázom, hogy Ben nem jött be utánam. Sem előttem, pedig két bejárata van az ebédlőnek. Ha egyenesen ide tartott volna, már akár ott ülhetne a srácok között, akik hangosan röhögve dobálják be a húsdarabokat a pofazacskójukba.
-... Ki van benne? - hallom meg Barbara hangját, mire visszatérek a Földre. Fogalmam sincs miről beszélnek, de gondolom hamarosan megtudom.
- Tőlem mehetünk - mondja Layla és Jenny egyszerre, mire össze nevetnek.
- Te mit gondolsz? Nem férne rád egy kis alkohol, hogy kifertőtlenítsen? - fordul felém mosolyogva  Autumn, miközben egyik ajkát a másikhoz dörzsöli.
- Úgy látom a másik rosszabbul járt - biccent Jenny az egyik ajtó felé, ahol megpillantjuk Bent véres arccal. Űgy látszik egyikünket sem érdekli, hogy néz ki. Az asztalunk felé néz csalódott pillantással, mire bűntudatom lesz.
- De, rám fér - fordulok Autumn felé és kizárom Bent.
Az ebéd alatt senki sem kérdezősködött, hogy mi történt pontosan, nagy részt én csöndben kotorgattam a kajám és néha Ben felé sandítottam hátha elkapom tekintetét, de még véletlen sem fordult hátra, nevetett a többiekkel. A mellettem ülő lányok, pedig az esti hatalmas bulit szervezték .

Lassan elidőzve készülök az estére arcomról már sikeresen eltávolítottam a vért és csak egy kisebb repedés látszik rajta. Úgy érzem kell ez most nekem mindennél jobban. Le kell nyugtatnom a bennem kavargó érzéseket. El kell terelődnie a figyelmemnek.

A buliban egy pohár valamilyen tömény alkoholt szorongatok miközben Autumn próbál faggatni mi történt. Rövid szavakban igyekszem is emesélni neki a történések lényegét. A bulit egyébként egyik munkatársunk hatalmas tengerparti házában tartjuk. Nem tudom pontosan kiében és kinek az ötlete volt. Igazából emberről, emberre terjedt a parti híre. De a lakás gyönyörű, igazi filmbe illő álomház, meseszép kilátással. Akármelyik ablakon néz ki az ember megpillanthatja a kék óceánt. Álmodtam egy ilyen házról még fiatalabb koromban, amikor még éltek a szüleim. Szerettem volna egy ilyesmi lakásban a tengerpart közelében lakni. A nosztalgiám közepette lassan eljutok abba az állapotba, hogy becsiccsentek. Autumn továbbra is próbálja összerakni a történteket, ugyanakkor én ebben az állapotban már nem hiszem, hogy értelmes történetet tudnék faragni neki, meg aztán nem szeretném, ha rosszul érezné magát miattam és Ben miatt. TE JÓ ÉG! Ebéd óta most először jutott eszembe igazán ő. Mi tévő legyek, ha talalálkozom vele.. Ezután hogyan viszonyulhatnék hozzá..
- Részeg vagyok Au - mondom ki az első szavakat amik eltudják hagyni a szám. Barátnőm magához szorít, kisimítja hullámos hajam a szememből és beszélni kezd hozzám.
- Nem baj drágám, rád fér - súgja a fülembe. Csoda, hogy nyitva tudom tartani a szemem, talán még imbolygok is. Autumn leültet egy kanapéra és közli, hogy elmegy mosdóba, addig várjam meg ott. Nem tudom pontosan ezt mikor mondta, de biztos már régen volt, ezért elmegyek körbejárok és felfedezem a lakást.
Egyik pillanatban még Autumn nyaggat, a másikban már az asztalon táncolok, a harmadikban Mattnek rázom a fenekem, ami eléggé tetszik neki, ahogy látszik. A következő pillanatokban csak bulizok, míg a tetőpont ott következik, hogy ezen az éjszakán sikeresen még több bonyodalmat hozok az életembe. Matthewal vagyunk egy szobában és tépjük le egymás ruháit miközben faljuk egymást. Teljes képszakadás.

Reggel, ha hiszitek, ha nem, de nem Matt mellett ébredek, hanem Ben mellett, a ház másik szegletében. De én szinte  biztos vagyok benne, hogy vele még nem is találkoztam az éjszaka folyamán. Hogy kerülhettünk egymás mellé, ráadásul egy ágyba és úgy, hogy rajtam csak fehérnemű van. Gyorsan összeszedegetem a ruháim és az estétől megrészegülve próbálom összeszedni a gondolataimat is. Sietve bugdácsolok le a két szintes ház lépcsőjén. a földszinten még nagyobb meglepetés ér, hiszen az egyik csajszi a lövödözés éjszakájáról sertepertél a konyhában. Próbálok kiosonni, de észre vesz. Kissé alacsony, nem kimondottan hosszú hajú, de egyértelműen nem téveszthetem össze senkivel, ő ott volt azon az éjszakán. Csak tudnám mit keres itt.
- TE mit keresel itt? - nyílik nagyra a szeme. Látszik, hogy nem tudja mit kezdjen a helyzettel, hiszen még teljesen fel sem vagyok öltözve. Gyorsan felkapom magamra a cuccaim.
- Jobb, ha megyek - sonfordálnék el.
- Állj meg! Kérlek... Sok mindenről szerettem volna már veled beszélni, de a többiek lebeszéltek róla. Azt hiszem a sors akarta hogy megtörténjen. Beszélhetnénk?
- Várjunk, te itt laksz? - nézek rá a kávés bögréjére, ami ezt a tényt készül alátámasztani.
- Igen. Te pedig itt voltál tegnap este.. - nyugtázza a lehető legnyugodtabban, mint akinek ez egy természetes dolog lenne..
- Akkor tudod is, hogy mi történt az éjszaka..? - próbálom kiszedni belőle.
- Egyezzünk meg, te válaszolsz a kérdéseimre és akkor énis a tieidre, rendben? - adja ki a leckét.
- Hát jó - sóhajtok, majd elhelyezkedünk a bárpultnál és egy hosszúnak ígérkező beszélgetésbe kezdünk reggel 6kor.

A zavar

Amint visszaérünk a házhoz látjuk, hogy Ben nem tágított, őrzi a házat, mint egy jó kutya. 

- Akarod, hogy elküldjem? - súgom oda Autumnak, mivel egyre közeledünk. Megrázza a fejét.

- Nem. Inkább majd én megyek - lép arrébb mellőlem. - Ti fejezzétek be, amiről beszéltetek. Majd később benézek - folytatja, miközben megáll három méterre a verandától.

- Ugyan, ne butáskodj már. Neki kell mennie, nem neked - mondom még mindig tisztes hangfrekvencián. Azért nem vagyok egy sátán, hogy megbántsak akárkit is ok nélkül, még ha ilyen emberről is van szó.

Autumn végig néz Benen, aki folyamatosan felénk néz, majd Au felém fordítja fejét. 

- Szerintem ő nagyon beszélni szeretne veled - mondja, mintha bármit is kiolvashatna a férfi mozdulataiból. - Bent megvárlak - mondja, majd megindul a lépcső felé, fellép, oldalra néz, és lenyomja a kilincset, majd betolja az ajtót, eltűnik a lakásban. A fonott szék mellett álldogáló alak végig nézte ezt a mozdulatot és várakozóan tekint rám. Fújtatva odalépkedek elé és válaszra várok.

- Most mennem kellene - közli egy pillanatra a föld felé hajtott fejjel. A hangomra vissza fordítja.

- Szerintem is.. - szögezem le, majd folytatom. - De Autumn szerint beszélni akarsz velem - lepődik meg a történtekre. - Szóval hallgatlak - fonom össze karjaim magam előtt.

Rám néz, mintha egy pillantásával érzékeltetni szeretne valamit, amit én nem tudok felfogni. 

Félre fordítja fejét. Látom amint az ablak felé pillant, hátha megláthatja Autumot leselkedni. Tisztán kivehető, hogy nincs ott senki, de még mindig nem figyel rám. A veranda másik oldalára pillant, ahol egy kisebb pálmafa van növésben barna kerámiacserépben. Tetteire kissé siettető és unott mozdulatokat teszek, vagyis egyik lábamra helyezem a súlyom, a másikkal kicsit behajlítva megtámasztom magam, kezeimet pedig mellem alatt összefonom. Miután elhelyezkedtem ebben a kényelmes pózban, Ben rám néz. Zavartan viselkedik, az ülőalkalmatosságokra mutat, jelezvén, hogy leülhetnénk az előző helyünkre. Bal kezemet kicsit megemelve megrázom, így adva tudtára, hogy nem szeretnék leülni. Mintha bólintani akarna, de nem teszi, helyette lehajtott fejjel néz maga elé. Hosszúnak tűnő percek telnek el ez idő alatt. Már épp megakarnék szólalni mikor ő teszi ezt meg.

- Nem is tudom hol kezdjem - néz föl az égre. - Nem szeretnék hülyeséget mondani.. - nehezen találja a szavakat. Érzem, hogy szokásomhoz híven valami beszólást akarok mondani, de mégis hallgatok. Látom, hogy valami nagyon fontosat szeretne közölni velem. Nagyot sóhajt és folytatja.

- Nem tudom mi van velem. Nem találom a szavakat, pedig annyi mindent mondanék neked - mélyen a szemembe néz. Meleg, lágyságot érzek tekintetében. Kék szemei ragyogása szikrákként érintik testem. - Akkor kimondom - újra felnéz, aztán rám. Valami történik, a szívem hevesebben pumpálja a vért ezáltal feltüzelve, mintha egy belső rejtett vágy törne elő és teljesedne be ebben a zavaros pillanatban. Én már semmit sem értek. - Valamiért.. - levegőt vesz a folytatáshoz. - folyamatosan egymáshoz találunk.. Nem gondolod? - kérdez rá valamire, amiről fogalmam sincs, mert teljesen elvesztem annál a szónál, hogy ,,egymáshoz”. A szívem mintha hirtelenjében megállna. Csak bámulok magam elé kidülledt szemekkel. Ben azt hiheti őt bámulom, mert annyira meglepett. Talán így van.

- Azt hiszem te máshogy gondolod - megvakarja tarkóját és indulni készül. Feleszmélek, kíváncsiságom nem hagyja elmenni.

- Várj.. - sóhajtok. - Ne hagyd itt abba - kérem. - Talán igazad van - látok be olyat, amiben nem is vagyok biztos, hogy mit jelenthet. Ben a lépcső tetején állva fordul vissza. Semmi sem olvasható le az arcáról. Visszajön és elém áll. Jobb kezét az arcomra helyezi és a szemembe néz. 

- Tegnap éjszaka óta kívánlak - mondja, de nem ül ki arcára tipikus csajozós félmosolya. Teljesen őszintének, komolynak látszik.

- Ne butáskodj - emelem le kezét az arcomról rezzenéstelenül, de lágyan tartva arcizmaim. Úgy marad kezünk, leeresztve középmagasságban előttünk, mint egy furcsa kézfogás, jobb kezem a jobb kezében, ezt tartva a bal kezemmel a karja alatt. - Nem tudom mi történt este, de az nem történhet meg többször - továbbra se eresztjük el kezeinket. 

- Mi akadálya? - még mindig komolyan néz rám. Megrémiszt. Nem tudok ép ésszel gondolkodni. Izgalmat, melegséget érzek bennem, amit szeretnék figyelmen kívül hagyni. Nem válaszolok kérdésére helyette küszködöm az érzéseimmel. - Érzem, hogy vonzódsz hozzám. Le sem tagadhatod - mondja. Amikor már azt hinné az ember, hogy elmosolyodik és előjön a jól ismert férfi, rádöbbenek, hogy ez egy új helyzet. Szinte teljesen más mint tegnap. Kiszámíthatatlan a végkimenetel. - Kíváncsi vagy velem mi a helyzet? - kérdezi és közben másik kezével is megfogja kezem, majd a szívéhez emeli odanyomva azt. Érzem tenyerem alatt a test hőmérsékletét és szíve ritmusos kissé felfokozott verését. Hirtelen beleborsódzik a hátam a gondolatba, hogy nem hazudik. 

- Nem értem mi történik - zavarodok össze. Semmilyen keménység nincs a hangomban, nyugodt és tiszta minden körülöttem. Ben elmosolyodik kijelentésemen. - Végre valami ismerős - lélegzem fel, mire újra komolyra vált. 

- Én is szeretném megérteni - mondja halkan, úgy hogy még éppen halljam. - Segíts megérteni - sóhajt, és folytatja. - Értsük meg együtt.

A lehető legnagyobb lélegzetvételt követem el, amit valaha tettem, majd a szívén pihenő kezem kihúzom tartásából. Lassan magam mellé engedem kezeim, mintha várnék valamire. 

- Szeretném megérteni mi folyik itt, de nem tehetem - nézek a bejárati ajtóra. Közelebb lép, ránézek. Magasságban így pont az állát láthatom, ha csak előre néznék. Homlokon csókol és ujjaival megsimítja ujjaim, majd távozik. Továbbra is a verandán állva hallgatom, ahogy beindítja a motort és elhajt a kocsijával. Leülök az egyik fonott fotelba, hogy megpihenjek és végig gondoljam a történteket mielőtt bemegyek Auhoz.

Negyed óra múlva bemegyek a lakásba, becsukom magam mögött az ajtót. Fogalmam sincs mi történt odakint, nem is akarok tudomást venni róla, el kell felejtenem, de nem tudom, mert Autumn leolvassa az arcomról, hogy valami nagyon összezavart. Egyből hozzám siet.

- Mi történt? - néz rám kíváncsi tekintettel. Most, ha elmondom neki vagy összetörik a szíve, vagy meggyűlöl. Mi tévő legyek ezzel az egésszel... Még meg se kell szólalnom, mert csörög a telefonom, ezzel kimentve a helyzetből. Matthew neve villog a képernyőn. Unottan felveszem a készüléket.

- Mit akarsz? - kérdezem miközben Autumnak mutatom, hogy üljünk le a kanapéra. Csönd van. Majd nevetést hallok, egyszerre kettőt is.

- Bevetted mi? - nevetve nyögdécsel Matt a telefonba. 

- Mit vettem be? Mi van? - nem tudom miről van szó, de most már felkeltette a kíváncsiságom mit akar ez a barom.

- Bevetted, hogy Ben akar valamit tőled, igaz? - mondja. Hallom, ahogy a háttérben Ben kuncog. A parasztok. Azért nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire menne.

- Jó színészi alakítás volt, de akkor megnyugodtam. Köszönöm, hogy öröm hírt hoztál. Most az egyszer jár a keksz Matthew - mondom semleges hangon, a végét pedig vidámabban. 

- A te színészi alakításod most nem jött be, szívem - érzem, hogy elmosolyodott és Bennel egymásra néznek. - Örültél volna ha igaz, ugye, drágaság?! - teszi fel a költői kérdést.

- Egy. Ne becézgess. Kettő. Örülök, hogy ilyenekre van időtök és eszetek, de másra nem. Három. Szeretném bontani a vonalat, ha megengeded, mert nekem fontosabb dolgom is van, szívecském - mondom flegmán. 

- Ahogy akarod, de ne is tagadd, hogy... - mondja Matt, de mielőtt befejezhetné leteszem. Nem is tudom mit gondoljak. Összezavarodtam már az előző harminc percben is, nem hogy még ebben az öt percben. Azt se tudom mit éreztem, nem hogy most. Azért érzem a megkönnyebbülést, szóval örülök neki, hogy az igazság jött ki a számon, mármint, hogy örülök, hogy nem érez semmit Ben irántam. Annak meg pláne, hogy nem bonyolítja az életem ezzel a hülyeségével. 

Autumn megrázza egyik kezét a szemeim előtt. Basszus jól elbambulhattam. - Hahó! Elmondod végre mi folyik itt?

- Semmi különös. Csak a fiúk vicces kedvükben vannak - mondom egy gúnyos félmosollyal az arcomon. Felállok és kimegyek a konyhába valami harapni- és innivalóért. 

- Na de miért? - hallom Au hangját a nappali felől. Ránézek, mivel a konyhából rálátni a nappalira, a kanapén ül, hátra fordulva felém. 

- Mindjárt elmondom - mondom. - Nem vagy éhes? - kérdezem.

- Nem vagyok. Hagyjad! Gyere ide és mesélj! Kíváncsi vagyok - megveregeti maga mellett a helyet. Megindulok egy tál készen zacskózott popcornnal, amit már kiöntöttem és két pohárral, meg egy üveg narancs-dzsúzzal. Lehelyezem a kanapé és tévé között elhelyezett üvegasztalon, majd leülök újra. Felhúzom egyik lábam magam elé, sóhajtok és neki kezdek.

- Szóval.. Matt és Ben azt hitték megszívattak. - fejezem be. Autumn értetlenül néz. 

- Szerintem ez baromság. Mármint nagyon-nagyon jól kellene színészkednie Bennek, hogy  azokat a kutyaszemeket megjátssza. 

- Hidd el nagyon jól tud színészkedni. De én csak megkönnyebbültem. Ha ez igaz lenne, ugye nem haragudnál rám? 

- Dehogy is, hiszen semmit se csináltál, nem is tudhattad mi van velem. Már bánom, ahogy viselkedtem. 

- Ne bánd. Megérdemlem. Nem tudom miért történt a tegnapi. Biztos az is játék volt. Én meg ki voltam.

- Szerintem vonzódás nélkül nem lehet megjátszani ezt.

- Jó. Köszi. Éreztesd a bűntudatot. - húzom el a szám.

- Nem neked szánom. Csak azon gondolkozom, hogy nem először feküdtetek le egymással és tuti vonzódik hozzád, testileg biztosan. A másikat meg lehet megjátszotta, de lehet nem, csak Mattnek.

- Úristen te hogy tudsz kombinálni - nevetek fel. - Na és te? Hogy mikor? Mondj többet. Beleszerettél. De mit szeretsz benne annyira?

- Ah - nyög fel. - Szerintem én is csak hazudtam. Nem tudom. Fogalmam sincs.

- Na ne hülyéskedj már. Tuti, hogy belezúgtál.

- Talán pont azért, mert egy paraszt. Mindig az ilyenek után mentem. De sok évig mióta együtt dolgozunk egyszer se jutott eszembe hogy lehetne több is belőlünk. Erre most egy ideje ez van. Talán a látványotok váltotta ki belőlem a legjobban, vagy csak téged féltettelek. De amúgy nem tudom. A szemei, a sármja.

- Na jó. Utóbbi kettő tényleg csábító. Még a rossz fiús kisugárzása is az lehet. De azt tényleg nem értem, hogy miért nem tudod. Na jó ez már bonyolódik. 

- Egyet kérek, hogy ne mondd el a többieknek, Laylanak és Katnissnek. 

- Nem mondom, de miért akarod ennyire titkolni? Jó értem én, de na.

- Mert az egyik nagyon kiakad, a másik meg tovább kürtöli csupán az arcmimikájával. És egyszerűen nem akarom, hogy Ben tudja. Félek kicsit. Pont én.

- Mindenki fél egy kicsit legbelül. De ne aggódj tartom a szám. 

- Köszönöm. - ölel át.

- Na most hagyjuk ezt az egészet és nézzünk valami filmet. Hagyjuk magunk mögött a hülyeséget. - mondom.

Konfliktus

Az asztalnál ülve nem is tudom mit kéne mondanom Autumnak, még mindig mérges rám. A tegnap este történtek után nem tudom mi lesz, de próbálok nem törődni a részletekkel csak élni és élvezni az életem.

- Mi van veletek? - néz ránk egyesével Layla. Kíváncsian dobálja tekintetét rajtunk ide-oda, de egyikünk se válaszol.

- Most komolyan - ráncolja homlokát Katniss. - Elmondjátok mi bajotok? - meg se engedi, hogy válaszoljunk, folytatja. - Egy szót se szóltatok egymáshoz tegnap este óta. Mi történt? - néz rám szemtől szembe, könnyű neki hiszen átlósan ül velem szemben. A mellette ülő Autumn, velem szembe mered rám összekulcsolt kezekkel, válaszra váró mérges szemekkel. A mellettem ülő Layla is engem bámul, így muszáj lesz valamit kinyögnöm.

- Nem történt semmi - nézek Autumn szemébe, mintha tekintete kicsit eresztene feszültségéből. Ám ekkor lép be a kávézó ajtaján Matthew és Ben. Na mi lesz ebből. Tegnap óta vele sem beszéltünk. Görcsösen őket kezdem el nézni, mire mindhárman mellettem feléjük fordulnak, így Ben észrevesz és a levegőben csábosan integetni kezd ujjaival. Semleges arcot vágok, igazából még mindig nem értem a történteket.

- Na, ha ezek idejönnek megint perpatvar lesz - veszi le kezét a háttámláról és kényelmesen visszahelyezkedik a helyére Katniss az előző hátrafordult pozíciójából. A fiúk a pult felé igyekeznek, lehet leülnek oda és ott fogyasszák a dolgaikat, amit majd kérnek. Ám ekkor négy ismerős lány lép be a helyiségbe, valami véletlen folytán egyszerre nézünk az ajtó felé Bennel, aztán hirtelen egymásra. Meglepődött fejet vág, valószínűleg én is, hiszen meglepődtem. Tudjuk kik ők, és minden bizonnyal ők is felismernek minket, ha nem csinálunk valamit. Felpattanok, egyik kezemmel próbálom takarni az arcom, hála segítségemre van hosszú egyenesre vasalt hajam, Ben felé sietek.

- Ezzel meg mi történt? - hallom Katniss hangját a helyünkről. Benhez érve megragadom karját és elrángatom a középpontból, pontosan a mosdók felé.

- Most mihez kezdjünk? Ha vissza megyünk felismernek, és kérdezősködni fognak, vagy slisszoljunk ki? - bombázom a szavak rengetegével.

- Fogalmam sincs - néz szét a fejem fölött. - Nem gondoltam, hogy ilyen hirtelen cselekszel - néz rám. Még mindig túl kedves.

- Hát mégis mit kellett volna tennem? - nézek a szemébe. - Meg kellett volna várnom míg odajönnek és kérdezgetni kezdenek? - kukkantok ki a szűk, rövid folyosóról.

- Azt azért nem mondanám - mosolyodik el. - Szóval..
- Szóval.. - gondolkodom én is, de fogalmam sincs mit kéne csinálnunk. - A főnök tudja már mi történt? - kérdezem végül, még mindig leselkedve.
- Fogalmam sincs. Én nem beszéltem vele tegnap délután óta, ezek szerint te se.. - elmélkedik hangosan. - Talán nem is emlékeznek ránk.
- Ugye te is tudod, hogy hülyeséget beszélsz - jelentem ki inkább, mint kérdezném. - Megölni őket nem lenne tisztességes. Valamit találj már ki! - emelem kicsit feljebb a hangom.
- Nyugi, szerintem menjünk vissza, aztán majd lesz ami lesz. Elsimítjuk a dolgokat, mondjuk hazudunk, hogy mi nem emlékszünk semmire, ha ennyire ragaszkodsz ahhoz, hogy ne haljanak meg..
- Te most viccelsz velem. Még szép, hogy nem akarom megölni őket.
- Akkor most megyünk, vagy mi legyen? - sürget. Először a fejem fölött bámészkodik, majd a szemembe néz.
- Osonjunk ki - épphogy kimondom, már ragadom is meg egyik karját és húzni kezdem a folyosóról. Szépen lassan, feltűnés mentesen megyünk az ajtó felé mintha mi se történt volna, szerencsénkre a négy lány már valahol helyet foglalt a kávézó belsejében. Pár lépés választ el minket az ajtótól, csakhogy valaki utánunk kiállt. Egyszerre fordulunk a hang irányába Bennel.
- Hová mentek? - kalimpál kezével Layla a helyiség közepéből.
- A fenébe - mondom arcomat a kezembe temetve. - Ezt is számításba kellett volna vennem - fordulok Ben felé, mire ő elvigyorodik. Érdekes, hogy őt egy picit sem zavarja a helyzet.
Layla hangos kiabálása miatt most mindenki minket figyel, talán még az utcán kint sétáló emberek is benéznek egy-egy pillanatra. Layla, Autumn, Katniss és Matthew értetlenül, felénk fordított fejjel bámulnak ránk.
- Azt hiszem, jobb ha visszamegyünk a többiekhez - beszélek továbbra is én, az emberek felé fordulva. Megindulunk, egymás mellett lassan lépdelve, majd megpillantjuk az egyik hátsó boxban a négy lányt, egymásra nézünk, majd utunk elválik, én az előbb otthagyott boxba megyek, míg Ben a pultnál ülő Matthew mellé telepedik le.
- Hová akartatok menni? - kíváncsiskodik Layla Mendez, a legszaftosabb pletykákra várva. Csak viccelek. De néha tényleg eléggé rámenősen akarja kihúzni a dolgokat belőlünk. A barátaiból. Azt hiszem ez jó szó ránk. Hiszen már nem csak kollégák vagyunk, hanem barátok is, ez a pár év összehozott bennünket.
- Nem fontos - pillantok Benre, aki nekünk háttal a pult előtt ül és beszélget Matt haverunkkal.. Szarkazmus. Na jó, ők nem a barátaink, kollégáink inkább. Azt nem tudom, hogy Matt és Ben barátok e, de viszonylag jól kijön egymással a legnépszerűbb, leghírhedtebb két bérgyilkos. Azt mondják ők a legjobbak.
- Hope, Hope, hahó, HOPE - szólongat Katniss. A lehető legnyugodtabban visszafordítom fejem feléjük, majd Katnissre nézek.
- Igen? Figyelek - hazudok. - Mit is mondtál? - pillantok megint oldalra, majd ahogy látom nem változott semmi, most már megállapodik a szemem Autumn-on.
- Ha tényleg figyelnél, tudnád, hogy a neveden kívül semmi mást nem mondott - közli velem rezzenéstelen arccal Autumn, miközben keze melle alatt össze van fonva. Még mindig dühös. - Csak felakarta hívni a figyelmed arra, hogy mi is itt vagyunk - folytatja. - Nem csak Ben - mutatóujjával az említett személy felé bök.
- Tudom, hogy nem csak Ben van itt - kezdek kicsit feszültebb lenni én is. - Ezt ti nem értitek - nézek megint Benre, majd hátra pillantok. A lányok még nem jöttek ide, de tuti észrevettek minket.
- Akkor kérlek magyarázd el - húzza össze szemét Au. - Meséld el nekik mi történt tegnap este, aztán értesd meg velünk mi van köztetek, elvégre a barátaid vagyunk, nem Hope - hangzik költői kérdésnek dühös mondata.
- Ha ragaszkodsz hozzá - mondom higgadtan és kicsit lenézően. - Egyébként fogalmam sincs miért vagy ennyire dühös, de elmesélem nektek mi történt tegnap este, az egész sztorit, hogy megértsetek mindent. Megfelel Autumn?
Autumn továbbra se válaszol, miután a történet végére érek. Layla és Katniss kikerekedett szemekkel néznek hol rám, hol Benre, hol hátra a lányokra.
- Csak ne ilyen feltűnően pillantgassatok szét - suttogom a lányoknak. Autumn leereszti maga mellé kezeit és az asztalra bámul.
- Hé, Au! Jól vagy? - kérdezi Layla kedvesen. Autumn fel néz, először Laylara, majd rám.
- Sajnálom, hogy goromba voltam, nem tudom mi ütött belém - ölébe helyezi kezeit. - Meg tudsz bocsátani? - néz le kezeire.
- Persze, hogy megtudok. De, ha bármi gondod, bajod van, kérlek beszéljük meg - mosolygok rá, mikor már rám néz ismét. Elmosolyodik, majd az asztal fölött megöleljük egymást.
- Úgy látszik megint dúl a szeretet - lép az asztal mellé Matthew és Ben. - Azt hittem már sose békültök ki és nézni kell a fanyarú arckifejezéseteket - folytatja az ő sajátos kedvességével.
- Miben segíthetünk, drága Matthew? -nézek fel Mattre.
- Ti semmiben - nevet fel. Egy apró tolással beljebb lök és elhelyezkedik mellettem, Ben is ugyanezt teszi Autumnnal.
- Mi a fenét akartok? - támaszkodik az asztalra Katniss és a vele egy sorban ülő Benre szegezi tekintetét. Ben is ugyanígy tesz és szembe néz Katnissel, a harcos amazonnal. Tényleg néha olyan.
- Csak egy kicsit beszélgetni - kacsint Katre, majd elmosolyodik és visszadől, jobb karját a box háttámlájára helyezi, így úgy tűnhet mintha átkarolná Autumn-t.
- És mégis miről akartok beszélgetni? - hajol egy kicsit előre Layla, bal kezét az asztalra helyezi és Benre néz, majd Mattre. A feszültség csak izzik körülöttünk. Na ez az, mindig is ilyen volt a mi kis 'bandánk', visszatért végre az igazi Ben is. Ezt szeretem, mikor marjuk egymást a fiúkkal.
- Miss King új barátairól - mutat hátra bal hüvelykujjával, mintha csak egy fordított lájk jelet formázna kezével. Hátra pillantok és látom, hogy fizetnek és pakolnak össze. Talán elmennek és nem jönnek ide hozzánk.
- Nem a barátaim - nézek szúrós szemekkel a túlságosan is közel ülő Mattre. Zöld szemei a lelkemig hatolnak, mintha sav marna belülről.
- Akkor mégis miért véded őket? - felhúzza szemöldökét és továbbra is a szemembe néz. Úgy nézünk egymásra mintha a szemeinkkel harcolnánk és gyilkolnánk egymást.
- Magatokra hagyjunk? - kérdezi Ben túl higgadtan. Szavaira egyszerre fordulunk felé és most őt nézzük szúrós tekintettel.
- Jönnek - biccent oldalra fejével Autumn. Megdermed a levegő és csak ülünk, mintha valami kivégzésre várnánk, mintha eddig nem is kommunikáltunk volna. A négy lány felénk se néz csak megy tovább a kijáratig, majd kilépnek az ajtón, én pedig fellélegzek. Talán észre se vettek, de az lehetetlen lenne, hiszen Layla felhívta ránk a figyelmet egy fél órája. Ám ekkor az üvegen keresztül a magas hosszú sötét hajú lány, aki a fegyvert fogta rám, most nagyon is észrevett. Szó szerinte a szemembe néz, de nem jön vissza, látom, ahogy a többiek elrángatják, majd rám pillantanak és eltűnnek a sarkon.
- Ez nagyon különös volt - nézek továbbra is az üveg felé, hátha visszatérnek, de ez nem történik meg.
- Egyszerűen csak nem vettek észre titeket - mondja Layla. - Mi ebben a különös? - értetlenkedik.
- Talán az, hogy ez lehetetlen, hiszen te rájuk kiabáltál és mindenki látta, hogy itt vannak - magyarázza Katniss.
- Lehet, hogy csak félnek és nem akarnak zűrt - néz rám Autumn támogatóan. - El kéne mondani a főnöknek - néz a többiekre.
- Hogy meg keljen ölnünk őket? - nézek Au szemébe. - Mert ezt fogja kérni tőlünk - átvezetem tekintetem Benre, bár ő épp a plafont tanulmányozza. Nem nagyon érdekli a dolog, ahogy látom.
- Te mit nézel odafönt? - néz fel Matt is, mire mindannyian felnézünk, de nincs ott semmi.
- Csak elgondolkoztam - vezeti vissza ránk a tekintetét. Layla mogorván nézi, látszik rajta, hogy megtudná ölni.
- Aha, de jó lenne ha most inkább figyelnél - mondja a szőke hajú lány.
- Szerintem, aki akarja elmondja a főnöknek, aki nem az nem - veszi félvállról a dolgot. - Egyszer úgyis megtudja - néz rám. Igaza van, de nem én leszek, aki elmondja neki.
- Jó, akkor majd te elmondod neki - mutatok rá, ezzel kipasszírozom magam a helyemről, valószínűleg a fenekemet Matt mellkasához nyomva, de nem érdekel, most egy kis nyugalomra van szükségem. - Sziasztok - köszönök el, és lelépek.

- Most megsértődött? - hajol az asztal fölé Ben. Rákönyököl az asztalra és összefonja ujjait, majd az öklén pihenteti állát.
- Szerintem csak elege lett belőletek - fészkelődik Autumn. - És nekem is. Kiengednél? - fordul feszülten Ben felé.
- A barátnőd is olyan szépen megoldotta ezt az előbb, te nem szeretnéd?! - vigyorodik el Ben.
- Igen, a segge majdnem a számban volt, de kijutott - nevet fel Matt.
- Undorítóak vagytok - lök egyet Benen, majd a keletkezett résen kislisszol és köszönés nélkül távozik.
- Hihetetlen milyen gyors ez a lány - mondja maga elé, inkább mint másnak.
- És, hogy szedi a virgácsait - hajol ki Ben elől Matt, hogy szemügyre vehesse Autumn lábait. Ezen csak elvigyorodik Ben, de nem néz hátra, ahogy elvárná tőle az ember. A szélcsengő megszólal és Autumn már el is tűnik.
- Most boldogok vagytok? Mindenkit elüldöztök - áll fel Layla és Katnissre néz. - Nem jössz?
- De megyek - mondja és ő is feláll. Milyen érdekes, mindketten ugyanolyan fekete szűk, vékony nadrágot viselnek. Csak a különbség az, hogy Layla egy fekete vastag design övvel és egy fekete háromnegyedes ujjú női zakóval, amiből elől a gombolás hiánya miatt kivillan fekete trikója. Katniss ehelyett egy sötétzöld egyszerű övvel rögzítette csípőjén a nadrágot, és felülre csak két egyszerű egyszínű trikót vett, alulra sötétzöldet, mint az öve, a fölé pedig egy bordó toppot.
Őket kiengedik a fiúk egy enyhe láb odébb húzással, majd beljebb csúsznak. A lányok pedig elballagnak lábaikon, amiken Layla fekete, bársony tapintású, vastagsarkú bokacsizmát, Katniss pedig egy divatos terepszínű női bakancsot visel.
A fiúk egyedül maradnak, amit maguknak köszönhetnek, bár még így is nagyon elégedettek magukkal.

Amíg Hope hazafelé tart, addig Autumn a nagymamáját látogatja meg, eközben Katniss és Layla vásárolni mennek, a fiúk pedig rendelnek és jól laknak.

Ülök a kanapén és bámulom a kikapcsolt állapotban heverő tévét, alig egy fél órája értem haza, de máris hallom, hogy csengetnek. Unottan feltornázom magam a halvány szürke kanapémról és kikerülve egy fotelt megindulok az ajtó felé. Lenyomom a bronz hatású kilincset és kitárom a hatalmas fehér ajtót. Hatalmas meglepetés ér, ahogy megpillantom Bent az ajtókeretnek támaszkodva, mögötte a kék 1969-es típusú chevy camaro autója áll.
- Mit keresel itt? - nézek rá, közben bal kezemmel továbbra is tartom az ajtót. Ben mosolyra húzza száját és arcomat vizsgálgatja.
- Jól vagy? - kérdezi továbbra is az ajtófélfát támasztva. Most már a szemembe néz, de a tekintetem továbbra sem lazít erejéből, határozott és kitartó.
- Miért ne lennék? - húzom össze mérgesebbre szemeim. Semmi kedvem hozzá, és semmi máshoz sincs. - Miért jöttél? Hogy ezt megkérdezhesd? - lépek egy lépést közelebb, mintha bántani akarnám, de testileg biztosan nem. - Megtetted. Most már el is mehetsz - intek szabad kezemmel, arckifejezésem továbbra is feszült, komor, majd behajtom az ajtót, ám becsukni nem tudom, mert lábát beékeli a fal és az ajtó közé. Kinyitom. - Még valami? - sóhajtok.
- Beszélni jöttem - rövid, lényegretörő választ kapok, majd folytatja. - Nem muszáj beengedned, itt is beszélhetünk - fordul a verandán heverő hintaszék és fonott fotel felé. Felnézek az égre, ismét sóhajtok egy nagyot, majd kilépek a lakásból és becsukom magam mögött az ajtót. Leülök a fonott fotelba, ő pedig velem szembe a hintaszékbe.- Szóval - kezd bele. - Miért rohantál el olyan hamar? Csak nem megbántottunk? - arcát használja a kommunikáció segédleteként, szemöldökét felhúzza, homlokát ráncolja, száját összehúzza, szemét tágra nyitja.
- Csak egyszerűen nem volt kedvem tovább hallgatni titeket - mondom egyszerűen, majd karba fonom kezeim és hátradőlök. - Egyébként továbbra se értelek - tartok egy kis szünetet mielőtt folytatnám. - Mióta érdekel téged, hogy mit miért csinálok?! - hangzik inkább felkiáltásnak, mint kérdésnek.
- Nem tudom.. most óta? - hangzik a válasz tőle, mintha maga se tudná mi történik. - Nem is tudom igazán miért jöttem ide - fejezi be zavartan, majd feláll és távozni készül.
- Szóval ide jöttél. Raboltad az időmet, és semmi normálisat nem tudsz kinyögni. Hát Gratulálok! - nyomatékosítom az utolsó szót. - Figyelj, ha a tegnap este történtek miatt vagy ilyen furcsa, akkor nyugodtan abbahagyhatod. Ami este volt az megtörtént, ennyi. Szerintem felejtsük el és legyen minden olyan mint régen. Nem változott semmi, szabadon utálhatjuk egymást ezek után is - egy erőltetett fancsali mosolyt varázsolok az arcomra miközben állva egymásra figyelünk. Egy pillanatra oldalra terelődik tekintetem, ahol látom Autumn-t, aki meglepve és mérgesen figyel minket, majd sarkon fordul és elsiet. - AUTUMN! - kiáltok és sietve utána rohanok. Két sarkon át loholok mire elkaptam és hajlandó megállni. - Már megint mi történt? Miért rohantál el? - vonom kérdőre. Ő karba font kézzel hátat fordítva áll tőlem egy méterre. - Nem értelek. Miért nem vagy őszinte velem?
- Hát nem veszed észre? - rivall rám. Teljesen értetlenül állok előtte. - Nem hiszek neked. Tudom, hogy van köztetek valami - beszél rébuszokban.
- Miről beszélsz? - csodálkozom. Nincs senkivel semmiféle kapcsolatom. Nem tudom kire gondol.
- Istenem. Csak magaddal törődsz, nem veszed észre a fától az erdőt... - utal, mintha értenem kéne. Látja milyen értelmes fejet vágok így végre kinyögi. - Bennel.. - sóhajt.
- Mi? Nincs köztünk semmi.. vagyis a tegnap estén kívül semmi más - gondolkozom miért lehet ilyen fontos neki. - De miért is érdekel ez ennyire?
- Semmiért. - vágja rá, majd zavartan körbe pillant és a cipőjét bámulja. Kezdem sejteni, talán, ha már a legjobb barátnőm rá kérdezek.
- Nem mondod, hogy teljesen odáig vagy azért a baromért? - vigyorgok. Nem lehet más, azért mindig ilyen ellenséges vele, ezzel álcázza a vonzalmát.
- Mi? - emeli fel hangját, mint mikor hazudik nekem. - Dehogy is - pillant félre, amivel már el is árulta magát.
- Nem hiszem el. Nevetségesen tagadod - nevetek és átkarolom a nyakát. - Mégis mióta van ez így? - indulok meg felénk, ő is így tesz.
- Nem régóta - bámulja az alattunk gördülő járdát. Nem túl bő beszédű, de legalább már tudom mi baja velem.
- Mikor történt? - vigyorgok mint egy igazi barát, aki megtudta, hogy legjobb barátnőjének bejön egy pasi.

Holt sötét

Órák óta várunk Ben-el, hogy valami történjen a célpont háza körül, de egy lélek se jár erre. A legizgalmasabb dolog, ami történhet, ha Ben elalszik, de sajnos ez se történik meg. Legalább nem kell órákon át jártatni a szánkat, senki se mondta, hogy beszélgetnünk is kell. Nem vagyunk éppen a legjobb kapcsolatban, ő volt az a srác, aki annak idején lecsapta a kezem, aztán megismerkedtünk, és azt hittem jó fej, de egy beképzelt, önző, magának való féreg, ezért jobb, ha nem beszélgetünk. Nem is értem, hogy a Főnök miért osztott ki ránk páros munkát, és miért pont én kaptam őt. Sajnos volt egy kis félre sikerült incidens kettőnk között egy munkahelyi bulin, kicsit sokat ittunk és nem otthon kötöttünk ki, ráadásul nem egymás nélkül. Azóta szerintem még jobban utáljuk egymást, de ez már csak így megy nálunk. Néha mikor cukkol és kötekedni akar felhozza, hogy mert ő mennyire menő és szerencsém volt vele, meg hasonlók, én meg csak magamban nevetek az egészen.
- Hé! Mozgás van - szólal meg kék szemei alól, miközben a házra mered. Gyorsan a házra kapom tekintetem, de nem látok semmit. - Hát nem a gatyámban, az biztos - forgatja meg szemeit. Összehúzott szemöldökökkel nézek rá, kiszáll a kocsiból, én pedig követem tevékenységét. A csomagtartóhoz megyünk, elrejtünk magunknál pár eszközt, fegyvert és elindulunk a ház felé.
- Te nézz szét elől, én hátra megyek - indulok meg a ház oldala felé, a perifériás látásnak köszönhetően még látom mikor biccent egyet és felmegy a verandára. Óvatosan, nesztelenül közelítek a kert hátsó részéhez, semmi szokatlant nem látok, így a hátsó ajtót veszem célpontba. Hallom, ahogy a másik oldalon Ben csenget és kopog, a látszatot megtartva. Elől nem nyit senki ajtót, így hátul kiszolgálom magam és bemegyek. A ház tiszta, túlságosan is, néhány helyen kartondoboz borítja a padlót, eléggé érdekes. Sötét van, semmilyen fényforrás nincs, magabiztosan járkálok végig a folyósokon, a tájékozódásban a Hold gyér fénye áll rendelkezésemre. Hegyezem füleim, de nem hallok semmit, tovább megyek és erőteljesen csattanok neki valamilyen testnek. Előrántom az egyik késem és kettőt hátra lépek fényforrást keresve, hiszen valahogy meg kell tudnom kivel állok szemben, ismeretlen személyt nem ölhetek meg. Szerencsére a szemem már hozzászokott a fényhez és az alak kirajzolódik előttem, ahogy halad felém, de arc még mindig nem társítható hozzá. Hátrálásom és közbeni kutakodásom közepette egy ablak mellé érek, arcomat megvilágítja a Hold, és egy hang szól felém ebben a pillanatban, amit azonnal megismerek.
- Hé, King. Leakarsz bukni? - fitogtatja mindentudó képességét, Ám mielőtt válaszolhatnék valami frappáns beszólással, hangok szűrödnek fel a pincéből. Ben egyből megragadja a bal karom és ránt egyet hogy háttal pontosan elé érkezzek a sötétbe. Léptek sokasága hallatszik az említett helyiségből, így mi csak várunk, hogy felfedezzük az ismeretleneket, mert biztosan többen vannak.
Pár másodperc múlva az ajtó kivágódik és zseblámpa fénye világít a bejárati ajtó felé, a mögötte lévő személyek nőies alakja tisztázza, hogy nincs közöttük akit keresünk. Kedvem lenne megkérdezni Bentől, hogy nem állítjuk e meg őket, csak hagyjuk így elmenni. A válasza biztosan az lenne " Nem vagyunk mi FBI ügynökök, hogy közvélemény kutatást tartsunk". Várunk míg a női alakok lassan, de biztosan lépkednek a padlón, de ekkor kicsapódik a bejárati ajtó és megjelenik a célpontunk holdfényben fürösztve. Beljebb lép megáll az alakok előtt, majd megnyom valamit, amitől fény gyúl a lakásban. Ben megragad és beljebb ránt egy eldugottabb helyre és egyből betapasztja szám jobb kezével, mintha nem tudnám mit kéne tenni. Csöndben maradni. Próbálok kikászálódni erős szorításából, de nem enged szabadulni, mintha ettől észrevétlenebbek lennénk. Mondok valamit. Baromság. Ha elengedne akkor is ugyanannyi esélye lenne, hogy észrevehetnek mint így, de mindegy, nem mocorgok, mert abból tuti baj lesz. A célpont és az általam vélt betolakodók heves kommunikációba kezdenek, mintha ismernék egymást, de nem épp a legkedvesebb ismerősökként.
- Nem várhatunk, meg kell ölnünk - veszem le Ben kezét a számról, miközben nesztelenül felé fordulok. A szemembe néz, majd át a fejem fölött és újra vissza vezeti tekintetét rám.
- Ha most cselekszünk mindenkit meg kell ölnünk - tudatja velem a nyilvánvalót. Igaza van, de nem várhatunk míg eltűnnek a vendégek.
Beszélgetésüket halkan teszik, egy szót sem hallunk belőle, a levegő feszült  körülöttük és egyre idegesebbek. Egyik pillanatról a másikra történnek az események, a célpont fegyvert ránt elő és az egyik lány felé irányítja. A falnak támasztott háttal és kicsit előre hajolva figyelem a mellettünk zajló cselekményt. Ben mellettem áll, de felém fordulva, pont ugyanúgy, ahogy neki mentem.
- Jó, most már tennünk kell valamit - szólal meg a fülemhez hajolva.
- Van egy tervem - villan be a fejemben a bizonyos villanykörte. - Menj ki és közelítsd meg a férfit a bejárati ajtó felől, lopakodj a háta mögé. Én meg itt próbálkozom elől egy mesével. Rendben? - Ben nem felel, csak bólint és lassan hátrálni kezd, majd elnyeli a sötétség.
Lassan lépkedek ki az árnyékból, hogy megmutassam magam mindenkinek, így elterelődhet a figyelem, ha Ben megérkezik. Fegyvereimet elrejtettem, így könnyebben elhiszik, hogy semmi rossz szándékom nincsen. Amint a lányoktól pár méterre megállok, értetlen tekintetek vetülnek rám és a fegyvert egyből rám szegezi a célpont. Nem aggódom, semmi esélye nem lenne lelőni, de eljátszom a rémültet és füleim mellé tartom kezem.
- Elnézést, nem akarok semmi rosszat, csak láttam hogy fény szűrődik ki és segítség kéne, eltévedtem - szólalok meg. Hülye egy mese, de hihetőnek tűnik, hiszen nem ismernek, és ártatlannak tűnő arcot vágok.
- Nem is tudod mibe csöppentél, te lány - mondja rezzenéstelen arccal a férfi, közben látom Ben betekintget az ajtón és fegyvert tart a kezében. Csak reménykedem benne, hogy a lányok nem akarják megmenteni ezt az embert, mert ha észreveszik a társam, akár köphetnek is. Ben a lányok felé mutat, mivel látta észrevették, mutatóujját szája elé teszi, ezzel jelezve, hogy maradjanak csendben, de annyira figyelnek, hogy a férfi észreveszi még akkor is, miközben én végig a szemébe nézek. Hátra fordul és lő egyet, Ben visszahúzza magát a falhoz, már nem látszik. Kapok az alkalmon és gyorsan neki támadok. Harcolunk. Gyengébbnek tűnik, mint látszik. Kirúgom a kezéből a fegyvert, ami a lányok előtt ér földet, majd behúzok neki egy jobb egyenest és hátratántorodva próbál talpon lenni, majd egy bal horog és további jobb-bal egyenesek és egy mellkason rúgás. A falnak esik és próbál magához térni, majd hirtelen felkel és nekem jön, a szemközti falnak taszít és elkezd püfölni ahol ér, párszor el is talál, de befeszített izmaim segítenek a sérülések elkerülésében. Védekezem és ütök, de nem enged szorításából, nem értem hol van Ben. Az egyik lány megfogja a fegyvert és meghúzza a ravaszt. Az előttem álló férfi belenéz a szemembe, majd lemerevedik és a földre rogy, aztán elterül a földön. Meghalt. A magas, kreol bőrű, fekete, hosszú hajú lány továbbra is kinyújtott kezében tartja a fegyvert és remegő karral emeli rám.
- Ne csinálj butaságot - nyugtatom mellkasom mellé tartott kezekkel, miközben aprókat lépkedek felé. - Nem akarunk titeket bántani - mondom, és kezd nagyon aggasztani, hogy hol van már Ben. Az immár halott célpont vendégei észreveszik, hogy kitekintek mellettük a nyitott bejárati ajtón. Leereszti a fegyvert a lány, majd lassan egy emberként fordulnak hátra, visszanéznek rám, tekintetükben a meglepettség és az együtt érzés kap szerepet. Kirohanok mellettük a bejárati ajtón, érzem, hogy engem néznek, de tudom nem tesznek kárt bennem, láttam a szemükben. A verandán körbenézek, először jobbra, nem látok semmit, majd balra, ahol végül látom, hogy Ben fekszik eszméletlenül.
- Mi a szaaar?! - csattanok fel és egyből lekuporodok mellé, nem hagyhatom meghalni. A többiek kirohannak és csak figyelnek. - Menjetek, ezt majd én megoldom - fordulok feléjük és hallom ahogy ledobja mellém a lány a fegyvert és rohanni kezdenek. Kezdek nagyon aggódni. Fejem a mellkasa fölé helyezem, majd a szájához. - Ben, Ben, BEN - mondom egyre hangosabban. - Mi a szar bajod van? - akadok ki. Rángatom a dzsekijénél fogva, de nem akar megmozdulni, még nem találtam rajta vérfoltot. - Ezt nem hiszem el.. - szisszenek fel, mikor észreveszek egy vérfoltot a pólóján. Egyből felrántom, de nem látszik semmilyen seb a felsőtestén.
- Ha látni akartad a testem, csak szólnod kellett volna - vigyorodik el, majd felül. Dühömben lökök egyet a mellkasán, de olyan erővel, hogy visszaesik a fagerendákra.
- Barom vagy - nézek a a holdfénytől fénylő autóútra.
- Gondoltam, mindenkinek jó lesz, ha halottat tettetek - vigyorog tovább.
- Te nem vagy normális - nézek most már a szemébe. - Szóval lazsálni akartál és velem elvégeztetni a piszkos munkát? Ezt akartad? - húzom össze szemeim, hogy érezze tényleg mérges vagyok.
- Ilyennek ismersz? - néz rám felhúzott szemöldökkel. - Igazság szerint az a faszfej, majdnem eltalált, gondoltam, ha kijön azt hiszi halott vagyok és egyszerűbb lesz megölni..
- Miből gondoltad, hogy ki jönne? - lepődök meg, de már higgadtabb vagyok. Furcsa dolog kering a levegőben, Ben más, ilyen még sose volt, őszinte.. - Laposra akart verni engem - áll vissza arcom a normál helyzetébe.
- Látom nem sikerült neki - félmosolyra húzza a száját. Érdekes. Nagyon-nagyon érdekes.
- Olyannak ismersz, akit könnyű elverni? - mosolygok rá én is, ez az első normális beszélgetésünk jó hosszú idő óta.
Kezét arcom bal felén lévő halántékomhoz emeli, majd hajamat arrébb tűri. - Mit csinálsz? - nézek kezére.
- Kiszedtem a hajadat a vérből - mosolyog tovább. Meglepett. Fogalmam sincs mi folyik itt, talán beverte a fejét, vagy szórakozik.
- Mi van veled, Ben? - nézek rá válaszok után kutatva. Szeme megrebben, majd mintha mi sem történt volna felkel a földről. - Mi lenne? - kérdésre kérdéssel fele és elindul be a lakásba. - Takarítsuk el a bizonyítékokat.
Utána nézek majd én is felállok és segítek neki. Gyorsan feltakarítunk és kicipeljük a hullát a csomagtartóba, majd Ben visszamegy a villanyt lekapcsolni és becsukni az ajtót. Milyen jó, hogy hangtompitós fegyvere volt a pasasnak, így nem hívtuk fel magunkra a figyelmet. A zárt csomagtartónak támaszkodva azon agyalok vajon kik voltak ezek a lányok és mihez kezd velük a főnök, ha megtudja mi történt. Ben időközben megérkezett mellém és karjait maga előtt összefonva elmélkedett.
- Egyébként miért hagytad elmenni a többieket? - néz rám miközben egyik kezével állát támasztja.
- Mit tehettem volna? Te elvileg haldokoltál és nem akartam, hogy még többet tudjanak meg - rántok vállat, hiszen igazából fogalmam sincs miért engedtem őket el. Valószínűleg, mert megmentették az életem. - Te mit tettél volna? Le lövöd őket?
- Minden bizonnyal igen - emeli vissza kezét a mellkasához. Csak fürkészem szemét, de nem látszik benne semmi megbánás.
- Akkor is, ha ők lőtték le a fazont? - szembesítem a dolgokkal. Először meglepődök, majd nem törődve a dolgokkal megindul a kocsi vezető ülése felé.
- Inkább menjünk - szólal meg mikor már nyitja az ajtót, majd beszáll. Kinyitom az ajtót és beülök mellé, bedugja a kulcsot elindítja a motort, de még nem indul.
- Mondd, mégis mi a fene van veled? Olyan más vagy - fordulok felé és ismét arcán kutakodom a válaszokért.
- Ezt meg, hogy érted? - néz maga elé, majd a szemembe. Elgondolkodom miközben én is a szemébe nézek, valami furcsát fedezek fel.
- Mire volt jó ez a játék? Te sose csinálsz ilyet. Aztán a hajam? Sose törődsz senkivel, főleg nem velem! Nem értelek, Ben.. - törnek fel a gondolatok. Meglepetten, de mégis nyugodtan figyelte, amit mondtam és azt hiszem elgondolkozott.
- Nem hagyhatnánk ezt az egészet? - bámul ismét ki a szélvédőn. még mindig nem az igazi Ben Mull.
- Nem, amíg el nem mondod.. - válaszom hallatán rám mered, majd megszólal.
- Nem tudom mi van velem jó? - néz mélyen a szemembe, majd gázt ad és elindul a kocsi eszeveszett sebességgel.
- Ez így nincs rendben. Valami van - nézek magam elé. - Tudod, néha jó lenne, ha nem ilyen lenne a kapcsolatunk. Nem heccelnél, nem idegesítenénk egymást.. De már megszoktam.. Biztos ez is valamelyik hülyeséged - sóhajtok és kényelmesebben helyezkedem az ülésben, majd bekötöm magam. Éppen hogy bekötöttem magam, a kocsi hirtelen hatalmas fékezéssel megáll. - Te meg akartál ölni? - nézek Benre, észreveszem, hogy engem néz. - Mi van? - húzom fel szemöldökeim.
- Azt hiszed hülyéskedem... - inkább hangzik válasznak mint kérdésnek. Talán gondolkozik. - Azt hiszed hülyéskedem? - szól hangosabban és most már biztos kérdésként ejtve meg ezt a  mondatot.
- Mi mást gondolhatnék rólad?! - végig egymás szemébe nézünk. - Annyira furcsa vagy - halkítom le a hangom. - Szokatlan dolgokat teszel - folytatom. - Kezdek aggódni - esek gondolkodóba e szavak megfogalmazása után.
- Aggódsz? Ugyan miért? - lepődik meg, de hangja nyugodt maradj, ahogy az enyém is.
- Talán mégis eltalált a golyó a fejeden és valami agykárosodást okozott.
- Komolyan? - nevet fel. Még sose nevetett a társaságomban. Mi a fene lehet vele? Most már tényleg aggódom.
- Jobb lesz, ha megnézed nem véres e a fejed - folytatom mosolyra húzott szájjal.
- Tudom, hogy nem az - rázza meg fejét lassan mosollyal az arcán. - De a tiéd annál inkább - már nem mosolyog. Kék szemei kitágulnak és a homlokomat fürkészik. - Remélem tisztában vagy vele, hogy folyik a vér végig az arcodon..
- Mi? Hol? - nézek furán, hiszen nem érzek semmit. Megérintem az arcom bal kezemmel és nedvességet érzek a kezemen, magam elé eresztem és látom, hogy vér folyik az ujjaim közé. - Miért vérzik? Miért most? - teszem fel a kérdéseket inkább magamnak, mint Bennek.
- Mutasd - nyújtózkodik felém. - Van egy elsősegély doboz a kocsi hátsó ülésénél. Hátra tudsz nyúlni? - kérdezi és a mögötte levő ülés felé biccent. - Nehogy összevérezd itt nekem a kocsimat - mosolyog.
- Miért? Nem is a te kocsid - mondom rezzenéstelen arccal, miközben nyújtózkodom a narancssárga dobozért. - Meg is van - győzedelmesen az ölembe helyezem a dobozkát és kinyitom. Egy adag kötszerért nyúlok, de Ben megakadályozza.
- Bízd csak rám - mondja, de a mosoly eltűnt az arcáról. Elveszi a kezemből a gézt, de én utána nyúlok és elkapom tőle.
- Ugyan miért bíznék benned? - húzom fel szemöldökeim és várok a válaszára. Visszaveszi és elkezdi kicsomagolni.
- Most az egyszer igazán megtehetnéd - a kezében lévő gézes zacskót nézi. Kicsomagolás után egy kis vattát vesz a kezébe, beitatja fertőtlenítővel és a bal halántékom felé irányítja a kezét.
- Ma már egyszer megbíztam benned, de cserben hagytál - fordítom el a fejem. Bal kezével az állam alá nyúl és maga felé fordítja fejem, hogy a jobb kezében lévő fertőtlenítős vattával hozzáférhessen a sebhez.
- Kíváncsi voltam, hogy reagálsz - mondja rezzenéstelen arccal és törölgeti az arcomról a vért.
- Mire? Arra, hogy meghaltál? - keresem tekintetét, de az csak az arcomat figyeli, ahogyan törli a sebet és a vért. - Nagyon hülye vagy. És még mindig nem értem mi van veled.. Mi ez itt? - ragadom meg jobb csuklóját és eltartom a fejemtől.
- Ez egy vatta - néz értetlenül. Mérges lettem, túlságosan sok ez nekem. Ki Ő? És hol van az a Ben, aki most is kötözködne velem, hogy "milyen béna vagyok". Aggasztó.
- Tudod mire gondolok - engedem el a kezét és leteszi a vattát, majd leragasztja a sérülésem a géz segítségével. - Miért vagy velem ilyen rendes? - végre a szemembe néz, ugyanolyan közel van, mint ahogy bekötötte a sebet.
- Most már ez is baj? - dől vissza a helyére és beindítja az autót. Kicsit furcsa, hogy nem közlekedik most senki, de mondjuk megértem este van és más fele megyünk, ahol sűrű fák szegélyezik az utat.
- Nem vagyok hozzá szokva a kedvességedhez, bocs - tör ki belőlem és előre nézek, várom mikor indulunk már.
- Nem az én hibám - mered ő is az útra, de még mindig nem indultunk el, csak halkan bőg alattunk a motor.
- Akkor mégis kié? Talán az enyém? - fordulok felé fejemmel. - Te sose voltál kedves senkivel.
- Tévedsz - azt hiszem visszatért az igazi Ben. - Néha kifejezetten rendes tudok lenni - megjelenik az a tipikus félmosoly az arcán, amiből tudom, hogy visszatért. Diadal ittasan hátra dőlök.
- Lehet, de nem velem - mosolyodok el, miközben kifelé nézek a szélvédőn. - Akkor mehetünk?
- Menjünk - vált és éppen indulnánk el mikor megszólalok.
- Egyszer majd azért elmondhatnád mi volt ez - beszélek a szélvédőn kimeredve. Érzem, hogy Ben felém fordította a fejét és engem néz, talán gondolkozik is.
- Tényleg kíváncsi vagy mi volt ez? - ezzel a kérdésével felhívja a figyelmem, rá nézek és aprót bólintok. Alsó ajkamba beleharapok és várok a mesére. - Ez - közelebb hajol és a szemembe néz. - a kíváncsiság - suttogja. - és még valami más - alig tíz centire van tőlem.
- Mi? - kíváncsiskodom. Igen mindig is kíváncsi természet voltam. Ezt bevallom.
Nem szól semmit. Egyszer csak azt veszem észre, hogy csókolózunk, kikapcsolja a biztonsági övem és magához húz.
- Mi ütött beléd? - épphogy levegőhöz jutok, majd újra csókolózunk. Nem kapok választ. De szorításából szabadulni se tudok, még ha akarnék se. Nem mintha annyira akarnék szabadulni. Hihetetlen. Ez is biztos egy trükk, de nem érdekel egyszer élünk. Ez most kell nekem. Úgysincs senkim. Amíg nem vagyok szerelmes úgyse bánthat meg. Úgyis szétrúgom a picsáját.
Annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy észre se vettem, hogy már egymást vetkőztetjük és a vezető ülésen az ölében ülök, Oda se figyelve a biztonság kedvéért behúzza a kéziféket, aztán vetkőztet tovább. A vad csókolózások közepette már csak a fehérneműink vannak rajtunk. Már kellően felforrósodott a hangulat körülöttünk, ám egy autó megáll mellettünk, nem törődünk ezzel, csak akkor mikor dudál egyet. Felhevült állapotban fordulunk az autó felé, Ben balra és jobbra, ahogy a póz megkívánja. Elkerekedett szemmel bámul minket Autumn és vigyorogva figyel mellette Matthew, a társaink, ők is páros munkán voltak és erre szoktunk menni a munka végeztével. Hogy nem jutott eszembe.. Kicsit égő fejjel, de ugyanabban a pozícióban vagyunk Bennel, egymásra nézünk, nem látok semmit a szemében, csak ugyanaz a forróság, ami bennem is ég, nem enged el. Ugyanúgy az ölében ülve, a lábszáraimra támaszkodva, szétterpesztett lábakkal, fehérneműben fog karjaival.
- Srácok! Mit csináltok? - nevet Matt, miután a központi irányítású ablak leereszkedett. Ben is lehúzta és mindennapos arccal válaszolt, mintha ez megszokott lenne.
- Mégis minek látszik - kérdésre kérdéssel, ahogy szokott történni. Én közben legjobb barátnőmet figyeltem, és nem zavartattam magam, hogy fehérneműben ülök Ben ölében, enyhén hullámos hajam pedig csupasz mellkasára lóg.
- Jobb lesz, ha megyünk - nézett a szemembe Autumn rezzenéstelen arccal, majd előre tekintett és már mentek is tovább, persze előtte még ránk vigyorgott Matt. Utánuk néztem és éreztem, hogy Autumn elitél, csak tudnám miért.
- Talán nekünk is mennünk kéne - tolom egy kicsit el magamtól, de nem járok olyan nagy sikerrel mint, ahogy gondoltam volna. Máris bűntudatom van. De miért?
- Nekem jobb ötletem van - mosoly jelent meg arcán, ami most kifejezetten jól esett. Akaratom ellenére is mosolyt csalt az arcomra, ilyen se történt még soha.
- Szerintem, mégis in.. - akarom mondani, de mire a végére érhetnék szájával tapasztotta be a szám. Valami különös van ebben az egészben. Nem vagyok paranoiás, de mégis az az érzésem, hogy ez egy csel. Egy szabály van, ha Bennel vagy résen kell lenni.